A leggyorsabb biciklis futár

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Kerékpárversenyzőként kezdte, a bringás futárok között lett világbajnok, most pedig a munka mellett tért vissza a versenyzéshez Ábrók Norbert.


„Hosszú út tartott idáig, hogy úgy legyek futár, ahogy én azt elképzeltem. Egyelőre élvezem, úszkálok ebben.” Egy 28-szoros magyar bajnok országúti kerékpáros mondja ezt, miközben lehámozza hátáról a futárzsákot.

Ábrók Norbert rengeteget dolgozott ezért az elégedettségért.



Pedig nem a legtipikusabb kerékpáros közegből indult. Gyerekként egy debreceni lakótelep utcáin bringázott. Édesapja ökölvívó volt, de Norbinál – bringás körökben csak Ábri – fel sem vetődhetett, hogy bokszolni menjen. Törött kulcscsonttal született, így a küzdősportok kiestek.

Viszont az ökölvívók melletti faházban készültek a kerékpárosok, így apja oda terelte az amúgy is állandóan biciklin ülő tízévest. Ábri Andó János tanítványa lett, az edző pedig a versenyfelkészítésen túl az életben is próbálta eligazítani a srácot.

Kerékpárversenyző két úton lehet az ember: hatalmas tehetséggel vagy átlag feletti kitartással. Ábri önmagát a második kategóriába helyezi:


Tudok edzeni, tudok sokat szenvedni.

És tudja azt, hogy a szenvedés végén van valami, amiért megéri csinálni. Ilyenek a korosztályos bajnoki címek, melyekből már felnőtt kora előtt két tucat jutott, és ilyen az a profi szerződés, amelyet 18 éves korában Olaszországból tettek elé.


Igaz, akkor már volt szezon, amikor 27 ezer kilométert biciklizett. Gyerekként évi tízezret tekert, és elindult mindenféle versenyen, legyen az sprintszám, hegyi futam vagy többnapos viadal. Gyorsan kiderült, hogy a robbanékonysága egyedülálló, a 200 méter repülőrajt vagy a sprintfutam egy-egy pályabajnokságon szinte csak az övé volt.

Erre a teljesítményére figyelt fel az a Varjas István is, aki épp egy nemzetközi szintű magyar kerékpáros csapat, a Cornix építésébe kezdett magyar és olasz versenyzőkkel. Varjas lekérte a 1999-es év ranglistáját, és onnan igyekezett összeszedni az élmezőnyt. Norbi második volt az ifik között, elsőévesként.

Mivel a felnőttek között még nem versenyezhetett, kölcsönadták egy olasz junior csapatnak. Toscanában utazgattak versenyről versenyre. Ketten voltak kint magyarok, kíméletlenül hajtották őket. Míg a csapattársak csak egy-egy viadalon álltak rajthoz, a két fiatal idegenlégiósnak mindenhol el kellett indulnia.

Dacból mentek, egymást heccelve, mert egyik 18 éves sem szereti azt az érzést, hogy ők feláldozhatók egy olasz csapatban, magyarként. „Aki ezt kibírja, az mindent kibír.” A második évben társának, Gyepes Zsoltnak családi okok miatt haza kellett költöznie, ehhez jött Ábrinál egy térdsérülés, így a 2001-es szezon elég felejthetőre sikerült.



Így újra Debrecen lett a bázis, és Andó János, aki 2005-ig foglalkozott Ábrival. Amatőrcsapatként működtek, a társak ugyanis mind iskola vagy munka mellett tekertek. Ábri előbb a nagyszülőknél, majd egy szponzoránál húzta meg magát, hogy csak a kerékpározásra koncentrálhasson. Sokan mondták neki akkoriban, hogy abba kéne hagynia, mert ez a sport csak viszi a pénzt, nem hozza. De kitartott.

Ebben az időszakban a 23 év alattiak között világkupákon és világbajnokságokon is indult mester és tanítványa. A csúcs a 2003-as kanadai U23-as vb volt, ahol Norbi egyedüli magyarként teljesítette a versenyt, és befért a legjobb százba, a 86. lett.

