A legnagyobb Forma–1 rajongónak is tudunk újat mondani

Fotó: DPPI

-

Biztosan van olyan olvasónk, akinek Forrest Gump is megirigyelné a memóriáját, és mindent tud az idei Forma–1-es szezonról, de kizártnak tartjuk, hogy a lenti összeállítás nem tartogat neki is valami újat. A 2015-ös idény legjei.


A rekorderek

Lewis Hamilton a második brit pilóta lett, aki három világbajnoki címet is tudott nyerni. Az első Sir Jackie Stewart volt, aki 1969-ben, 1971-ben és 1973-ban is vb-címet ünnepelhetett.

Hamilton 43-ra növelte az idén a futamgyőzelmei számát, ezzel megelőzte gyerekkori példaképét, a 41 sikerrel álló Ayrton Sennát. Az örökranglistán Sebastian Vettel is előtte állt 42-vel, de a jelenleg aktív pilóták közül már Hamilton rendelkezik a legtöbb futamgyőzelemmel.


Hamilton az idén megelőzte Vettelt a futamgyőzelemket tekintve


Max Verstappen a legfiatalabb versenyző, aki rajthoz állt egy Forma–1-es futamon, két héttel később pedig a Forma–1 történeték legfiatalabb pontszerzője is a holland pilóta lett, 17 évesen, 5 hónaposan és 27 naposan szerezte első pontjait.

A Mercedes az idén 12 kettős győzelmet aratott, ez ugyancsak új rekord. Az előző csúcsot is a német csapat tartotta, tavaly 11-szer értek be az autóik az első két helyen. A Mercedes emellett a legtöbb pontot is szerezte a konstruktőrök versenyében, korábban még egyetlen istálló sem gyűjtött be 703 pontot.


Tarolt a Mercedes


262 nap alatt a Föld körül

Futamok száma: 19 (19 országban, öt földrészen)
Versenyzők száma: 22 (öt világbajnokkal és öt újonccal a mezőnyben)
Átlagéletkor: 27 év 11 hónap
A leghosszabb futam: Szingapúri Nagydíj (2 óra 1 perc 22,118 másodperc)
A legrövidebb futam: Olasz Nagydíj (1 óra 18 perc 0,688 másodperc)
A pole-pozícióból megnyert futamok száma: 12/19
A leghátrébbról aratott futamgyőzelem: Sebastian Vettel (a harmadik helyről rajtolva nyert a Magyar Nagydíjon)


Vettel nyert a Hungaroringen


A legnagyobb különbséggel megnyert futam: 25,042 másodperc (Olaszországban Hamilton Vettel előtt)
A legkisebb különbséggel megnyert futam: 0,714 másodperc (Kínában Hamilton Rosberg előtt)
A legtöbb előzés egy futamon: 60 (Malajziai Nagydíj)


Az időmérőkről

Pole-pozíció (pilóták): 11 - Hamilton (új rekord, eddig 7 volt a legtöbb a britnek), 7 - Rosberg, 1 - Vettel
Pole-pozíció (csapatok): 18 - Mercedes, 1 - Ferrari
Első sorból indult: 18 - Hamilton, 15 - Rosberg, 3 - Vettel, 1 - Raikkönen, Ricciardo
Legnagyobb különbséggel megnyert időmérő: 0,594 másodperc (Ausztráliában Hamilton Rosberg előtt)
Legkisebb különbséggel megnyert időmérő: 0,042 másodperc (Kínában Hamilton Rosberg előtt)
Legnagyobb különbség csapaton belül: A Lotusnál Grosjean 17-2-re verte Maldonadót.


A futamokról

A legtöbb győzelem (pilóták): 10 - Hamilton, 6 - Rosberg, 3 - Vettel
A legtöbb győzelem (csapatok): 16 - Mercedes, 3 - Ferrari
A legtöbb dobogó (pilóták): 17 - Hamilton, 15 - Rosberg, 13 - Vettel, 3 - Raikkönen, 2 - Massa, Ricciardo, Bottas, 1 - Kvjat, Grosjean, Perez
A legtöbb dobogó (csapatok): 32 - Mercedes, 16 - Ferrari, 4 - Williams, 3 - Red Bull, 1 - Lotus, Force India
Zsinórban a legtöbb futamon szerzett pontot: 12 - Hamilton
A legtöbb leggyorsabb kör: 8 - Hamilton, 5 - Rosberg, 3 - Ricciardo, 2 - Raikkönen, 1 - Vettel


528112467

Rosberg szinte minden jelentős mutatóban elmaradt Hamiltontól


A legtöbb kört tette meg az idén futamon (pilóták): 1.127 - Vettel (98,1 százaléka a teljes távnak)
A legtöbb kört tette meg az idén futamon (csapatok): 2.220 - Mercedes (96,6 százalék)
A legkevesebb kört tette meg az idén futamon (pilóták): 778 - Maldonado (67,7 százalék)
A legkevesebb kört tette meg az idén futamon (csapatok): 1.635 - Lotus (71,1 százalék)
A legtöbb körön keresztül vezetett a futamon: 587 - Hamilton, 349 - Rsoberg, 176 - Vettel, 19 - Massa, 10 - Raikkönen, 7 - Ricciardo, 1 - Bottas
A legtöbb körön keresztül haladt a 20. helyen: 71 - Merhi, 48 - Stevens, 39 - Massa, 12 - Verstappen, 7 - Button, 6 - Rossi, 2 - Vettel, 1 - Alonso, Hülkenberg, Maldonado, Sainz


F1 - ABU DHABI GRAND PRIX 2015

Merhi általában a mezőny végén kullogott


A leggyorsabb kerékcsere a futamon: 6 - Ferrari, 4 - Red Bull, 3 - Mercedes, 1 - Force India, McLaren, Lotus, Toro Rosso
Előzés az egész szezonban: 509
A legtöbb előzés (pilóták): 49 - Verstappen
A legtöbb előzés (csapatok): 94 - Toro Rosso


Verstappen üde színfoltja volt a mezőnynek


A legtöbb kiesés a futamon: 15 - Lotus
Legnagyobb különbség csapaton belül: A Ferrarinál Vettel 14-4-re verte a futamokon Raikkönent
A legtöbb pontlevonás: 8 - Verstappen (ha 12 hónapon belül 12 pontot levonnak valakitől, akkor egy futamra felfüggesztik a versenyzői engedélyét)
Elhasznált gumiszettek száma: 17.580 (a teszteket is beleszámítva)
Átlagos bokszkiállás egy futamon: 37 (2014-ben 44 volt)
A legtöbb bokszkiállás egy futamon: 60 - Magyar Nagydíj
A legkevesebb bokszkiállás egy futamon: 18 - Ausztrál Nagydíj
A legmagasabb elért sebesség: 366,4 km/óra - Maldonado, Mexikói Nagydíj


Egyéb

Most először fordult elő Alonsóval, hogy a csapattársa több pontot szerzett a szezonban. Button az egyetlen pilóta, aki a csapattársaként Hamiltonnál is több pontot tudott szerezni egy idényen belül.


Motorsports: FIA Formula One World Championship 2014, Grand Prix of Abu Dhabi

Jobbra az ember, aki először verte el Alonsót


Alonsót büntették meg a legtöbbször az idén, összesen 13 büntetést kapott (ebbe beleszámít a motorcsere is), Button és Sainz holtversenyben a második 10-10 büntetéssel.

2008 óta először fordult elő az, hogy a Red Bull nem nyert futamot.