A Jobbik molinókat feszít ki Románia nemzeti ünnepén

Fotó: MTI / Baranyi Ildikó

-

A szélsőjobboldali párt szerint Románia elnyomja a területén élő nemzeti közösségeket.


A Jobbik azzal vádolja Romániát, hogy elnyomja a területén élő nemzeti közösségeket, ezért az ellenzéki párt több városban is molinóval emlékezteti a szomszédos államot a 98 évvel ezelőtti gyulafehérvári határozatra.

Szávay István, a párt országgyűlési képviselője szerdai, Románia budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az 1918. december 1-jén tett ígéretek máig beváltatlanok. Kifejtette: a népgyűlés akkor kimondta az erdélyi területek Nagy-Romániához csatlakozását, ezzel együtt viszont széles körű jogokat ígért a nemzetiségeknek, köztük az 1,7 milliós magyarságnak.

A jobbikos politikus a határozat tartalmát idézve szóvá tette, hogy vegzálják a magyar iskolákat és az egyetemet is a magyar állam finanszírozza, akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a román korrupcióellenes ügyészség pedig


„koholt vádak alapján hajtóvadászatot indított a magyarság politikai vezetői ellen”.

Hozzátette: azokat pedig, akik felemelik szavukat az autonómia mellett, terrorvádakkal letartóztatják.


Szávay István szerint a felekezeti szabadság sem valósult meg, gátolják az egyházi javak visszaszolgáltatását, és a moldvai csángóknál nincs anyanyelvű mise sem.

Kiemelte azt is, hogy a határozat a nemzetiségek számarányában képviseleti jogot ígért a törvényhozásban és az ország kormányzásában.

A Jobbik képviselője felemelte szavát Avram Iancu, a 1848-as román felkelés vezetőjének nemzeti hőssé nyilvánítása ellen, azt pedig Magyarországgal szembeni provokációként értékelte, hogy visszakerült a bukaresti diadalívre Budapest neve, s az alatt csütörtökön a román hadsereg katonái átmasíroznak.

Azt is közölte: szimpatizánsaik Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és a háromszéki Baróton is jelen vannak, és arra kérik Romániát, hogy békében és ne másodrendű állampolgárként élhessenek szülőföldjükön.