A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

Komoly botrányai voltak, de soha, sehol, semmi nem tudta megingatni a pozícióját. Mindent túl élt, minden politikai rendszerben feltalálta magát, de az úszókkal már nem bírt. Gyárfás Tamás karrierje során először maradt alul.


"Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban."


Gyárfás Tamás 23 év és megannyi politikai, diplomáciai csatározások után az MTI-hez eljuttatott közleményében bejelentette: lemond az Úszószövetség elnöki posztjáról. Ezzel távozik a magyar sportélet legrégebben hatalmon lévő vezetője.

Ki is az a Gyárfás Tamás?


Ennyi volt, viszontlátás.


A tehetséges sportújságíró

Az 1949 márciusában Budapesten született Gyárfás Tamás egészen fiatalon került a sport, a média és a diplomácia vonzáskörzetébe. 1972-ben, 23 évesen lett az akkori Népsport elhivatott, törtető, tehetséges sportújságírója. A Népsportnál 18 évet dolgozott, karrierjében és életében a legfontosabb esemény az 1984-es, Los Angeles-i, amúgy a szocialista országok által bojkottált olimpia: a már akkor is jó kapcsolatokkal bíró Gyárfást a Sports Illustrated három hónapra New Yorkba invitálta, hogy bemutató cikkeket publikáljon a szocialista országok sportolóiról. Gyárfás az USA-ban tudta meg, hogy a szovjet érdekszférába tartozó országok bojkottálják az olimpiát, de a Népsport által tudósíthatott az eseményről. Los Angelesben ismerte meg Bodnár Györgyöt.


Bodnár gazdag, magyar emigránsként élte az életét Amerikában, pénzét egyebek mellett hamisításból szerezte. Bodnár és Gyárfás a monda szerint nagyon gyorsan megtalálta a közös hangot. Bodnár az ifjú sportújságírón keresztül ismerte meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tag, későbbi pénzügyminiszter Békési Lászlót. Már történelem, Bodnárnak később éppen Békési László segített a budapesti kaszinójának működtetésében.

Gyárfás bajba került az olimpia után, hiszen olyan könyvet írt - Békési lektorálásában -, amely nem a bojkottot támasztotta alá, hanem a résztvevőket dicsőítette. Az MSZMP Politikai Bizottsága folytatta le a vizsgálatot, amelynek következtében a Népsport előbb lefokozta, majd mégis, 1988-ban, Szöulból engedte tudósítani Gyárfás Tamást.


A feltörekvő elszánt üzletember

A 80-as évek végén, a rendszerváltás hajnalán a sportújságíró, de tőkeerős befektetőt a közelében tudó Gyárfás Tamást már inkább az üzleti élet érdekelte.


1988-ban Bodnárral közösen indították a Sport Plusz nevet viselő sportbulvárlapot, amelyet végül Bodnár után Gyárfás tulajdonolt. Havas Henriket ekkortájt ismerte meg, szerette volna, ha rajta keresztül ki tudna építeni politikai kapcsolatokat. Az Index korábbi, ugyancsak Gyárfás karrierjét feldolgozó cikkében Havas úgy fogalmaz, ő már rádióriporterként benne volt a szakmában, nem voltak egy súlycsoportban.

Az egykori sportújságíró ügyvezető lett Bodnár egyik első magyar vállalkozásában, a HTD Szaknévsor Kiadó Kft.-ben, amely a nagy sárga telefonkönyv, a Szaknévsor kiadója volt. Mégis, az igazi áttörést nem a Szaknévsor, hanem a Nap TV hozta el számára. Havas Henrik végül kapóra jött, rajta keresztül ismerte meg a Nap TV fejét, Székely Ferencet. Gyárfás azzal kereste meg Székelyt, hogy sportrovatot indítana a tévéjénél. Ekkor Székelytől megtudta, hogy a csőd szélén áll, Gyárfás pedig megérezte a lehetőséget: Bodnárral a háta mögött azonnal felajánlotta, hogy rendezi a tévé sorsát. Lényegében megkapta a reklámidő értékesítését, és ezáltal biztosította a működéshez szükséges pénzt. Nem sokkal később már ő és Bodnár vezették a Nap TV-t.


