A közóhajnak megfelelően marad a Szilágyi-gimnázium igazgatója

Fotó: Jászai Csaba / Jászai Csaba

-

Bajkó Judit a Facebookon tudatta, hogy pályázata eredményes volt, így 2020-ig továbbra is ő irányítja az intézményt.


Tavaly nyáron felháborodást keltett, hogy a teljes tanári kar és az önkormányzat támogatása ellenére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) érvénytelenítette Bajkó Judit akkori pályázatát – kihívójáéval együtt. Először úgy tűnt, hogy az Emmi megbízott vezetőt tett volna az intézmény élére, de végül – az iskolaszék és a szülői szervezetek által kezdeményezett egyeztetés eredményeként – a 2014–15-ös tanévre Bajkó Judit maradhatott a Budapest I. kerületében található, országos hírű (a HVG idei országos rangsorában a 23. legjobb) Szilágyi Erzsébet Gimnázium vezetője.


A nagy nyilvánosság számára a mostani Facebook-üzenetből derült ki, hogy időközben újabb igazgatói pályázatot írtak ki a 2015–2020 közötti időszakra, ezen pedig Bajkó Judit nyert.


ÖRÖMHÍR: BAJKÓ JUDITOT ÚJABB 5 ÉVRE KINEVEZTÉK A SZILÁGYI IGAZGATÓJÁNAK!Bajkó Judit üzenete:" Kedves Szilágyisok!...

Posted by Szilágyi Erzsébet Gimnázium on 2015. június 25.