A magyar párt vezeti a menekültellenes populizmust Szlovákiában

Fotó: AFP / Rene Gomolj

-

Már meghaladta a belügyminisztériumi konzultációhoz szükséges limitet az aláírások száma annak a petíciónak az ívein, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP) a menekültkvóták elutasítása ügyében indított – jelentette be Berényi József, az MKP elnöke révkomáromi sajtótájékoztatóján szombaton.


A szlovákiai magyar párt októberben indította el az aláírásgyűjtést a petíciójához, melynek két célkitűzése van: részint, hogy elutasítsa a migránsok újraelosztását célzó uniós kvótákat, másrészt, hogy ügydöntővé változtassa a helyi népszavazások eredményét. A vonatkozó szlovákiai szabályozás szerint a belügyminisztériumnak tízezer aláírás összegyűjtése esetén konzultálnia kell a petíció témáiról annak elindítóival.


„Ez (a limit) mára teljesült, hiszen már 12 ezer 700 aláírásunk van” – mondta Berényi József az MTI-nek nyilatkozva. Hozzátette: a belügyminisztériumi konzultációhoz szükséges tízezer aláírást tartalmazó íveket a jövő héten leadják a szaktárcánál, és megvárják, hogy az mikorra tűzi ki a konzultáció időpontját, ugyanakkor az aláírásgyűjtést tovább folytatják.


Szlovákiában is központi politikai téma a menekültválság


Az MKP elnöke a konzultációval kapcsolatban kifejtette: több ilyenre volt már példa részükről, s bár annak nem feltétlenül van azonnali látható következménye, de az ott elhangzó érveket idővel figyelembe szokta venni a szaktárca. „Abban bízunk, hogy ha ez a mostani konzultáció nem is lenne sikeres, akkor a márciusi parlamenti választások után, ha bejutunk a parlamentbe, ezekben a sok aláírással megtámogatott témákban törvénymódosítást terjesztünk majd elő” – mutatott rá az MKP elnöke.

A felvidéki magyar párt petíciójának két pontja, egy véleménynyilvánító, valamint egy felszólító része van. Az első pontban a petíciót aláírók kinyilvánítják, hogy a Szlovák Köztársaság polgáraiként elutasítják, hogy a migránsok befogadása az Európai Unió egyes tagországaiba kvóták alapján történjen, mert úgy vélik, hogy a migránsok esetleges befogadása csak önkéntes alapon valósítható meg. A második pontban a petíció támogatói felszólítják a Szlovák Köztársaság belügyminisztériumát, hogy kezdeményezzen olyan jogszabályi módosításokat, amelyek értelmében az érvényes helyi népszavazások a jövőben ügydöntővé váljanak.

A petíció szövegében annak kezdeményezői kifejtik, hogy ez utóbbit elsődlegesen az adott települések közbiztonságát – ezen belül például a menekültügyi intézkedéseket – érintő, valamint a települések környezetvédelmi viszonyaira és helységnév-változtatására vonatkozó kérdésekben szeretnék átültetni. Az aláírásgyűjtés az MKP tervei szerint december 15-ig folytatódik.