A kormány "totális kudarca" médiaügyekben – Századvég-akták V.

Fotó: MTI / Honéczy Barnabás

-

Többévnyi pereskedés után lapunk hozzájutott az Orbán-kormány munkáját segítő Századvég-csoport több tízezer oldalnyi tanulmányához. Cikksorozatunk első, második és harmadik részében a cég közvélemény-kutatásairól írtunk, a negyedikben pedig arról, milyen politikai kockázatot láttak a kormány egyes intézkedéseiben. Mostani cikkünkben azt tárjuk fel, mennyire rossznak és károsnak tartották olykor a kormány médiapolitikáját, a közmédia működését.


Totális kudarc, védhetetlen érvek, kínos költekezés, politikai öngyilkosság – gyakran illette hasonló jelzőkkel a közmédia működését és a kormány aktuális médiapolitikáját a Századvég azokban elemzésekben, amelyeket a médiapiac történéseiről írt 2012 és 2014 között, negyedévente.

(A cégcsoport a médiát is beleértve összesen tizenöt szakterületen végzett havi vagy negyedéves monitoringtevékenységet.)

A 2012 első negyedévét összefoglaló jelentés például hosszan taglalja, hogy mekkora presztízsveszteséget szenvedett a Magyar Televízió a 2011 végi képhamisítási üggyel. (Emlékezetes, a köztévé híradójában egy Tőkés Lászlóval készített interjú hátteréből úgynevezett kimaszkolási, blőrözési módszerrel kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét.)


Az elemzés lépésről lépésre végigveszi, hogyan lőttek túl a célon a köztévé szerkesztői, és dagadt a szakmai ügy politikai botránnyá, miután kiderült, hogy a csalást felső utasításra hajtották végre. Az összegzés súlyosbító körülményként kezeli, hogy bő fél éven belül már a második nagy port felvert manipuláció történt az intézménynél.

Az első 2011 áprilisában volt, amikor Papp Dániel, az MTI hírcentrum szerkesztője egy Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-képviselő sajtótájékoztatóján készült felvételt vágott meg félrevezető módon. Pappot később a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hírfőszerkesztőségének vezetőjévé nevezték ki.


Oda a közmédia imázs

A szakmai vétségen túl a Századvég elemzői szerint az ügy kommunikációjában is súlyos hibák történtek: az MTVA a problémát kezdettől szakmai hibaként tálalta, „miközben egy televíziós műsorok szerkesztésében kevésbé jártas vagy


teljesen laikus ember is tudja, hogy a rögzített, kész képi anyag átformálása szándékosságot feltételez, azt szakmai figyelmetlenségből, nemtörődömségből nem lehet elkövetni.

A botrányt tetézi az elemzők szerint, hogy az anyag a köztévé archívumába is felkerült, méghozzá úgy, hogy a szokásoktól eltérően nem az élő adást, hanem az átdolgozott felvételt vitték fel a dokumentumtárba,


ami példa nélküli esetnek tekinthető, és szintén az eset szándékosságára világított rá.

A tanulmány a kommunikációs hibák közt rója fel azt is, hogy az MTVA akkori kommunikációs igazgatója, Szabó László által indított fegyelmi eljárás nem a valós felelősöket, hanem az anyag utasításra eljáró készítőit marasztalta el.

Az MTVA ráadásul azt kommunikálta, hogy a hamisítók elismerték a hibát,


holott nyilvánvaló volt, hogy a kérdéses anyagot nem önmaguktól változtatták meg.

A kommunikációs hibák sorozata az elemzés szerint Nagy Navarro Balázsnak, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) alelnökének is a kezére játszott abban, hogy „magát a valódi felelősök megtalálásáért küzdők élharcosává léptesse elő”, az általa az Magyar Televízió Bojtár utcai székháza előtt indított éhségsztrájk pedig „a kormány antidemokratikus viselkedésével szembeni ellenzéki megmozdulások szimbolikus helyszínévé vált”.


A történtek az összegzés szerint nemcsak a Magyar Televízió, hanem az integrált közmédia egészének imázsában is kárt tettek, a köztévét pedig nem műsorai tényleges színvonala, hanem


a színvonalromlást hangsúlyozó politikai kommunikációs üzenetek és események alapján ítélik meg a választók.

Az adott időszak közvélemény-kutatásainak tapasztalatai alapján a Századvég súlyosbító körülménynek nevezi, hogy a botrányok a fideszes tévénézőket is zavarták, a lakosság jelentős része pedig a történtek miatt nem mint hatékony és színvonalas tartalomszolgáltatóként tekint a megreformált közmédiarendszerre, hanem mint olyan szervezetre, amelyet a hatalmi érdekérvényesítés érdekében hoztak létre.


Nem kellett volna szívatni a Klubrádiót

Nem fogalmaz sokkal kíméletesebben a médiapiac 2012 júliusi elemzése sem, amely egyenesen „totális kudarc” kifejezéssel jellemzi a médiatörvény kormányzati kezelését.

