A magyar diákok nem értik, merre halad a világ

-

A magyar tanulók általában mítoszok, társadalmi sztereotípiák vagy elvont célok alapján választanak pályát, amivel a saját jövőjüket teszik kockára. Sokan pedig egyszerűen teljesen tanácstalanok, hova is kellene jelentkezni ahhoz, hogy egyszer majd valóban azt csinálhassák, amit szeretnének. A Milestone Intézet mentorai, tanárai és tanácsadói abban segítenek a középiskolásoknak, hogy elkerüljék az érettségit követő kényszerpályát, és valóban szabadon dönthessenek, merre tovább. Az elmúlt tanévben 280 diákot fejlesztő központba felvételi útján lehet bekerülni, a tandíj félmillió forint, de ösztöndíjakat is biztosítanak. Zeitler Ádám társalapító-igazgatóval beszélgettünk, többek között arról, hogy miért kifejezetten káros szakmát tanulni az egyetemeken.


Milyen lehetőségeket kínál a Milestone Intézet?

14-18 éves korú diákokkal foglalkozunk, a különböző évfolyamoknál más-más lehetőségek és kompetenciák kerülnek fókuszba. Tulajdonképpen kiegészítő oktatást nyújtunk nekik a gimnáziumi tananyaghoz képest. Arra törekszünk, hogy a gyerekek egyszerre több oktatási rendszerben is otthonosan mozogjanak. Míg délelőtt frontális oktatásban részesülnek a magyar iskolák révén, nálunk délután az angol-amerikai progresszív módszerrel találkoznak. Fontos a vitakészség, a kritikai gondolkozás, illetve azoknak a tudományoknak a megismertetése, amikkel egyébként talán nem is találkoznának. A két stílus egyvelegében látjuk annak a kulcsát, hogy a diákok tizennyolc évesen tényleg szabadon választhatnak, melyik egyetemre mennének.

Hogy kell elképzelni ezt a progresszív rendszert?

Az angol-amerikai rendszernek nagy erőssége, hogy a diákokban kifejlődik a kritikai gondolkodás, a saját érdeklődésük mentén tudnak viszonylag korán orientálódni. Az egy módszertanba sorolható német, magyar, osztrák oktatás esetében pozitívum, hogy tekintélyes tudástárral vértezi fel a 14-18 éveseket. Semmi baj nincs azzal, ha ebben az életkorban a gyerekek egy magyar iskolába járnak. Az a probléma, ha a műveltség nem egészül ki azokkal a készségekkel, amit mondjuk az amerikai diákok megkapnak. Ezt a hiányosságot szeretnénk pótolni egy általunk kitalált módszerrel. Gyakran félreértik, mi a célunk, és azt hiszik, hogy mi külföldre akarjuk küldeni a diákokat. Nem, mi elsősorban arra törekszünk, hogy a tanítványaink elkerüljék a kényszerpályát, szabadon dönthessenek. Egyébként szeretnénk, ha minél többen itthon maradnának továbbtanulni, főként, ha ez annyira indokolt, mint például az orvosok esetében. Minek fizetne ki valaki sokkal többet egy másik országban, ha itthon színvonalas képzést kaphat? Sokan nem értik: attól még, hogy kimész egy időre egy másik egyetemre, az nem biztos, hogy jó. Sőt, biztos, hogy abban a régióban nem a legjobb. Amerikában például a csaknem nyolcezer oktatási intézményből nagyjából hetven olyan, ahonnan jók az elhelyezkedési ráták.


Zeitler Ádám


Hogyan lehet megfejteni, hogy egy tizenéves gimnazista miben is jó igazán, milyen területen érdemes őt fokozottan fejleszteni?

Az orientáció lényege, hogy megtaláljuk ezt a tehetséget, illetve érdeklődési kört. Szerintem ebben az életkorban ez nem tesztekkel, trénerekkel és tanácsadókkal folytatott beszélgetéssel mérhető fel. Sokkal inkább úgy, hogy a gyerekek megtapasztalják, milyen jellemzői vannak a különböző pályáknak. Ha élvezettel el tudnak merülni abban, ami az adott foglalkozás fontos eleme, az jó. Ha csak egy ahhoz társított elvont célhoz vonzódnak, az több mint rizikós. Mi hisszük, hogy már ilyen fiatalon is rá lehet lelni az igazi érdeklődési körre.

