A kormány már tudja, hány család vállal majd 3 gyereket a CSOK-ért

Fotó: Faludi Imre / Faludi Imre

-

Versenytársat kapnak a lakástakarékok, könnyítenek a CSOK igénylésének szabályain, az építési szabályokat egyszerűsítik, a kormány felkészül az EU-val való újabb csörtére. Rogán Antal újságíróknak magyarázta az új családi otthonteremtési kedvezményt.


Részletesen beszélt hétfőn újságírók előtt Rogán Antal az új családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) részleteiről és céljairól.

Lázár János még decemberben jelentette be, hogy 10 millió forint támogatást és 10 millió forint hitelt adnának lakásvásárlásra vagy építésre azoknak, akik vállalják, hogy 10 éven belül három gyerekük lesz. A két gyermeket vállaló családok 2,6 milliós támogatást kapnak. A program az új építésű lakásokra vonatkozik. Az elmúlt hetekben ez a program vált a kormányzati kommunikáció legfontosabb témájává.

Rogán Antal, a kormányfő kabinetfőnöke szerint a kormány január 3. és 6. között egy belső felmérést készített. Eszerint az emberek 95 százaléka hallott az új lakásépítési támogatásról. A felmérés szerint a 40 év alattiak 20 százaléka jelezte azt, hogy igénybe vennék a programot, 8-9 százalék pedig azt, hogy vállalnák a három gyereket.

A kormány demográfiai okok miatt fogott bele a programba. „Minden kormánynak joga van arra, hogy bizonyos életformákhoz támogatást nyújtson” - mondta. Ezzel versenysemlegességet teremtenek a költséges gyermekvállalás és a gyermektelenség között. Az emberekre bízzák, hogy eldöntsék, melyiket választják, jelentette ki.

Szerinte nehéz megbecsülni, hogy mekkora kiadásokkal jár ez az állam számára. Az erre szánt források felfelé nyitottak, azaz aki kéri, az hozzájut a támogatáshoz. A kormány arra számít, hogy a lakásépítések száma idén a tavalyi nyolcezerről a duplájára nő. A program egyik kifejezett célja lakásépítések számának növelése. Magyarországon a környező országokhoz képest arányaiban kevés lakás épül, mindössze harmadannyi, mint Lengyelországban.

Kedvező az is, hogy a háztartások megtakarításai jelenleg magasak, ezeket stabil vagyontárgyak megteremtésére lehet fordítani. A programnak gazdaságélénkítő hatása is van; Rogán példaként említette a szanitert, vagyis a fürdőszoba-berendezéseket. Ezekből jelenleg importra szorul az ország, de lakásépítések fellendülése miatt beindulhat a termelés itthon is.

Rogán szerint a programnak négy pillére van:

  • az áfacsökkentés
  • a CSOK
  • az építései szabályok egyszerűsítése
  • az úgynevezett building society


Áfacsökkentés

Az új lakások árának forgalmi adója januártól 2019. december 31-ig 27-ről 5 százalékosra csökken. Rogán szerint az áfacsökkentésnek ösztönző hatása lesz a lakásépítésekre. A kormány felmérései szerint az új lakások 54 százalékát saját forrásból építették. Aki így építkezik, az ráadásul visszaigényelheti az építőanyagok esetében a 27 és az 5 százalékos áfa közti különbözetet. Az áfacsökkentés azok számára is hasznos, akik vállalkozókkal építkeznek. A kormány szerint az áfacsökkentés mértékének fele az új lakás árában is megjelenik.

A kormány arra számít, hogy az áfacsökkentés miatt vitája lesz az Európai Bizottsággal. Ha így lesz, akkor azzal érvelnek, hogy már működő, meglévő, többek között a lengyel példát ültették át a magyar gyakorlatba.


Könnyítések lesznek

A politikus szerint mindkét támogatási formát igénybe vehetik azok, ahol mindkét szülő minimálbért keres. A közfoglalkoztatottak csak a vissza nem térítendő támogatást vehetik igénybe, a hitelt valószínűleg nem tudnák finanszírozni.

Rogán arra számít, hogy megmarad a használt lakások iránti kereslet is. Szerinte ezt támasztja alá, hogy a 40 éven aluli megkérdezettek csak 20 százaléka jelezte, hogy igénybe venné a támogatást. Ez azt jelenti, hogy 80 százalékuk használt lakásban gondolkodik.

A miniszter azt mondta, nagy energiákat fordítanak a visszaélések kiküszöbölésére. Ezért került bele a CSOK felvételének kritériumai közé a büntetlen előélet, a munkahely szükségessége. A jövőben figyelni fogják, hogy milyen visszaélések történnek, ennek megfelelően módosítani fogják a szükséges jogszabályokat.


Perelhető az építész

A kormány célja, hogy az önkormányzat engedélye nélkül is el lehessen kezdeni az építkezést. Így perelhető lenne az építész, ha nem az előírásoknak megfelelő ingatlant épít.

Megoldanák azt is, hogy azok az emberek is élni tudjanak a programmal, akik olyan ingatlanban laknak, amelyek nem minősülnek lakásnak, vagyis tanyán, üdülőövezetben élnek. Ennek részleteiről a szerdai kormányülésen döntenek.


Building society

A kormány a Nemzeti Otthonteremtési Közösség létrehozását javasolja. Az angol building society-nak nevezett intézmény célja, hogy versenytársat teremtsenek a lakástakarékoknak. Jelenleg a lakás-takarékszövetkezetekben közel egymillió embernek van megtakarítása, a kormány ezt évi 50 milliárd forinttal támogatja.

Problémának tarják, hogy ezekből a megtakarításokból nemigen épülnek lakások. Ezért az a céljuk, hogy a lakáskasszáknak legyen egy versenytársuk, amihez az angol building society adná a mintát, és az állam ezt is támogatná. Azoknak, akik belépnek a building societybe, és ott megtakarítanak, tíz éven belül lakáshoz kellene jutniuk.

Az erről szóló jogszabályt a tervek szerint március közepén fogadhatja el az Országgyűlés. Ezt megelőzi majd egy hónapos társadalmi vita. Az idei év pedig valószínűleg elmegy a szervezet megalakulásával, a tagok gyűjtésével; vagyis az érdemi működés 2017-ben indulhatna el.