A Holdról visszatért, de az Antarktiszról ki kell menteni

Forrás: Wikipedia

-

Kimenekítették az Antarktiszról a betegeskedő Buzz Aldrint, a másodikként Holdra lépő embert.


Ki kellett menekíteni az Antarktiszról a betegeskedő Buzz Aldrint, aki az Apollo 11 űrhajó legénységének tagjaként a második emberként lépett a Holdra 1969-ben – jelentette be csütörtökön az antarktiszi túrákat szervező utazási irodák nemzetközi szövetsége és az egykori űrhajóst utaztató White Desert utazási iroda.

A 86 éves volt asztronauta egy turistacsoport tagjaként tartózkodott a Déli-sarkvidéken, amikor rosszul lett. Az utazási iroda szerint állapota stabil.

Az idős exűrhajóst egy sítalpakkal ellátott LC-130-as teherszállító repülőgéppel vitték az Amundsen-Scott amerikai kutatóbázisról az antarktiszi partoknál, a Ross-szigeten fekvő McMurdo amerikai kutatóállomásra, ahonnét a lehető leghamarabb Új-Zélandra szállítják – közölte honlapján az Egyesült Államok Antarktisz-programját irányító Nemzeti Tudományos Alapítvány.

Buzz Aldrin 1969. július 20-án, mintegy 20 perccel Neil Armstrong után lépett második emberként a Holdra. Az eseményt 600 millió ember nézte a tévében, ami akkor rekordnak számított.

A történelmi eseményről készült fotókon majdnem mindenütt Aldrin látható, mivel az elsőként az égitestre lépő Armstrong feladata volt a fényképezés, utóbbinak a Holdon tett első lépéseiről alig van felvétel.

A Hold-misszió világhírűvé tette Buzz Aldrint, aki jelenleg Kaliforniában él, és még ma is járja a világot, előadásokat tartva az űrkutatásról és népszerűsítve a Mars tervezett benépesítését. Emellett tanácsadóként segít filmes produkciókat.