A kormánykoalíciós ANO mozgalom átütő sikere Csehországban

Fotó: Robert Harding Premium / Gavin Hellier

-

Az Andrej Babis multimilliárdos vállalkozó, pénzügyminiszter vezette mozgalom a 13 régió közül kilencben győzött.


Az ANO sikerét, illetve a partner szociáldemokraták kudarcát hozta a hétvégi regionális önkormányzati és a részleges szenátusi választás első fordulója Csehországban.

Az ellenzéki pártoknak egyetlen régióban sem sikerült nyerniük, s a választást a két legerősebb kormánypárt közti küzdelem jellemezte. A jobboldal és a kommunisták is a régiókban meggyengültek.


Az emberek úgy döntöttek, hogy nyolc éves szociáldemokrata irányítás után változásra van szükség a régiókban

- jelentette ki Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök, nehezen titkolva, hogy pártja számára az eredmény kudarc.

Miután egyetlen régióban sem tud a győztes tömörülés önállóan regionális vezetést választani, kemény koalíciós tárgyalásokra lehet számítani, és ismét megtörténhet, hogy nem a győztes párté lesz az elöljárói tisztség.