A menekültek segítését kéri egyetemétől a Pázmány rektora

Fotó: AFP / ROBERT ATANASOVSKI

-

Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora körlevélben szólított fel a menekültek ellátását célzó jószolgálati munka megszervezésére, támogatására.


A hétfői keltezésű rektori körlevél szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) kérte a PPKE segítségét a Közel-Keletről érkező menekültek ellátásában. A segítségnyújtás kiterjed „mind a társadalmi munkában teljesítendő esetleges tolmácsolási feladatok ellátására, mind egyéb, önkéntes segítő munkára, amely emberi körülményeket teremthet a Magyarországra érkező menekültek számára".

Szuromi Szabolcs hozzátette: tudatában van annak is, hogy az egyetem számos oktatója és hallgatója már részt vesz ebben a munkában.

Azt írta, a PPKE nemcsak oktat, de nevel is, egyúttal erkölcsi kötelessége az emberszeretet keresztény erényének tettekben történő megvalósítása. Éppen ezért "az MMSZ kérését teljes mértékben elfogadva" a rektor azt kérte az egyetem karainak dékánjaitól és hallgatói önkormányzataitól, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a jószolgálati munkában való közreműködés megszervezése és bármilyen formában történő támogatása érdekében - olvasható a levélben.