A jelentés szerint a kormány ahelyett, hogy az addig nem létező újságírói informátorvédelem megteremtésére hivatkozva sikertörténetként kommunikálta volna a jogszabályt, állandó defenzívába szorult. Az ellenzék és a nemzetközi nyilvánosság pedig „a médiaháborús indulatok nyomán úgy tekint a kormányra,


mint aki a szólás szabadságának teljes eltörlésére irányuló folyamatok fenntartásában érdekelt.

Ezt a képet csak erősíti a bírálat szerint a Klubrádió ügyének kormányzati kezelése: „az adó frekvenciahasználatának ügyét a lakosság elsöprő többsége már rég nem jogtechnikai vagy médiaszakmai kérdésként, hanem direkt politikai beavatkozásaként értékeli. A folyamatot sajnálatos módon erősítik


a médiahatóság olyan nehezen védhető és aligha megmagyarázható eljárási lépései, minthogy a Klubrádió frekvenciapályázata azért nem volt alakilag megfelelő, mert a társaság a pályázati dokumentációjának üres hátlapjait nem számozta be és írta alá cégszerűen.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) eljárása az elemzés szerint


megrázó csapást mért az összes olyan kormányzati érvelési kísérletre, amelyek azt próbálták hangsúlyozni, hogy a Klubrádiót a kormány nem akarja elhallgattatni,

a médiahatóság pedig „úgy került ismételten a sajtószabadságot féltő hazai és nemzetközi nyilvánosság kereszttüzébe, és vált megint főgonosszá, hogy még vissza is kellett táncolnia elképzeléseitől”.

Az elemzés szerint


ezek után a Klubrádió ügyben már szinte felesleges bármit is tenni vagy mondani.

A rádió újra a nemzetközi érdeklődés középpontjába került, „az ügy farvizén pedig már az is a közbeszéd tárgyává vált, hogy a Médiatanács írja meg és nyújtatja be stróman képviselőkkel saját jogszabály-módosításait”.


Jó témákkal megvenni az LMP-s, jobbikos fiatalokat

Az elemzés ezután javaslatot is tesz a médiahatóságnak, hogy hogyan kellene kommunikálnia a jövőben: „Mivel a szabályozás erősen erodálta a hatóság renoméját, a kudarcos médiatörvény helyett új témapillérek kidolgozását és képviseletét javasoljuk a következő két esztendőben.”

Az új témaparknak a javaslat szerint úgy kell összeállnia, hogy abban ne legyenek politikai kockázatot rejtő elemek, inkább a társadalomban érdeklődéssel kezelt kérdésekre kell összpontosítani.


Ilyen téma lehet az ajánlás szerint a kiskorúak káros médiatartalmaktól való védelme, a frissen induló 3D-s televíziózás, a digitális átállás és a szélessávú internet nyújtotta mobilkommunikációs technológiák népszerűsítése.

A témákban rejlő lehetőségek kiaknázása az elemzés szerint már csak azért is fontos lenne, „mert azokra a 18–29 éves korosztály a társadalom többi rétegénél nagyobb nyitottságot mutat,


és mint tudjuk, az állampolgárok e csoportja politikailag meglehetősen inaktív, jelentős részük pedig az LMP és a Jobbik szavazóbázisába vándorolt át.

Totális káosz a közmédiában

Hasonlóan erős kritikával ír a közmédiáról és közvetve a kormány médiapolitikájáról egy 2012 decemberi jelentés is.

„Előrejelzésünk szerint


a magyar közmédia imázsa – és ami ennél is fontosabb – azon keresztül, közvetetten a kormányzati teljesítmény választói megítélése tovább romolhat a következő esztendőben.

Az elemzés ezután külön-külön is kitér a pesszimizmusra okot adó körülményekre: az MTVA Kunigunda úti gyártóbázisának megvásárlására felvett 63 milliárd forintos hitel a jelentés szerint is nehezen magyarázható.


Ráadásul „miközben a kormányváltás előtt még 53 milliárd forintból működtek a Fidesz szerint akkor pazarló közmédia-vállalatok, addig 2012-ben az MTVA egy több mint 500 fős leépítést követően is 77 milliárd forintot költhetett magára, vagyis a takarékosság jegyében összevont állami médiacsoport másfélszer annyi forrásból gazdálkodhatott, mint két évvel ezelőtt”. A hitellel kiegészített állami támogatással az elemzés szerint az MTVA összesen több mint 140 milliárd forintot kap az államtól.


Ezt az összeget pedig a gazdasági válság, a folyamatos közmédiás leépítések, a gyenge nézettség és a sűrűsödő botrányok mellett politikai kommunikációs értelemben elég nehéz megmagyarázni a választóknak.