Hogy döntik el, hogy aztán melyik egyetemet ajánlják?

Van egy jó nagy egyetemi kör, amelyből választunk. Ha kirekesztően akarnám mondani, akkor ezek az elit egyetemek, ergo a ranglisták szerinti legjobb kétszáz egyetem. Az sem titok, hogy ennek a százötven-kétszáz egyetemnek legalább a fele angolszász intézmény. Ezeken a területeken jó pár kiváló iskola van, az alapképzésen pedig nagyon fontos a presztízs is, illetve az, hogy általános értelmiségi embereket képezzenek, ebben a szakaszban még nem a specializáción van a hangsúly.

Mely képzések a legsikeresebbek önöknél? Mire vágynak a magyar diákok?

Az átlagos magyar diák nem tudja, hogy mit akar. Mítoszokból, társadalmi sztereotípiákból táplálkoznak a jövőről alkotott elképzeléseik, és legalább a hetven százalékuk úgy jön be, hogy közgazdász szeretne lenni. Ha a kimenetelt nézzük, akkor azonban mindössze a tíz százalékuk jelentkezik tényleg közgáz szakra. Egyébként nálunk a szakválasztás annyira változatos és a diákokra koncentrál, hogy például a trendeket sem követjük. Már csak azért sem, mert ami itt trend, az nem biztos, hogy máshol is az. Magyarországnak nem olyan elitre van szüksége, ami itthon értékes, hanem olyanra, amelyik bárhol a világon megállja a helyét.

Úgy látjuk, hogy a magyar tanulóknak nincs meg az a fajta műveltségük, hogy értsék, merre halad a világ. Nem látnak bele például abba, hogy az angol, amerikai egyetemeken a legnépszerűbb szakok között van a filozófia, illetve a matematika, hiszen a befektetési bankárok döntő többsége ilyen szakokon kezdi. „Csak az üres csészébe lehet teát önteni” tartja a kínai mondás, amivel egyetértek. A gyerekek fejéből ki kell lögybölni az orientációról alkotott előzetes elképzeléseket, amelyek a valódi pályaválasztásban nem segítenek.



Miért van az, hogy Magyarországon a globális képzési tendenciák nem viszonyítási pontok?

A rendszerbeli különbséget nézni kell. A kontinensre nagyon jellemző, hogy különböző slágerszakok vannak. Ez részben abból fakad, hogy nagyon erős a politikai befolyás a felsőoktatásra. Azaz, ami a politikai célnak alárendelhető képzés, ott úgy alakulnak a keretszámok. Ahol a politikának nincs ilyen befolyása, nem slágerszakok vannak, hanem menő egyetemek. Ezeken az intézményeken belül pedig rengeteg ablakot kinyitnak már az alapszakok is. Ha te lepkegyűjtő akarsz lenni, akkor ehhez kapsz lepkehálót, ösztöndíjat, dél-amerikai utat és a többi, hogy sikereiddel az egyetem hírnevét öregbítsd.

Ez elég logikusan hangzik. Mi akadályozza még azt, hogy ez a szemlélet nálunk is érvényesüljön?

Több oka is van, az egyik a provincializmus. A társadalomtudomány szakon például egy olyan nyelven tanulnak, publikálnak, értekeznek az emberek, amelyet egyetlen országban értenek. Nem jó a hírnevünk a tömegoktatás miatt sem, egészen rossz eredményekkel is be lehet kerülni az itthoni egyetemekre. Ebből fakadóan sok külföldi iskola nem is indít el cserekapcsolatot magyar intézményekkel, mert tudja, hogy az ő nagyon válogatott diákjai helyett gyakorlatilag bárki érkezhet. Ha megnézzük a legnagyobb programokat, a top tíz egyetem közül Magyarországgal senki nem partner.

