A kormány most azt mondja, hogy félreértették a szavait

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-


A bevándorlás ügyben teljesen mást kommunikált a kormány szerdán, mint azt megelőző nap. Kedden még arról volt szó, hogy Magyarország felfüggeszti az úgynevezett dublini eljárás alkalmazását, vagyis nem fogad vissza menedékkérőket más európai országokból. Szerdán Szijjártó Péter külügyminiszter már arról beszélt, betartják a dublini szabályokat.

Szijjártó bejelentése után kérdéseket nem tehetettek fel az újságírók, ezért írásban kerestük meg a Kormányzati Információs Központ, ahonnan kora délután ezt a választ kaptuk:


A nyilatkozatok között nincs ellentmondás, csak félreértelmezés történt. A Kormány álláspontját és döntését Szijjártó Péter miniszter ismertette a mai sajtótájékoztatón.

Kedden este elsőként az Index számolt be az osztrák Die Presse című lapra hivatkozva arról, hogy Magyarország egyoldalúan felfüggeszti a Dublin III. rendelet alkalmazását, azaz nem fogadjuk vissza a Nyugat-Európából hozzánk visszaküldött menekülteket. Ezt az információt az Indexnek megerősítette Kovács Zoltán kormányszóvivő és Perényi János bácsi magyar nagykövet is.

Pár órával később Kovács Zoltán az M1 esti hírműsorában arról beszélt, hogy “technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti a menekültek visszafogadását más uniós országokból a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal”. Este a Belügyminisztérium is közleményt adott ki “Magyarország felfüggeszti az illegális bevándorlók visszafogadását más EU-s országokból” címmel.

Bár egyik kormányzati megszólalás sem tartalmazta szó szerint, de mindenki úgy értelmezte, hogy Magyarország a lépéssel felfüggesztette az uniós rendelet alkalmazását. A lépés komoly reakciókat váltott ki. Az osztrák belügyminiszter, Johanna Mikl-Leitner némileg ingerülten reagált a keddi magyar bejelentésre, azt mondta: „Aki határok nélküli Európában akar élni, annak be kell tartania a schengeni szabályokat. Ez természetesen igaz a dublini rendeletre is.” Az Európai Bizottság magyarázatot kért az ügyben.

Ezt követően szólalt meg a szerdai kormányülés szünetében Szijjártó Péter. A külügyminiszter azt mondta: Magyarország maradéktalanul betart minden európai uniós jogszabályt, semmilyen uniós jogszabály alkalmazásának felfüggesztéséről nincsen szó. A miniszter szavaiból az derült, hogy bár az uniós rendeletet betartják, de mégsem akarják visszafogadni a menekülteket.

A Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Tasnádi László egy parlamenti bizottsági ülésén szerdán úgy fogalmazott, hogy “Magyarország továbbra is betartja a dublini rendeletet, ugyanakkor technikai türelmet kér a további illegális bevándorlók visszavételére, hiszen azokat már képtelen ellátni”.