A legmagasabb büntetést kapták az Iszlám Állam toborzói Belgiumban

Fotó: BELGA MAG / BENOIT DOPPAGNE

-

A kiróható legmagasabb, 15 év szabadságvesztésre ítéltek két szélsőségest, Khalid Zerkanit és Fatima Aberkane-t, amiért dzsihádista harcosokat toboroztak az Iszlám Állam számára Belgiumban. Ők küldték ki Szíriába a párizsi merényletek egyik elkövetőjét is.


Zerkani egy terrorista csoport vezetőjeként, Fatima Aberkane a csoport tagjaként fiatalokat szervezett be Belgium területén és küldött Szíriába, közöttük a novemberi, Párizsban elkövetett merényletek egyik elkövetőjét is. A bíróság megemlítette, hogy Khalid Zerkani tavaly júliusban első fokon tizenkettő, Fatima Aberkane – aki több gyermekével együtt csatlakozott az Iszlám Államhoz Szíriában – nyolc év börtönbüntetést kapott. Zerkani mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat, és nem volt együttműködő a több mint egy éve tartó eljárás során.


A 2015. júliusi ítélethozatalkor a brüsszeli bíróság terrorista csoportban való részvétel miatt távollétében elítélte a Zerkani által beszervezett Chakib Akrouh nevű terroristát is, aki Párizsban, a november 13-án elkövetett támadásokat követően öt nappal, a francia főváros Saint-Denis nevű peremvárosában tartott rendőrségi rajtaütés során halt meg, derekán egy robbanóövvel. Akrouh tagja volt az úgynevezett teraszkommandónak, amely 39 embert ölt meg párizsi kávéházak és bárok teraszain.

Zerkani toborozta Reda Kriket-t is, aki társaival Párizsban kívánt merényletet elkövetni az Iszlám Állam megbízásából. A fegyveres rablás miatt ismert Kriket-t – akit ugyancsak távollétében ítéltek el ugyanazon a 2015. júliusi ítélethozatalkor – március végén fogták el a francia hatóságok a Párizshoz közeli Argenteuil-ben.

A tavaly júliusi ítéletek kihirdetéssekkor a 42 éves Khalid Zerkani mellett csak 13 elítélt volt jelen, a többi 19 ember Szíriában harcolt, vagy meghalt. A Zerkani vezette terrorista csoportban való részvétel miatt öt év börtönbüntetést kapott Maria Grillo, aki Szíriában kívánt csatlakozni a dzsihádista harcosokhoz, valamint négy év felfüggesztett szabadságvesztést róttak ki Naima Aberkane-ra, Fatima Aberkane húgára, aki pénzügyi támogatást nyújtott a szélsőségesekhez csatlakozni készülő fiataloknak.