Az első botrány

Gyárfás hamar a magyar politika és közélet egyik megkerülhetetlen figurája lett, ezért (is) konfliktusba került Princz Gábor, akkori Postabank igazgatóval és Fenyő János, médiavállalkozóval is. Mindkét nagyvállalkozó meg akarta szerezni a Nap TV-t, ezt pedig Gyárfás nem tűrte. A Postabank egy ideig résztulajdonosa volt a tévének, de egy belvárosi étterem jogáért kivonult. Nem volt ennyire könnyű eset Fenyő János, akit 1997-ben még az akkori miniszterelnök, Horn Gyula is arról győzködött, hogy hagyja békén a tulajdonost. 1998-ban, amikor Fenyőt meggyilkolták felbujtóként Gyárfás neve is felmerült, de addigra elmondása szerint már rendezték a viszonyukat. A pletyka viszont még évekig élt.


Fenyő Jánost 1998-ban ölték meg.


Az első Orbán-kormány ideje alatt a Nap TV kikerült a köztévé kötelékéből, de Gyárfás és a TV kisebb csatornán – az ATV-n, de túlélte. Sőt, még jól is jött a száműzetés Gyárfásnak, mert a Nap TV tulajdonosai olcsón eladták neki a részüket, mert attól féltek, a kisebb csatornákon nem lesznek nyereségesek. Bejött a számítása, 100%-os tulajdonrésszel a zsebében nyereséges maradt, és a Fidesz 2002-es bukása után ismét a köztévében találta magát.


2007-ben a komplett Fidesz bojkottálta a Nap TV-t, mert szerintük elfogult. A háttérben valójában az állhatott, hogy a Fidesz szerint Schmitt Pál, akkori MOB-elnök helyére pályázott az akkor már több mint egy évtizede sportdiplomata Gyárfás.


Szabadesés

2010-től nyilvánvaló volt, hogy a Nap TV ismét és végérvényesen kikerül a köztévé köteléke alól, de már 2009-ben kirúgták a tévét. A Story TV-n próbáltak meg a későbbiekben működni, de a menedzsment visszalépett, Gyárfás elveszítette a médiabefolyását.


Ettől kezdve foggal-karommal kapaszkodott sportpozícióiba: 1993-tól volt a MÚSZ elnöke, 2008-tól az európai úszószövetség, a LEN alelnöke és 2012 óta gazdasági vezetője. 2009-ben a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) legfontosabb bizottságának a tagja lett, 2015 óta pedig a Végrehajtó Bizottság tagja.

Gyárfás 2012 óta a Fidesszel is jó kapcsolatot ápolt, a két úszó-vb, a 2017-es és a 2021-es rendezési jogának elnyerése fontos emberré tette.

Végtére, Gyárfás Tamás vesztét nem üzletemberek és politikusok, hanem maguk az úszók okozták. Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup megelégelte Gyárfás és a szövetség antidemokratikus voltát, és fellázadtak. Gyárfáson az sem segített, hogy kiállt Kiss László, az egykori szövetségi kapitány mellett, aki harmadmagával 1961-ben bizonyíthatóan megerőszakolt egy fiatal nőt. A Gyárfás-korszak egészen elképesztő sebességgel rogyott meg, elég volt kevesebb mint egy év. 2016 októberében és novemberében a legfontosabb, legbefolyásosabb úszók beálltak Hosszúék mögé, és végül megbuktatták a sokáig legyőzhetetlennek, mindent túlélőnek gondolt sportdiplomatát - Gyárfás életében először vereséget szenvedett.

Egy korszak véget ért, valami új kezdődik a helyén. Hosszú Katinka szavaival zárunk.
„A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér és kisüt a nap!"