A kötöttfogásúak már az új szabályokra gyúrnak

Fotó: VS.hu / Kummer János

-

HÁTTÉR

A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) új szabályok bevezetését tervezi a kötöttfogású szakágban, a magyar válogatott bő kerete pedig már ezek figyelembevételével készül jelenleg a Körcsarnokban.


A szerdai tréning érdemi részét a kontrollmérkőzések tették ki, melyek során mindenki három – kétszer háromperces – meccset vívott. A Struhács György vezette szakmai stáb a bemelegítés után tudatosította a versenyzőkben az új „felállást”, miszerint nincsen térdelőhelyzet, a dobások kettő vagy négy pontot érnek, aszerint, hogy a rivális a hasán vagy a hátán ér a szőnyegre, minden pörgetés két pontot ér, míg a kilökésért nem jár semmi, csak ha akció közben tolja ki valaki az ellenfelét.


Eltörölnék a leléptetést is, és minden második intés után jár majd egy pont, a támadó felet viszont nem büntetnék ponttal, ha akció közben kilép a szőnyegről

– mondta az MTI-nek a kapitány, miközben hat szőnyegen folytak a mérkőzések. Struhács György jelezte, egyelőre az biztos, hogy tesztelni fogják az új szabályokat, például a jövő heti U23-as Európa-bajnokságon, aztán majd a tapasztalatok levonását követően döntenek a sorsukról.

„Nem igazán értem, miért kell változtatni újra, hiszen nemrég volt módosítás, ráadásul szerintem jó is volt, sok volt az akció, látványosabb lett a kötöttfogás” – hangsúlyozta a szakember. Hozzátette, előfordult már a szakág történetében, hogy nem volt térdelőhelyzet, emlékei szerint az akkori világbajnokság döntőiben szinte minden meccs 0-0-ás eredményt hozott. Az új szabályokkal kapcsolatos aggályainak érzékeltetésére az eseménytelen meccsek „rémképének” felvázolása mellett példaként azt is elmondta: elképzelhető olyan meccs, amikor valakit egy figyelmetlenség, vagy balszerencse folytán eldobnak, ellenfele kap négy pontot, majd a meccs hátralévő részében végig passzív, ám mivel leléptetni nem lehet, és minden második intés ér egy pontot, a hátrányba került birkózó már nem tud fordítani.


A magyar válogatott legjobbjai közül a kisebb sérüléssel küzdő Lám Bálint mellett Módos Péter hiányzott, aki a március elején rendezett szombathelyi Magyar Nagydíjon szenvedett súlyos vállsérülést. Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, háromszoros Eb-dobogós birkózóval kapcsolatban múlt pénteken derült ki, hogy a már többször műtött bal vállában elkopott az ízületi gyűrű, mindenképpen operációra van szüksége. Mostanra az is világossá vált, hogy a műtétre jövő szerdán kerül majd sor, mely után minimum három hónapot teljesen ki kell hagynia, idén már biztosan nem versenyezhet.

A nemzeti csapat erősségei közül a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter (szeptemberi interjúnk vele itt), a háromszoros Eb-győztes, olimpiai második Lőrincz Tamás, a 2009-es vb-győztes Kiss Balázs és a kétszeres vb-harmadik, februárban vakbélgyulladással műtött Lőrincz Viktor is teljes erőbedobással tréningezik, mindannyian jó állapotban vannak.

A válogatott jövő hét végéig a Körcsarnokban edz, majd átköltözik Tatára. Két hét múlva ugyanakkor többekre Törökországban vár egy nemzetközi torna, melyre a szombathelyi versenyt betegségek miatt kihagyó Lőrincz testvérek, illetve a tavalyi Eb-n ötödik, a Magyar Nagydíjon ezüstérmes Szabó László utazik majd el.