A kormány nem vevő a KDNP ötletére

-

A kormány rendezte a vasárnapi boltzár ügyét, nem nyit erről újabb vitát. A KDNP persze ötletelhet.


Mindenkinek szíve joga ötleteket gyártani a vasárnapi, szombati és ki tudja milyen boltzárakkal kapcsolatban, a kormány azonban nem fog ezzel törődni - így zanzásítható Varga Mihály véleménye.


A miniszter a kereskedelem napján tartott konferencián reagált Demján Sándor kérdéseire. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke szerint ugyanis szakmaiatlan, hozzá nem értő vita folyik a kereskedelmi dolgozók két szabad hétvégéjéről - írja az MTI.

Az intézkedés szerinte elsősorban a kisboltok ellen irányulna, és érdekképviseletként tiltakoznak a jelentős forgalomkiesést és kárt okozó szabályozás ellen. A javaslattal a KDNP állt elő, miután elbukott a vasárnapi boltzár a kormány visszavonulását követően.

Varga szerint a kormánynak nincs szándéka hozzányúlni az üzletek nyitvatartásának kérdéséhez, de ez még nem jelenti azt, hogy parlamenti képviselők ne élhetnének különböző kezdeményezésekkel. A kormány a vasárnapi boltbezárás kérdését megvitatta, rendezte, miután kiderült, hogy sokan ragaszkodnak a hétvégi vásárlási lehetőséghez, szokáshoz.