A legőrültebb sportfogadások, amelyek milliomossá tettek embereket

-

Számtalan példa mutatja, hogy a lehetetlen igenis lehetséges, sportfogadásokkal sokan lettek már milliomosok. Hazardírozásra senkit nem bujtanánk fel, de tény, hogy néha megéri egy kisebb összeget feltenni egy teljesen szürreális eseményre. Például, hogy Wimbledonban a Federer ikrek játsszák majd a vegyes páros döntőjét. De a saját gyerekünkre is fogadhatunk.


Az eddigi talán leghíresebb – ha nem is a legnagyobb – fogadási nyeremény Adrian Hayward nevéhez fűződik. 2006-ban 25 ezer fontot (mai árfolyamon kb. 10 millió forintot) nyert, miután 200 fontot (86 ezer forintot) tett fel arra, hogy az akkor a Liverpoolban játszó Xabi Alonso az adott szezonban a félpályán túlról szerez egy gólt. Jött a Luton elleni FA-kupa-meccs, amelyen a spanyol középpályás a saját térfeléről ívelt az ellenfél kapujába, behúzva ezzel a Liverpool-szurkolónak a 125-szörös pénzt.


A gól, amely gazdaggá tette a szurkolót:


„Előtte soha nem fogadtam ekkora összegben, de most valahogy volt egy különös érzésem. 26 éve szurkolok a Liverpoolnak, és láttam, hogy Xabi Alonso többször is próbálkozott már a saját térfeléről. Mindig is arról álmodtam, hogy egy kupameccsen a kapus egy szögletnél feljön fejelni, Xabi Alonso pedig az üres kapuba lő.


A családommal néztem a meccset, és láttam, hogy a Luton kapusa elhagyta a kapuját, elkezdtem ordítani, hogy lőj, lőj! Teljesen megőrültem, amikor a labda a kapuban kötött ki

– fogalmazott az akkor 42 éves, kétgyermekes családapa, aki első körben a nyereményből elvitte egy nyaralásra a családot.


Milliomos lehetett volna Mick Dunningból is, az 52 éves angol férfi 15 focimeccsre fogadott, az első 14 bejött neki, így már csak a Blackpool–Port Vale döntetlenje kellett ahhoz, hogy 2 fontból (860 forint) 911 ezer fontot (391 millió forint) nyerjen. A Blackpool 1-0-ra vezetett, amikor a Port Vale 15 perccel a vége előtt kapott egy tizenegyest, Tony Dinning azonban kihagyta, így a Blackpool nyert. A fogadó elbukta élete legnagyobb esélyét, de így is kaszált 22 315 fontot (9,6 millió forint).


Persze az első pillanatban borzasztóan mérges voltam, de aztán rájöttem, hogy nem sírhatsz az után, ami soha nem volt a tied

– nyilatkozta Mick Dunning, aki ugyancsak egy luxusnyaralásra, valamint az adósságai kifizetésére fordította a pénzt.

Ami Mick Dunningnak nem sikerült, az összejött Fred Craggsnek, aki 50 pennyből (215 forint) mintegy 1 millió fontot (430 millió forint) tehetett zsebre. Lóversenyen nyerte a bődületesen nagy pénzt, összesen nyolc futamra fogadott befutóra kötésben, és mind a nyolc bejött neki.


A lóversenyen nagyot lehet kaszálni


Az első lovat, amely futott a nyolcból, Isn’t That Luckynak, azaz Nem egy szerencsésnek hívták, az utolsó, nyolcadik futamot pedig egy A Dream Come True, azaz Egy álom válik valóra nevű ló nyerte meg. Fred Craggs azon a hétvégén ünnepelte a 60. születésnapját.


A kétszeres Forma–1-es világbajnok, Lewis Hamilton tehetségét egy fogadó már akkor meglátta, amikor a brit pilóta még csak 9 éves volt, ugyanis akkor fogadott arra, hogy Hamilton még 23 éves kora előtt nyerni fog egy Forma–1-es futamot, 25 éves kora előtt pedig világbajnok is lesz. Mindkettőre 1000 fontot (430 ezer forint) tett fel, és mindkettő bejött neki: előzővel 40 ezer fontot (17 millió forint), utóbbival 150 ezer fontot (közel 65 millió forint) nyert.


