A közvélemény-kutatások a nemzetbiztonságot veszélyeztetik

Fotó: ANADOLU AGENCY / Ibrahim Ramadan

-

Az egyiptomi kormány kedden figyelmeztette az ország állampolgárait, hogy ne vegyenek részt külföldi médiaszervezetek közvélemény-kutatásaiban, mivel ezek a nemzet biztonságát fenyegetik.


A belügyminisztérium a hivatalos Facebook-oldalán azt állította, a tárcánál többen panaszt tettek amiatt, hogy telefonhívásokat kapnak külföldi médiatársaságoktól, amelyek az ország politikai, gazdasági és biztonsági helyzetével kapcsolatos véleményüket próbálták megtudakolni.

A minisztérium felszólította az állampolgárokat, hogy „legyenek óvatosak az ország belső helyzetére vonatkozó információgyűjtés félrevezető módszereivel szemben, mivel azok célja, hogy Egyiptomnak nemzetbiztonsági károkat okozzanak".

A figyelmeztetés a Reuters hírügynökség jelentése szerint beleillik azoknak a kairói kormányzati intézkedéseknek a sorába, amelyek segítségével megpróbálják elfojtani a tábornokból lett Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök hatalmával szembeni, erősödő ellenérzéseket.

Az egyiptomi parlament éppen kedden szavazta meg túlnyomó többséggel azt a nem kormányzati szervezetekre (NGO) vonatkozó törvényt, amely jogvédő csoportok szerint gyakorlatilag betiltja tevékenységüket, és a jótékonysági szervezetek működését is megnehezíti.

Az elfogadott törvény megtiltja az NGO-knak, hogy hatósági engedély nélkül terepmunkát vagy felmérést végezzenek, "vagy együttműködjenek bármilyen módon bármilyen nemzetközi testülettel a szükséges jóváhagyás nélkül". Jogvédő csoportok szerint ez a kitétel az ENSZ-re is vonatkozik.