A konzervatív néppárt nyerte a spanyol választásokat

-

Az eddig is kormányzó konzervatívok, a Partido Popular nyerte a spanyol választásokat a szavazatok 99,8 százalékos, közel végleges feldolgozottságánál. Mariano Roy, a PP elnöke hétfő hajnalban beszédet mondott a párt székháza előtt összegyűlt ünneplő tömegnek. Stabil, kellő parlamenti felhatalmazással bíró kormányt szeretne alakítani, mert véleménye szerint az elkövetkező időszak sem lesz könnyű Spanyolország számára.


Hétfő hajnalban a leadott szavazatok 99,8 százalékos feldolgozottságánál a PP 123, a PSOE 90, a Podemos 69, a Ciudadanos pedig 40 mandátumot szerzett a 350 fős törvényhozásban. A többi 28 képviselői hely hat másik, kisebb párt között oszlik meg.
Az új spanyol parlament január 14-én tartja majd alakuló ülését.

Mariano Roy, a kormányzó konzervatív párt elnöke hétfő hajnalban beszélt arról, hogy kormányának az elmúlt négy évben nehéz döntéseket kellett meghozni, de még mindig sok a tennivaló, és fenn kell tartani az eddigi eredményeket, ezért véleménye szerint olyan kormányra van szükség, amely kellő parlamenti felhatalmazással bír. Elismerte, hogy a következő időszak sem lesz könnyű, és több párbeszédre, illetve megállapodásra lesz szükség.