Lewis Hamilton

Hamiltonon sokat nyert egy fogadó


Ugyancsak Angliában, a fogadások Mekkájában tett fel még 1995-ben Eddie Kirkland 100 fontot (43 ezer forint) arra, hogy fia, az akkor 12 éves Chris Kirkland 30 éves kora előtt pályára lép majd az angol válogatottban; 100-as volt a szorzó. Az optimista apának 11 évet kellett várnia, fia pedig 2006 augusztusában, 25 évesen mutatkozott be a felnőtt válogatottban. Görögország ellen csereként debütált, hozva ezzel a családi konyhára 10 ezer fontot (43 millió forint). Kirklandnek az volt az első és utolsó válogatott meccse.


Kirkland is letett egy kis pénzt az asztalra


Persze nem mindenkinek jön ez össze, Curtis Robb két olimpián indult 800 méteres síkfutásban, Barcelonában (1992) és Atlantában (1996), de egyiken sem tudott érmet nyerni. Pedig apja, aki korábban szintén remek 800-as futó volt, még 1989-ben, amikor a fia 17 éves volt, feltett 500 fontot (215 ezer forint) arra, hogy a fiú egyszer olimpiai érmes lesz; 500-szoros pénzt, tehát 250 ezer fontot (107 millió forint) nyerhetett volna. Curtis Robb azonban nem tudott a dobogóra állni, gyorsan abba is hagyta atléta-pályafutását, elvégezte az orvosit, és sebész lett belőle.


Az irodáknál az egyik legkedveltebb fogadás az, ha egy családtagjára tehet fel pénzt az ember. „Az, hogy a szülők a gyerekeikre fogadnak, legalább olyan népszerű, mint az, hogy ki nyeri az X-Faktort” – mondta Jessica Bridge, a Ladbrokes online iroda szóvivője.


Szeretnék a fiukban az új Lewis Hamiltont vagy Tiger Woodsot látni.

„Évente több ezer ilyen megkeresést kapunk. Ilyenkor megvizsgáljuk a szülők sportmúltját, a gyerek eddigi eredményeit, mielőtt feltennénk a tétlapra. Egy fiatal focista esetében általában hatéves kor alatt 1000-es szorzóval adjuk, hogy bemutatkozhat az angol válogatottban, 500-assal pedig azt, hogy a Premier League-ben. Sok szülő a gyerekén keresztül próbálja meg megvalósítani az álmait, vagy csak így mutatja ki, hogy mennyire bízik benne, de vannak, akik csak szórakozásból fogadnak rá, hogy kitehessék a Facebookra.”


A Federer lányok:


Nem tudni, hogy Roger Federer fogadott-e a gyerekeire, mindenesetre az irodák tétlapján számos olyan esemény van, amely a Federer gyerkőcökre vonatkozik. Az egykori világelső svájci klasszisnak 2009-ben születtek lány ikrei (Myla és Charlene), tavaly májusban pedig fiú ikrekkel bővült a család (Leo és Lenny). A Ladbrokesnál például arra is lehet fogadni, hogy valamelyik kis Federer egyszer megnyeri a wimbledoni Grand Slam-tornát egyesben – ahol az apa hétszer is győzni tudott –, erre 100-szoros pénzt fizetne az iroda. Arra viszont már csak 33-as az odds, hogy bármilyen összetételben párosban nyernek a Federer gyerekek.


Az Australian Openen így nézhetne ki egy vegyes páros döntő


Az igazán őrültek (vagy csak elvakult Federer-rajongók) arra is tehetnek fel pénzt, hogy Federer–Federer-döntő vagy Federer, Federer–Federer, Federer vegyes páros döntő lesz egyszer Wimbledonban. Arra pedig, hogy Roger Federernek és feleségének, Mirkának születik egy harmadik ikerpárja is, 1000-szeres pénzt fizetne a Ladbrokes.


Wimbledoni eredményjelző 20 év múlva?


Felesleges irigykednie a már sikeresen bankot robbantott tippelőkre, vagy évtizedeket várnia, míg felcseperednek a Federer gyerekek. Elég feltennie némi spórolt pénzt a magyar fociválogatott 2016-os Európa-bajnoki győzelmére. A Bwinnél például 351-es, a Bet365-nél pedig 501-es az odds Dzsudzsákék Eb-aranyérmére, az utóbbi tízezer forintra több mint ötmilliót fizet. Ilyesmi lehetett a szorzó a selejtezők során a görögök 2004-es Eb-győzelmére is.


Kövesd a VS.hu sport rovatát a Facebookon is!