A kupadöntő lefújása után már nem Van Gaal lesz a MU edzője

Fotó: Getty Images / Clive Brunskill

-

Az As információi szerint már minden papír alá van írva, és az FA-kupa-döntő után – függetlenül az eredménytől – be is jelentik José Mourinho érkezését.


A madridi As sportnapilap immár tényként közli, hogy a szombati esti FA-kupa-döntő lefújása után a Manchester United azonnal bejelenti José Mourinho érkezését, illetve azt, hogy Louis van Gaal sportigazgatóként folytatja munkáját a klubnál.

Az As azt is tudni véli, hogy a MU klubizgatója, Ed Woodward és Mourinho menedzsere, Jorge Mendes már hetekkel ezelőtt nagyon közel volt a megállapodáshoz, és a felek valóban aláírtak egy előszerződést, amely több millió euró kifizetéséről szólt, ha a portugál trénert mégsem nevezik ki a holland helyére.


Holnaptól otthon érezheti magát az Old Traffordon a ManUnited drukkerei között


Ettől azonban most már nem kell tartania. A Crystal Palace elleni mérkőzés eredményétől függetlenül ugyanis váltás lesz a kispadon. Mourinho három évre ír alá, szezononként 15 millió eurónak megfelelő fizetésért.

A spanyol lap azt is tudni véli, hogy Mourinho a keret drasztikus átalakítását tervezi, aminek olyan eddig megbecsült játékosok is áldozatául eshetnek áldozatául, mint Juan Mata, aki annak idején éppen Mourinho miatt jött el a Chelsea-től.

Miután Manchester másik felében, a Citynél a Bayern Münchentől érkező Pep Guardiola veszi át az irányítást, bizton számíthatunk sok-sok millió euró elköltésére, augusztustól pedig kezdődhet újra a nagy Pep–José-show-műsor, ezúttal angol környezetben és statisztákkal.