Újabb levélváltás volt az ügyészség és a Quaestor-károsultak között

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

-

A Legfőbb Ügyészség válaszolt a Quaestor-ügy károsultjainak nevében megfogalmazott nyílt levélre. Csak megerősítik azt, amit már korábban is kifejtettek: állításuk szerint a megalapozott gyanú közlését megelőzően nem lehet zárolni a Quaestor-üggyel kapcsolatba hozható személyek vagyonát. Debrecenben a tüntetők viszont éppen ezért vonultak utcára. A Fidesz megerősítette, hogy már a jövő héten elfogadná a törvényt, amellyel zárolhatnák a felelősök vagyonát, de ez az ellenzék nélkül ilyen gyorsan nem megy.


A Legfőbb Ügyészség levele szerint a vonatkozó jogszabályok sem a nyomozást folytató rendőrségnek, sem az ügyészségnek nem teszik lehetővé egyelőre a Quaestor, a tulajdonosok és családtagjaik vagyonának zárolását. „Mindezt a Legfelsőbb Bíróság 4/2009-es jogegységi határozata tette egyértelművé. A törvény ettől eltérő értelmezésre nem nyújt lehetőséget” – írják.


Felhívják a károsultak figyelmét arra is, hogy „az ügy sértettjei a sértetti jogaikat a büntetőeljárás keretében gyakorolhatják, amelynek során megkapnak majd minden további – a jogszabály által előírt és megengedett – tájékoztatást”.


Fidesz: hamarosan az összes szélhámos összes vagyona zárolható lesz

A Fidesz az MTI-nek adott nyilatkozatában azonban közölte, hogy már a jövő héten zárolhatják a felelősök vagyonát a Quaestor-ügyben. A közlemény szerint akár már a jövő héten életbe léphet az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy „az összes szélhámos összes cégének vagyonát és akár személyes vagyonát is zárolni tudjuk” akár már folyamatban lévő ügyekben is, a lefoglalt vagyont pedig be lehessen vonni a kártalanításba. Azt ígérték: ezt követően „rendet tesznek” a brókerpiacon, és felállítják a vizsgálóbizottságot, „hogy végre választ kapjunk arra, hogy a szocialista kormányok vajon miért hunytak szemet az évtizedes pénzügyi korrupció fölött, miért engedtek brókereket a kormányuk közelébe, és mit keresnek az embereik a brókercégek hálózatában”. A törvényjavaslat ilyen gyors elfogadásához el kell térni a házszabálytól, ehhez viszont hozzá kell járulnia az ellenzéknek is.


Korábban az LMP társelnöke, Schiffer András beszélt arról, hogy pártja a fideszes előterjesztést úgy módosítaná, hogy ne csak a vezető tisztségviselők, hanem mindazon hivatalos személyek – jegybanki tisztségviselők, kormánytagok – vagyonát is zárolni kelljen, akik „jobb tudomásuk” ellenére nem tették meg a szükséges intézkedéseket.


Tüntetés Debrecenben

Debrecenben a Quaestor-károsultak már másodjára vonultak utcára. A tüntetők azt akarták, hogy a zárolt vagyonokból kártalanítsák őket. A Dehír szerint a tüntetők azt szeretnék elérni, hogy kamatokkal együtt kapják meg pénzüket.


Debrecenen kívül Kaposváron is demonstráltak szombaton, mivel lényegében semmilyen bővebb tájékoztatást nem kaptak a tüntetők a kártalanításukról. Állításuk szerint nem tudják, hogy kártalanítják-e őket egyáltalán, vagy hogy milyen összegű megtakarítások ragadtak bent.