A Liverpool a ManUnitedet, a Dortmund a Tottenhamet leckéztette meg

Fotó: AFP / PAUL ELLIS

-

A Liverpool kétgólos győzelmet aratott otthon a Manchester United felett a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének első, csütörtöki felvonásán.


A hazaiak az első félidőben büntetőből szereztek vezetést, majd a másodikban megduplázták előnyüket a sérülésektől tizedelt manchesteriekkel szemben, így magabiztosan várhatják a jövő csütörtöki visszavágót.


Ebből lett a 11-es és az első gól:


A Manchester United a legutóbbi hat idegenbeli nemzetközi meccséből egyet sem nyert meg oda-visszavágós párharcban, az Anfield Roadon pedig az utolsó 10 fellépéséből csak egyszer úszta meg kapott gól nélkül. A Liverpoolban Firmino zsinórban a harmadik meccsén lőtt gólt.


Firmino gólja:


A Borussia Dortmund hazai pályán rendkívül magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a Tottenham Hotspur együttesét. A német Bundesliga és az angol Premier League második helyezettjének összecsapásán a hazaiak végig komoly fölényben futballoztak és Pierre-Emerick Aubameyang egy, valamint Marco Reus két góljának köszönhetően győztek. A Tottenham legutóbb tavaly májusban kapott egy mérkőzésen három gólt, és az idei szezonban most először fordult elő, hogy egygólosnál nagyobb vereséget szenvedett.



A címvédő Sevilla gól nélküli döntetlent ért el a Basel otthonában, míg a Sahtar Donyeck kétgólos előnybe került az Anderlechttel szemben. A Fenerbahce Mehmet Topal hajrában szerzett találatával nyert a vendég Braga ellen.

A spanyol párharcban az Athletic Bilbao 1-0-ra múlta felül a Valenciát, míg a szintén spanyol Villarreal a német Bayer Leverkusen felett aratott kétgólos győzelmet.

A Lazio a Sparta Praha vendégeként elért 1-1-es döntetlenjével szintén kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót, a rómaiak az idei kilenc EL-meccsükből egyet sem veszítettek el (öt győzelem, négy döntetlen).


Parádés prágai gól:


Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Villarreal (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (1-0)
gól: Bakambu (4., 56.)

Athletic Bilbao (spanyol)-FC Valencia (spanyol) 1-0 (1-0)
gól: Garcia (20.)

FC Liverpool (angol)-Manchester United (angol) 2-0 (1-0)
gól: Sturridge (20., 11-esből), Firmino (73.)

Sparta Praha (cseh)-SS Lazio (olasz) 1-1 (1-1)
gól: Frydek (13.), illetve Parolo (38.)

Sahtar Donyeck (ukrán)-RSC Anderlecht (belga) 3-1 (2-0)
gól: Taison (21.), Kucher (24.), Eduardo (79.) illetve Acheampong (68.)

Basel (svájci)-Sevilla (spanyol) 0-0
piros lap: N'Zonz (87., Sevilla)

Borussia Dortmund (német)-Tottenham Hotspur (angol) 3-0 (1-0)
gól: Aubameyang (30.), Reus (61., 70.)

Fenerbahce (török)-Braga (portugál) 1-0 (0-0)
gól: Mehmet Topal (82.)

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.