A másik nagy hiba, hogy a szakmai képzéseknek lejár az ideje gyakorlatilag még a szak elvégzése közben. Egy olyan világban, ahol nagyjából három havonta teljes trendek fordulnak meg a munkaerő piacon, nincs értelme szakmát tanítani az egyetemeken. Mondok egy példát: míg itthon a progresszív iskolák most kezdik bevezetni marketing szakon a Facebookot, addig az én tizenhat éves diákjaim azt mondják rá, hogy ciki és a papájuk használja. Az egyetem célja, hogy gondolkozni tanítson, az alapszakokon készségeket, nyelveket, munkamorált kell elsajátítani. Egyetemeken szakmát tanulni kifejezetten káros, és sajnos ilyen szempontból Magyarországon összemosódtak a célok.

Hogy kell jól gondolkodni tanítani?

Nagyon fontos, hogy a diákok aktív részesei lehessenek egy csapatnak. Lényeges készség, hogy tudjanak fókuszáltan dolgozni, jól beszélni, prezentálni, vitatkozni. A globális munkaerőpiacon nem az információ birtoklása az érték, hanem az, hogy milyen hatékonyan, milyen forrásokból és milyen gyorsan tudják ezeket az adatokat megszerezni. A kritikai gondolkodáson van a hangsúly.


A Milestone Intézet


Utóbbi viszont feltételez egy erős értékrendszert.

Így van. Nálunk az első és legfontosabb a társadalmi érzékenyítés. Minden diákunknak, akinek lehetősége van valamelyik top egyetemre kijutni, tudnia kell, hogy ez egy olyan kiváltság, amely felelősséggel társul. A szegénytelepekről a gyerekek nem azért nem mennek Oxfordba, mert buták vagy lusták, ezt a lehető legteljesebb eszköztárral kell láttatni velük.

Mi azt gondoljuk, hogy egy kiváló külföldi intézményben eltöltött pár év nagyon fontos egy jövőbeni értelmiségi személyiségfejlődését tekintve, de ugyanilyen fontos, hogy egy itthoni közösséghez tartozzanak. Így alakul ki bennük az is, hogy a felnőtt életükben Magyarországon is értéket teremtsenek.

Ez nem ellentmondás? Ha a diákok kimennek, kinti képzésben részesülnek, kapcsolatokra tesznek szert, remek ajánlatokat kapnak, akkor azért általában külföldön is maradnak, nem?

Így lenne, ha nem lenne semmi, ami idekötné őket. A Milestone révén azonban folyamatosan van egy kapocs, ami miatt fontos marad nekik Magyarország. Nem kell feltétlenül, hogy itthon éljenek, más módon is lehet kötődni. Sokan befektetnek, adományokat küldenek, oktatnak, ingáznak a külföldön végzett értelmiségi körből. Én nem gondolom, hogy ez ennyire radikális lenne, hogy aki kimegy, azt elveszítettük. Már csak azért sem, mert a tanítványaink bárhová mennek a világban, mindenhol első generációs kelet-európai bevándorlók lesznek, ez nem egyszerű helyzet. Emellett pedig érdemes racionálisan végiggondolniuk, hogy a megszerzett tudás melyik régióban, mennyire értékes, mert egyáltalán nem biztos, hogy abban az országban ér a legtöbbet, ahol megszerezték.

Nekünk pedig az is feladatunk, hogy elültessük az emberek fejében, hogy egyszer majd Magyarországon is segíteni, fejleszteni akarjanak. Nem is kell ezzel foglalkozniuk harmincöt éves korig, addig építsék magukat, utazzanak, tapasztaljanak. Mi azt feltételezzük, hogy el fog jönni az az érzés, hogy hálásak a sikereikért, és felteszik a kérdést: mi az, amit én tudok adni? A belső késztetésre adott válaszok során pedig garantáltan rájönnek majd, hogy mindez jóval nagyobb élmény, mint egy kaliforniai jachton pecázni.