A legklasszabb Honda roadsterek, amelyekről még soha nem hallottál

-

Miközben a világ az NSX visszatérésére vár, a Honda csavart egyet a sportgombon, és egy pöpec kisautót mutatott be a paletta másik végéről. És kicsit visszanézve a márka történetében, úgy tűnik, nagyon is volt honnan meríteniük a japánoknak.


Persze az S660-nak vajmi kevés köze van például a legendás S2000-hez, leszámítva a tényt, hogy mindkettő nyitott sportkocsi, és a nevükben ott szerepel az S betű. Annál több köze van viszont az egykori Beathez, amely a kilencvenes évek egyik aranyos kei car roadstere volt, nem mellesleg pedig az alapító, Honda Szóicsiró által utolsóként jóváhagyott Honda személygépkocsi, olyasmi, mint az F40 a Ferrarinak.


A japán kei car sportautóhullám egyik lejobb darabja volt a Honda Beat a 90-es években


660 köbcenti

Szóval miért S660 az autó neve? A kérdésre adott válasz csak látszólag egyértelmű. Természetesen a jelölés a 660 köbcentiméter hengerűrtartalmú, középen elhelyezett motorra utal, amely 64 lóerőt produkál az egy tonnánál is könnyebb autóban. Hasonló nevű kocsikból legendás sora van a Hondának, csak az S660 pont nem illik bele. Az ilyen jellegű sportos autók lényege ugyanis éppen az, hogy egyre nagyobb teljesítményűek lesznek, túlszárnyalva elődeiket. Ezt csinálta például a Nissan is a Z-vel, ahol szintén hengerűrtartalom-jelöléssel kúsztak felfelé a modelltípusok: 240, 260, 280, 300, 350 és 370. Hasonló elvet követett a Honda is saját S sportautójával: 360, 500, 600, 800, 2000.



9500-as fordulat és lánchajtás – az S500 még motorkerékpár-technikával készült a 60-as években


Ős-S

A genezisnek számító S360-at több mint ötven éve leplezte le a Honda, és éppen azt próbálta vele demonstrálni az eredetileg motorbiciklikben utazó japán vállalat, hogy személygépkocsit is tud építeni, válaszolva a japán Nemzetközi Kereskedelmi és Iparkamara felhívására, hogy nekik is legyen népautójuk. Az éveken át tartó fejlesztés eredménye lett az 1962-ben bemutatott S360 és annak nagyobbik testvére, az S500. A kettő közül csak az utóbbi volt érdekes a közönség számára, így a 360 nem is került sorozatgyártásba. Mindkét autó pörgős motorjával lopta be magát az emberek szívébe, ami a motorbicikliken felnőtt Hondának a specialitása volt és maradt is a mai napig. A négykarburátoros, dupla vezérműtengelyes sornégyest 9500 fordulatig lehetett forgatni az 500-asban, amely összesen 44 lóerőt tudott. Ehhez jött a négysebességes kézi váltó, az elöl-hátul független felfüggesztés – elöl torziós rudakkal, hátul rugós tagokkal – és a motorbiciklikből ismert lánchajtás. Az infláció beleszámításával mai értéken mindez 2,6 millió forintnyi összegbe került a japán vásárlónak.


Kupéként is kapható volt az S600


S600

Az S600-as a természetes lépcső volt az 500-ast követően. Megnövelt furat, vízhűtés, és immár kupéként is kapható volt. Az 57 lóerő óránkénti 140 kilométeres végsebességre repítette a 715 kilogrammos autót, és immár két lánc hajtotta a hátsó kerekeket. Ez volt a Honda első tömeggyártású autója (összesen tizenháromezret gyártottak három év alatt), és egyben az első, amely bal kormányos verzióban is napvilágot látott.


Az S800 már technikájában is igazi autó volt 1966-ban


S800

A 600-as kifutásával 1966-ban azonnal érkezett az S800, amelyet már egyértelműen a kisebb brit sportkocsik ellenfeleként pozicionáltak. Repült a motorbicikli-szerű láncos meghajtás, idővel megérkeztek a tárcsafékek is az első kerekekre, és talán ettől a modelltől kezdve nevezhetjük a Hondát igazi autógyártónak, és nem olyan motorbicikligyárnak, amely mellékesen autókkal is próbálkozik. A 70 lóerős motor akár tízezret is pörgött percenként, és 160-as végsebességet tett lehetővé, miközben a kombinált fogyasztás 6,7 liter környékén maradt.


Máig az egyik legjobb Honda sportkocsinak számít az 1999-ben bemutatott, varázslatos S2000


S2000

Az S800-as után csaknem harminc évet kellett várni a folytatásra, de megérte. Az 1999-ben bemutatott S2000-es igazi klasszikussá vált egészen elképesztő, 240 lóerőt meghaladó teljesítményű motorjával. Az S2000 motorjának literteljesítménye Guinness-rekorder volt egészen a Ferrari 458 bemutatásáig, amely egyetlenegy lóerővel haladta meg a Hondáét a sorozatgyártású, szívómotoros autók kategóriájában. Az orrközépmotoros konstrukció tökéletes, 50-50 százalékos súlyelosztást tett lehetővé, ami a hátsókerék-hajtással és a végtelenségig forgó erőforrással kombinálva maga volt a tökéletes élményautó.



2009-es kifutásával azonban nem maradt közvetlen utódja az S2000-esnek, mindenesetre most itt van az új NSX, amely középmotoros, négykerék-meghajtású, V6 turbóhibridként már egy új korszakot képvisel, ebbe a technikai őrületbe pedig egy pofonegyszerű, pörgős szívómotoros roadster már nem fér bele. Legalábbis a kínálat csúcsán, de a másik végen azért visszafogottabb technikával is bőven lehet nagy dolgokat csinálni, ahogy az az S660 példáján is látható.