A menekültek és a wannabe Machiavellik

Kakuk György

Újságíró és politikus, a DK elnökségi tagja.

A kvótarendszer nem megoldás, de egy nagyobb rendezés részeként segíthet a humanitárius katasztrófa elhárításában – mondta Kakuk György, aki végigjárta a menekültek útját Görögországtól Magyarországig. A DK elnökségi tagja attól tart, hogy a menekültügy kikezdi az európai szolidaritást, a halogatás pedig a szélsőségesek malmára hajtja a vizet.


Csábító opció lenne ebben az egész elképesztően túlfűtött érzelmi állapotban, amelyben szinte már csak „nácik és menekültimádók“ állnak ebben országban egymással szemben, felfűzni ezt az írást a kezében gyermekével szaladó szír menekültet buktató magyar asszonyra, és ellenpontozni azzal, aki drága edzőcipőjét levéve, azt egy, akkor már vagy huszonöt kilométert gyalogló menekült asszony lábára adta, ott az M1-es autópálya mellett szeptember negyedikén, a kora esti órákban.

Merthogy indulataink bőségesek, a racionális beszédnek esélye kevés. Mindeközben az Európai egység most már formálisan is kezd darabjaira hullani. Pedig nem kellene ennek így történnie. Ha csak a számokat nézzük, és megpróbáljuk lehámozni a rárakódott érzelmi burkot, azt kell lássuk, Európának egy ilyen válsággal bőven meg kellett volna birkóznia. 2014-ben, amikor a menekültprobléma már felszálló ágban volt az Unió összlakosságához viszonyítva 0,027 százaléknyi menekült érkezett. Ebben az évben az előrejelzések szerint ennek közel háromszorosa várható, ami már elérheti a 0,06 százalékot. Hat tíz ezrelék. Ezzel kezdünk most.

Ez a 0,06 százalék képes kikezdeni az európai szolidaritás, azt az eszményt, amelyre maga az Unió épült – a gazdasági ügyeket most hagyjuk! –, és ami prosperitást és békét hozott a második világháború pusztításából éppen feltápászkodott Európának. Kívülállóként a legborzasztóbb azt látni, hogy milyen könnyen ment mindez. Egy felhergelt társadalom, ez esetben a magyar, zsigeri gyűlöletére, tudatlanságból adódó félelmeire és provincializmusára építkezve elég volt egy párhónapos, jól felépített kampány. Még az halálos ágyán fekvő regionális szervezet a Visegrádi Négyek is lélegeztető gépre került csak azért, hogy tovább rombolja azt a keveset is, ami megmaradt az Európai szolidaritásból.


Persze a kelet-európai periféria mindig is kreatív volt, amikor cinikus érvekkel kellett megmagyarázni azt, hogy valamit miért nem tesznek.

Ezzel szemben pedig egyelőre úgy néz ki – és tényleg remélem, a végén nem nekem lesz igazam –, ott áll egy kívülről professzionális jogszabálytömegnek látszó Európai Unió, amely képtelen ellenállni a nemzetállami kreativitásnak, mert valamikor hónapokkal ezelőtt elveszítette a kezdeményezést.

Se vízió, se politikai innováció, se „leadership“. És hát ezek nélkül, ilyen válságos időkben nehéz lesz. Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke – akinek „state of the Union“ beszédétől, gondolom, nem csak én vártam, hogy komoly és átfogó rendezési javaslatot fog bejelenti és visszaveszi azt a bizonyos elveszített kezdeményezést –, szóval Juncker úr még mindig a kvótarendszert tartja a probléma megoldásának. A probléma az, hogy a kvótarendszer egy nagyobb rendezés részeként, a humanitárius katasztrófa elhárítását tudja segíteni.

Így volt ez 1999-ben amikor Macedóniába 400 ezer Albániában 300 ezer koszovói albán menekült. Ekkor a Nyugat kvótarendszere működött, de részeként annak a rendezésnek, amelynek részeként már várható volt a NATO-beavatkozás vége. A jelenlegi helyzetben a kvótarendszer ott áll magában, mint valami végső megoldás, miközben mindenki tudja, hogy nem az. Ez persze nem jelenti azt, hogy az Unió bizonyos országainak – ha másért nem, pusztán az emberiesség nevében – cinikus érvekkel kellene ezt elutasítani.

Minél inkább késik egy valódi, a probléma forrásához visszatérő megoldás, annál nagyobb teret nyerhetnek a szélsőségek. És nem csak Magyarországon. Már normális, civilizált európai országokban is jól érzékelhető az idegenellenesség talaján álló szélsőséges pártok megerősödése. Ha másért nem, hát valamiféle önvédelmi reflexből kellene az európai centrumnak komolyan foglalkozni a megoldással. És persze elismerve azt, hogy se gyors, se olcsó megoldás nincs. Mert, amíg a kelet-európai sztyeppékről bekiabáló wannabe Machiavellik határozzák meg az Európai politika folyását, addig hiába várunk a normalitásra. Nem csak menekültügyben.



Meg kell-e állítani a menekülteket?


Igen
Nem

SZAVAZAT UTÁN