A magyarok 39 százaléka nem akar menedékkérőket látni az országban

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

Ez valamennyit csökkent, ahogy az idegenbarátok aránya is. A mérlegelők aránya viszont megnőtt.


A Tárki 1992 óta rendszeresen elvégzett kutatásának 2015 júliusában felvett adatai szerint a felnőtt lakosság 39 százaléka „választotta az idegenellenesnek tekinthető – s most éppen nagyon aktuálissá vált – állítást, vagyis azt, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát”. Ez 7 százalékponttal kevesebb, mint a 2015 elején mért adat, de pont annyi, mint amennyit 2014-ben mértek.


Hasonlóan az idegenellenesekkel, az idegenbarátok aránya is csökkent, az előzőleg mért 9 százalékról 5 százalékra.

A többség (56 százalék) mérlegelne a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében.

Így a kutatás szerint a nemzeti konzultáció, a plakátkampány és a Szerbia felől jövő migránsok médiában is nagy hangsúlyt kapott áradásának hatására nem nőtt az idegengyűlölők aránya, igaz, az idegenbarátoké sem, a mérlegelőké pedig nőtt.

A mérlegelők háromnegyede az arabok menedékkérelmét elutasítaná, míg a fiktív pirézek kérelmére 53 százalék mondana nemet.



Kik nem szeretik a menekülteket?

A kutatók szerint pont azok a leginkább idegengyűlölők, ahol vagy sok a menekült, vagy akik idegenekkel szembeni előítéletességük kifejezésére a menekülőket alkalmasnak érzik:
  • a dél-alföldi régióban élők (53%),
  • a Jobbikkal szimpatizálók (54%),
  • a rossz anyagi helyzetben lévők (43%), akik hónapról hónapra élnek (43%), vagy éppen csak kijönnek jövedelmeikből (40%).
Az idegenbarátok között pedig a legnagyobb arányban vannak, akik kevésbé találkoznak menekültekkel, illetve akik értékrendje nyitottabb:
  • a nyugat-magyarországiak (18%),
  • a felsőfokú végzettségűek (13%),
  • azok, akik maguk is gondolkodnak migráción (a rövid és hosszú távú külföldi munkavállalást tervezők aránya 12–12%, a kivándorolni szándékozóké 17%),
  • a gond nélkül élők (15%),
  • a hetente templomba járók (17%).
A legutóbbi felmérésről itt, a tavalyiról pedig itt írtunk.