Hatalmas lökést adott ez az eredmény a fiúnak, aki a következő világbajnokságot megcélozva kiköltözött Szicíliába, hogy az ottani körülmények között készülhessen. Területi bajnok lett, rengeteget versenyzett, de egyvalamivel nem számolt: a magyar kerékpáros-szövetséggel. Mikor ősszel hazajött, közölték vele, hogy mivel egész évben nem magyar körülmények között versenyzett, ezért nem indulhat a vb-n.


Ekkora pofon után már csökkent a motiváció, és felmerült a kérdés, van-e még értelme küzdeni. Abban az évben a Tour de Hongrie-n azért tisztességgel hajtott, behúzott két hegyi hajrát is. Varjas István ekkor újra visszahívta a Cornixba, profinak, fizetésért.

A pénzért viszont komoly elvárásai voltak a csapatvezetésnek, egészen odáig, hogy a versenyzők milyen ruhában járjanak, vagy mikor, mit egyenek, hova mehetnek. Egy profi csapat volt, de Ábri kezdte magát úgy érezni, mint az idegenlégióban. Lelkileg is, testileg is gyötörték őket, hogy gyorsabbak legyenek.


Megijedtem, hogy elvesztem a bringázás szeretetét.

Emiatt Ábri elkezdett kirívóan viselkedni, a kelleténél többször mondta el a véleményét, nyerget cseréltetett, egy idő után már semmi sem volt jó. Az olasz edző, Sandro Lerici egy ideig tűrte a különcködést, majd félrevonta, és azt mondta, hogy ki kell rakja a csapatból, mert olyan ő, mint egy kosár almában az a darab, amely megütődött, és elkezdett rothadni. De ő egy miatt nem dobná ki az egész kosár almát.

Kemény szavak, de Ábri nem vitatkozott, egy ezüstéremmel zárta a szezont, de tudta, hogy a profi karriernek vége. Az is világos volt, mihez akar kezdeni, korábban ugyanis egy debreceni edzésről hazafelé találkozott egy futárral, aki pályabiciklivel dolgozott. Timur rögtön felajánlotta, hogy telente, amikor nincsenek versenyek, társuljon vele, és csapjon bele a futárkodásba.


Biciklivel dolgozni – Ábrinak ennél nem kellett több. Azaz mégis: egy saját cég. 2003-tól Arany Péterrel közösen megalapították az Aeroflotta futárszolgálatot – amely egyébként a mai napig közös vállalkozásuk.

2006-tól másfél évig dolgozott az egyik budapesti futárcégnél, az Elit Expressznél, megismerte a várost és a futármunkát, amikor jött egy lehetőség, átadólistára került ugyanis egy kétszemélyes vállalkozás teljes ügyfélkörrel. Irrig barátjával kezdték el Aeroflotta-B néven.

2013-ig dolgoztak együtt, két éve Irrig bejelentette, hogy kiégett. Egy futárnál különösen veszélyes, ha elege lesz az autókból, a forgalomból, a tekerésből. Ábri a cégben magára maradt.


Ábrok Norbert, biciklis futár, bicikliversenyző


Az életben viszont nagy társasága lett: amíg versenyzőként elszigetelve hajtott, addig futárként elkezdett közösségi életet élni.

„Rájöttem, hogy fontos olyan emberekkel körbevenni magam, akik többre vágynak, akikben van kihívás.” És a budapesti futárközösség ilyen arcokból állt.

Hogy a versenyzés mégse tűnjön el hirtelen az életéből, indult a biciklis futároknak szervezett Európa- és világbajnokságokon. Berlinben az Eb-n két számban nyert, 2011-ben Varsóban pedig sprintvilágbajnok lett. „Itt már nem önmagamért versenyeztem, hanem a futárközösségért, akik egy személyben tűzbe tennék értem a kezüket.”


Ábrok Norbert, biciklis futár, bicikliversenyző


A magyar futártársadalom erejét jelzi, hogy egyik évben Budapesten, Csepelen rendezhettek Eb-t. A fő versenyszám a Csepel Művek területén egy három és fél órás futármunka volt. Ábri az utolsó ellenőrző pontról elsőként indult, de két kilométerrel a cél előtt kiszállt az erő a lábaiból. Végül harmadiknak ért be. Sokáig nem értette, mi történt vele. Utólag azt számolta, hogy a győztes épp akkor érhetett be a célba, amikor ő az erejét vesztette. És amikor a neki szurkoló futárokban tudatosult, hogy nem Ábri nyer. Velük együtt adta fel.

