A hírportálok is felelősek a gyalázkodó kommentekért

Forrás: Wikipédia/CherryX/CC 3.0

-

Jogerős ítéletben mondta ki kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának feljebb viteli fóruma, a Nagykamara, hogy egy kereskedelmi céllal működő hírportál felelőssé tehető az oldalon megjelenő gyalázkodó kommentek miatt.


A legfőbb európai emberi jogi törvényszék megerősítette azt a 2013-ban született első fokú ítéletet, amely szerint az észt bíróságok indokolt és arányos intézkedést hoztak, amikor az ország egyik legnagyobb hírportálját gyalázkodó kommentek miatt 100 ezer forintnak megfelelő összegre büntették.

Az ügy arra vezethető vissza, hogy egy észt kompcég 2006 telén megrepesztette az egyébként teherautóval is járható jeget a tengeren, meghiúsítva ezzel az ottani közlekedést és áruszállítást, miközben a komppal ugyanez drágább. Erről közölt cikket a Delfi nevű észt híroldal, a kommentelők pedig nem kímélték a kompcéget. A hozzászólások a bíróság szerint kétségkívül törvénysértőeknek nevezhetők, a gyűlöletbeszéd és az erőszakra uszítás fogalmát is kimerítik, és súlyosan sértik mások személyiségi jogait. Ennek ellenére a Delfi hat héten át nem távolította el őket.

A Delfi azzal védekezett, hogy a kommentek esetében ők nem tekinthetőek tartalomszolgáltatónak, mert nem ők hozták létre a tartalmat. Az észt hatóságok viszont úgy vélték, hogy a portál igenis kiadó, közzétevő a kommentek esetében is. A strasbourgi bírák szerint a jogértelmezési viták eldöntése a tagállami hatóságok dolga, a Delfinek viszont tisztában kellett volna lennie a jogi környezettel.

A bíróság azt is világossá tette, hogy nem a kommentelők szólásszabadságának korlátozása a kérdés, a szélsőséges kommenteket ugyanis meg sem illeti a véleménynyilvánítás szabadságának védelme. A vita inkább akörül forgott, hogy túlzott mértékben és indokolatlanul korlátozták-e a lap jogát az információ közzétételére.