A kormány kirakja a városokból a menekülteket

-

A Napi Gazdaság szerint a kormány döntött: a migránsokat elszállásoló központokat a településeken kívülre helyezik.


A legutóbbi kormányülésen arról döntött a kabinet, hogy a városokon kívülre helyezik az illegális bevándorlók elszállásolására szolgáló átmeneti központokat, írja a Napi Gazdaság.

Pintér Sándor korábban arról beszélt, hogy szerinte az embertömegek megfékezésére a megoldást inkább az unión kívül létesítendő fogadóállomások jelentenék. Azt is mondta, hogy hamarosan az Iszlám Állam terroristái is feltűnhetnek az Európába igyekvő migránsok között.

Az MTI szombat délelőtt a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjére hivatkozva közölte, hogy Csongrád megye déli részén 1087 határsértőt, köztük 159 gyermeket tartóztattak fel a rendőrök pénteken.

Szenti Szabolcs azt mondta, elfogtak két, embercsempészés bűntettével megalapozottan gyanúsítható sofőrt is Szegeden, a Tompai kapunál. Egy magyar férfi 24 embert - szír, palesztin, iraki és afgán állampolgárokat -, míg egy szlovák sofőr hat szíriai határsértőt szállított. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.

Az országban tiltott határátlépés miatt pénteken összesen 1516 embert fogtak el a rendőrök, egy esetben közokirat-hamisítás öt gyanúsítottal szemben pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.