A jelentés a negatívumok között említi, hogy „az állami médiatársaságok összevonása és kiüresítése, más szóval a lopakodó összevonás miatt teljes zűrzavar és bizonytalanság uralkodik a közmédia munkavállalói körében, ami a választások előtt akadályozza a szervezeti hatékonyságot, és implicit politikai kockázatokat termel ki magából”.



Az áldatlan állapotot az elemzés szerint feloldhatná, ha az MTI-t beolvasztanák az MTVA-ba, amivel a gyártás és a műsorszolgáltatás, vagyis a jogosítványok és a felelősségek egy kézbe kerülnének. A lépés hátulütője viszont, hogy át kell írni hozzá a médiatörvényt, ami az elemzés szerint


a választások előtt bő egy évvel politikai öngyilkossággal érne fel."

A kormány és a médiahatóság ma is rendületlenül küzd a brüsszeli bürokraták, az Európai Bizottság, az Európa Tanács és az EBESZ támadásai ellen, az ellenzék pedig az orbáni diktatúraépítés ékes bizonyítékaként mutatná be az állami hírügynökség egypárti kontroll alatt lévő MTVA-ba integrálását.”

Nehézségnek tartja a Századvég azt is, hogy mire átfutna a törvénymódosítás, és felállna-bejáratódna a még centrálisabb médiarendszer, már túl késő lenne. „Ezen a ponton pedig a törvényalkotói felelősség kérdése is óhatatlanul felmerül. Ha most nem sikerül kijavítani a médiatörvény hibáit, akkor mikor és kinek lesz meg újra az ahhoz szükséges kétharmados parlamenti felhatalmazása?” – kérdezi számonkérő hangon az elemzés.


Várhegyi Attila intenzíven részt vesz

Az anomáliák feloldására a tanulmány végül javaslatot is tesz:


a kialakult helyzetre megoldást jelenthet Várhegyi Attila koordinációs munkája az MTVA-n belül, ami szavatolja az Alap és a Miniszterelnökség közötti információáramlás megfelelőségét.

A Fidesz korábbi pártigazgatójaként dolgozó Várhegyi Attilát, akit 2002-ben hűtlen kezelésért ítéltek el, és aki ezután a háttérből segítette a párt kampányait és kommunikációját, Prestige Média Kft. nevű cégén keresztül 2007-től számos fideszes önkormányzat – köztük a 2014-ig Lázár János vezette hódmezővásárhelyi – alkalmazta tanácsadóként. 2012-ben az MTVA hivatalos kommunikációs tanácsadói szerződést is kötött Várhegyi cégével.

Az elemzés egy későbbi pontja újra megemlíti őt:


Az információadás további centralizációjának jele, hogy Havasi Bertalan édesapja, a korábbi MTV-s kurátor Havasi János mellett Várhegyi Attila is intenzíven részt vesz a műsorpolitika alakításában

– írják a pozitívumok között. (Havasi Bertalan Orbán Viktor sajtófőnöke.)

Ugyanebben a jelentésben a Századvég elemzői azt a kuruc.info miatt napirendre került Btk.-módosítást is erősen bírálták, amely akár már a nyomozás során lehetővé tette volna az internetes oldalak blokkolását vagy akár végleges eltávolítását.

Az elemzők figyelmeztetése szerint „a javasolt szabályozási modell merevsége és kiterjedt szankcionálási spektruma nemzetközileg is párját ritkítja”, emiatt komoly politikai kockázatot rejt, és joggal válthatja ki az ellenzék, illetve a társadalom nemtetszését.



A jelentésvégi összefoglaló a kormányzati kommunikációt sem kíméli: „nehezen leküzdhető gyengeségnek” nevezi például, hogy az előnyös törvényváltozásokat és a közmédiarendszeren belüli előrelépéseket az állam nem kezeli sajátjaként. Érthetetlen módon a kormány úgy tesz, mintha a média területén tapasztalható sikerek munkájától függetlenül jönnének létre,


a politikai hatalom ekképpen könnyen lemond arról a bezsebelhető politikai haszonról, amire pedig olyan nagy szüksége van.

A Századvég-saga

A 4 milliárdért készült tanulmányok megismeréséért lapunk munkatársa, Joó Hajnalka 2012-ben, még az Origo újságírójaként perelte be a Miniszterelnökséget, miután a szervezet sorozatban elutasította adatkéréseit a cégcsoport szerződésével kapcsolatban. A perben 2015 nyarán született jogerős ítélet. Bár az ítélőtábla az anyagok kiadására kötelezte a Miniszterelnökséget, az anyagokat csak 2016 februárjában kaptuk meg .

A 21 gigabájtnyi adathalmazt szerkesztőségünk az elmúlt hetekben feldolgozta, az anyagokban szereplő érdekességekről cikksorozatban számolunk be. A sorozat végén az érintett 2012–14-es időszak összes dokumentumát eredeti formájában is elérhetővé tesszük.

Munkatársunk képviseletét a perben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látta el.