A kormány nehezít egyet a legelesettebbek életén

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

Legkésőbb jövő hétig kell felülvizsgálni, hogy a tavalyihoz képest a jövőben ki kaphat házi segítséget, és ki lesz jogosult idősotthoni ellátásra. A feltételeken az elmúlt évben többször szigorítottak, idén januártól azonban csak a legbetegebbek reménykedhetnek megfizethető vagy ingyenes ellátásban.


Idén januártól két lényeges ponton változtak a házi segítségnyújtás, és ezen keresztül az idősotthonban való elhelyezéshez való jogosultság feltételei.

  1. Új értékelőlapot kell használni annak megállapításához, hogy valaki kaphat-e otthon segítséget olyan mindennapi teendőkhöz, mint például a tisztálkodás, a bevásárlás vagy az öltözködés.
  2. El kell dönteni: szakképzettség nélkül is ellátható szociális segítségre, vagy szakképzettséggel végezhető gondozásra van-e szüksége.

Az utóbbinak elsősorban a házi segítségnyújtást biztosító önkormányzatok, illetve egyházak szempontjából van jelentősége, hiszen a szakképzetlen munkatársaknak még a szociális szférában jellemző alacsony béreknél is kevesebb fizetést kell adni.

Az új értékelőlap viszont elsősorban a rászorulókat érinti, ugyanis megnehezíti az ellátáshoz való hozzáférést. A lapon a háziorvosoknak, illetve a szociális ellátó intézményeknek kell pontozniuk, hogy valaki milyen mértékben önálló az egyes tevékenységekben, például be tudja-e egyedül venni a gyógyszereit, vagy képes-e önállóan mozogni. Minden területet 0 és 4 között lehet pontozni, és az összpontszám alapján dől el, hogy ki hány órában jogosult segítségre.


Rászorulóból egyéni szociális probléma

Az újfajta értékelést az új igényléseknél már december 3. óta használják, ám a korábbi ellátásokat december 31-ig felül kellett vizsgálni. Ha nem sikerült végezni vele, akkor január 15-ig még él a korábbi jogosultság, de ez a végső dátum, ameddig a felülvizsgálatokat be kell fejezni.


A december 3. előtti és utáni értékelőlapon összességében csaknem ugyanannyi pontot lehet kapni, a részletek azonban jelentősen eltérnek egymástól.

Ha december 3. előtt valaki nem tudta kiválasztani, mondjuk, az évszaknak megfelelő ruhát, akkor 2 pontot kapott, december 3. óta viszont csak 1-et. Ha kis segítséggel tisztálkodik, 1 vagy 2 pontot kapott, de ezután csak 1-et fog. Hasonlóképpen: ha valaki bottal jár, vagy segítségre van szüksége a gyógyszerszedéshez, a korábbinál 1 vagy 2 ponttal is kevesebbet szerezhet.

Ennek azért van jelentősége, mert ahhoz, hogy valaki a minimális időtartamú, vagyis a napi 1 órányi segítséget megkaphassa, legalább 20 pontot kell elérni.

E felett:

  • 24 pontig napi 1 óra,
  • 25 és 30 pont között napi 2 óra,
  • 31 és 34 pont között napi 3 óra és
  • 35 és 39 pont között napi 4 óra gondozás jár.

Az idősotthonban való elhelyezést csak 40 ponttól lehet igényelni.


A prést szinte észrevétlenül szorította meg a kormány

2014-ben a KSH adatai szerint még 132 985 ember részesült házi segítségnyújtásban, voltak megyék, például Szabolcs-Szatmár, ahol a 65 éveseknél idősebbek közül minden negyedik ember. Körülbelül 51 ezer ember él idősotthonokban. Mindkét ellátás kérelemre és rászorultsági alapon jár, és mindkettőt normatívával finanszírozza a költségvetés, amelyhez az önkormányzat is hozzátesz, és a saját döntésétől függően további, a jövedelemtől függő összeget kér az ellátottól is.

Becslések szerint a 2014-es adatokhoz képest az ellátottak 5-10 százaléka veszítheti el jogosultságát 2016-ra, azaz összesen mintegy 7-15 ezer ember.

