A KDNP és Trócsányi sem támogatja a halálbüntetést

-

Vagy nagyon bátor a KDNP, vagy a jó zsaru szerepét osztották rájuk a halálbüntetés visszaállításáról szóló kommunikációs hadjáratban. Vejkey Imre szépen érvelt a legsúlyosabb büntetés ellen, és az igazságügyi államtitkár biztosította is: a kormány nem tárgyalt a halálbüntetésről, a miniszter pedig személyesen is ellenzi.


„Erkölcsi felelősség terhelné a törvényhozókat, akik indítványoznák vagy megszavaznák, hogy Magyarországon a kommunista diktatúra után ismét bevezessék” – mondta hétfőn napirend előtt a parlamentben Vejkey Imre KDNP-s képviselő, aki pártja nevében a halálbüntetés visszaállítása ellen érvelt. Úgy fogalmazott, elismerik,hogy egy társadalomnak meg kell védenie önmagát, de ma már erre van büntetés-végrehajtási szervezet, ami képes elkülöníteni a bűnelkövetőket.

Vejkey szerint nem bizonyítható az az érv sem, amely szerint a legsúlyosabb büntetés elrettentené a potenciális bűnelkövetőket. Sőt, az látszik, hogy a halálbüntetést elutasító Európában mindenhol csökkent az emberölések száma. A képviselő szerint ugyanakkor azért sem szabad visszaállítani a legsúlyosabb büntetést, mert nem lehet kizárni a tévedés lehetőségét, az elvett életet pedig nem lehet visszaadni.

A kormány nevében Répássy Róbert igazságügyi államtitkár válaszolt, aki szerint „természetes, mondhatni menetrendszerű”, hogy minden brutális gyilkosság után napirendre kerül a halálbüntetés kérdése. A kormány nem tárgyalt olyan előterjesztést, ami erre vonatkozna, de foglalkozik mindennel, ami az embereket érdekli. Az igazságügyi miniszter, Trócsányi László személy szerint állítólag ellenez minden visszafordíthatatlan döntést, Répássy szerint pedig a tényleges életfogytiglan még rosszabb, mint a halálbüntetés.

Az államtitkár ugyanakkor azt ajánlotta a miniszterelnök szavain felháborodott politikusoknak, hogy tiltakozzanak az Egyesült Államok nagykövetség előtt, hiszen ott van halálbüntetés.