2014 decemberében újra a versenypályák világából kapott megkeresést. Debreceni nevelőegyesülete, a DKSI hívta tanácsadónak, hogy tervezzen nekik új ruhát, segítsen az edzőtáborok szervezésében és a versenyzéshez szükséges technikai háttér felépítésében. Márciusban Szicíliába mentek edzeni, próbaképp elindultak egy ottani versenyen. Ábriba visszatért a versenyláz, ő is rajthoz állt.

Az edzéseket is ő vezette, és Palermóban már az általa kidolgozott taktikával versenyeztek. Ábri az utolsó körben szökött meg hat olasszal, akik nyilván összedolgoztak, de a negyedik hely így is a magyar kerekesé lett. Onnantól gyakorlatilag „játékosedző” lett, a mezőnyben tekerve segített csapattársainak.

Jött a hír, hogy hét év után, 2015-ben újra megrendezik a legnagyobb magyar kerékpáros körversenyt, a Tour de Hongrie-t. Ábri nekiállt felkészíteni a csapatot erre a többnapos viadalra. Három héttel a rajt előtt kiderült, hogy az egyik csapattagot nem engedik el a munkahelyéről.


Elgondolkoztam otthon. Van ez a futárbrigád, akik nagyon bíznak bennem, ott a debreceni egyesületem, a csapattagok, a szponzorok, az edzőm. Ha ennek az egésznek az összegyúrt erejét ki tudom használni, az hatalmas lökést adhat. Egy próbát megér.

Ábri elkezdett munka mellett készülni a Tour de Hongrie-ra. Stopperrel mérte a 30 percen túli fuvarjait, számolta, hogy ebből mennyi a hegymenet, mennyi a sprint. Így a megrendeléseitől függően edzett munkaidő után, vagy a Normafához tekert fel párszor, vagy a Puskás Ferenc Stadion körül körözött, vagy Szalontai Sanyival sprintelgetett a Millenárison országúti biciklivel. Hétvégente a régi versenyzőtársaihoz kéredzkedett edzésre. Érezte, hogy ebből valami jó is kisülhet, megint van miért küzdeni.

A prológon 17. lett, jöttek is a fanyalgók, hogy szép-szép egy futártól, de ez egy többnapos verseny, végig kell bírni. Majd a második napon is bent volt az első húszban, ahogy a 6 nap alatt végig, a 136 kilométeres Abony–Karcag szakaszon pedig legjobb magyarként 8. lett – ezt már nehezen lehetett a szerencsével magyarázni.


Már előző nap láttam, hogy a szerb csapat sprintere nagyon erős. Rájuk tettem a kereket, velük mentem, de a cél előtt 200 méterre elfogytak, és magamra maradtam. Így páholyból néztem, ahogy a német srác megnyeri.

Ábrok Norbert, biciklis futár, bicikliversenyző


A befutó a budai Várban volt. Hazai pálya, rengeteg futár jött ki, de egy-két megrendelője is ott állt a célvonalnál, csakúgy, mint gyerekkori mestere, Andó János. „Ott csúcsosodott ki minden. Az akaratukkal toltak előre.” Kilenc év kihagyás után az összesítettben is az első húszban végzett – 18. helyen. Az idei évad záróversenyén már az egész csapat neki vezette fel a sprintet, Ábri nyert, és úgy számol, még két évig folytatja a versenyzést.

Vannak extrémsportoló barátai is, akik BMX-szel ugorják a hátraszaltót, vagy meredek hegyoldalakon száguldanak. Ábri tőlük tanulja el, hogyan teheti könnyebbé és élvezetesebbé a futármunkát egy-egy járdasziget átugrásával, kanyar levágásával vagy épp az utolsó pillanatos fékezésekkel. Ezt az extrém futárstílust pedig néhány futár is elkezdte átvenni.

A futárkodás mellett belevágna valami újba is.


Szeretném a vállalkozásomat fejleszteni és bővíteni, esetleg egy márkát elindítani. Meg akarom mutatni, hogy ha összeállnak mögötted az emberek, van háttered, akkor tudsz igazán nagy dolgokat csinálni. Hinni kell a közösségben!

Ábrók Norbert azt mondja, mára felismerte, hogy futárként nem kell senkivel versenyeznie. Mert ő egy futár. Aki versenyző.