A KSH-nak még nincsenek 2015-ös adatai, és mivel egyelőre nem létezik országos adatbázis sem, ezért végigkérdeztük a nagyvárosok közül Miskolcot, Salgótarjánt, Pécset, Nyíregyházát és Szegedet, hogy
  • mennyien részesültek házi segítségnyújtásban 2014 és 2015 december végén,
  • ebből mennyien ingyenesen és mennyien térítési díjért és
  • mikor végzik el a korábbi határozatok felülvizsgálatát
Pécsett 98 százalékban befejeződtek a felülvizsgálatok, és eddig 9-en voltak azok, akik a jövőben nem kaphatnak ilyen ellátást. A házi gondozásban részesülők száma az Integrált Nappali Szociális Intézményben 2014-ben 627, 2015-ben: 612 fő volt, ingyenesen 4-en vették igénybe.

Nyíregyházán még nincsenek adatok arról, hogy a januártól érvényes változtatások után mennyien lesznek jogosultak házi segítségnyújtásra. A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ 600 embert láthat el, de 2014. decemberben 569, 2015. decemberben pedig 540 ember részesült házi segítségnyújtásban, amelyért jövedelemtől függően 175 és 300 forint között kell fizetni óránként.

Miskolcon 2014-ben 902, 2015-ben 871 fő vette igénybe a házi segítségnyújtást, és bár a felülvizsgálat befejeződött, azt nem tudni, mennyien lesznek ellátottak 2016-ban is. Eddig a napi egy óra gondozás ingyenes volt, a második órától kellett jövedelemarányosan 100 és 700 forint között fizetni óránként.

A többi önkormányzattól egyelőre nem érkezett válasz, amit viszont biztosan tudni az az, hogy a vonatkozó jogszabályok 2015 folyamán négyszer is változtak, minden alkalommal valamennyit szigorodtak.

Legelőször 2015. januárban, amikor megemelték a házi segítségnyújtáshoz szükséges pontszámokat, amely azzal járt, hogy sokan, akik korábban mondjuk 1 órás segítséget kaptak, azok ellátás nélkül maradtak, vagy a családjukra illetve magánellátásra szorultak. Ugyancsak január óta az önkormányzati és egyházi idősotthonok egyszeri belépési díjat kérhetnek az új beköltözőktől. Ennek összege fenntartónként változik. Jelenleg nem kér belépési díjat például a Baptista Szeretetszolgálat, amely két pécsi otthont működtet az önkormányzattal kötött szerződés alapján, Pécsváradon viszont 477 000 illetve 954 000 forint a díj.

2015. március 1-én a felnőtt hozzátartozókat ápoló családtagok méltányossági ápolási segélye megszűnt. Az önkormányzatok saját döntésük alapján adhatják települési támogatásként, de csak akkor számít bele a nyugdíjba, ha az összege eléri az egyébként 29 500 forintos ápolási díj 80 százalékát, tehát havonta 23 600 forintot.

2015. december 3-án szigorodtak a jogosultsági feltételek az újfajta értékeléssel, végül december 31. után elválik egymástól a szociális segítség és a személyi gondozás.


Az önkormányzati és a magánellátás között 10-15-szörös különbség is lehet

A házi segítségnyújtás térítési díja önkormányzatonként, az idősotthoni elhelyezésé fenntartónként változik. Ráadásul az egyes önkormányzatok egymástól eltérő szövegezéssel hozzák a házi segítségnyújtásról szóló rendeleteiket, és van olyan, amelyik külön nem is szabja meg az úgynevezett személyi térítési díjat, vagyis azt, amit az ellátottnak ténylegesen ki kell fizetnie.

Az összegek között meglehetősen nagyok a különbségek, példaképpen

  • Kiskunfélegyházán 650 Ft
  • Újpesten 125 és 750 Ft között
  • Pestszenlőrinc-Pestszentimrén 51 és 627 Ft között
  • Nyírbátorban 200 Ft
  • Magyarcsanádon 250 Ft
a házi segítségnyújtás díja óránként.

Az idősotthonokban sok helyen a nyugdíj 80 százalékát kérik el havonta, illetve 70 000 és 150 000 forint között van a havi térítési díj, de szociális rászorultságtól függően ennél kevesebb is lehet.

Mindazok viszont, akik a jövőben nem lesznek jogosultak házi segítségnyújtásra vagy idősotthoni elhelyezésre, csak a családjukban vagy a magánellátásban bízhatnak. Magánápolót vagy ápolónőt, mint a VS.hu körkérdésére kiderült, ha egész napos ellátásra vagy felügyeletre van szükség, havonta 150 és 300 ezer forint + teljes ellátás közötti összegért lehet találni - a 100 vagy 150 ezer forintot általában külföldiek kérik -, egy-egy órás segítség pedig több ezer forint is lehet.