A hideg is kiráz ebben a házban

Forrás: Warner Bros.

-

A héten mutatták be a hazai mozik Guillermo del Toro Bíborhegy című gótikus horrorfilmjét, amelyben központi szerepet játszik egy omladozó, szörnyű titkokat rejtő kastély. Ennek örömére összegyűjtöttük a 2000 után készült leghangulatosabb kísértetházas horrorokat.


Ördöggerinc (El espinazo del diablo, 2001)

Guillermo del Toro még főiskolás korában írta meg az Ördöggerinc forgatókönyvét, de csak az 1997-es Mimic – A júdás faj után tudta leforgatni Pedro Almodóvar produceri közreműködésével, akinek nagyon tetszett del Toro első egészestés játékfilmje, a Cronos. A mexikói rendező ezt tartja a legszemélyesebb filmjének, amit a szüleinek ajánlott, és ez is a kedvence saját filmjei közül. A harmincas évek végén járunk, nem sokkal a spanyol polgárháború befejeződése előtt. A 12 éves Carlos egy eldugott vidéki árvaházba kerül, ahol nemcsak az erőszakos gondnokkal, Jacintóval, hanem egy régi bentlakó kamaszfiú, Santi fenyegető szellemével is meggyűlik a baja, akinek rejtélyes körülmények között veszett nyoma még évekkel ezelőtt.



Az elhagyatott pusztaság közepén árválkodó ódon épület már önmagában is elég baljós hangulatú, az udvar közepére zuhant, fel nem robbant bomba pedig még nyugtalanítóbbá teszi az Ördöggerincet, ami motívumaiban és elégikus hangvételében is a hetvenes évek legszebb spanyol filmjét, A méhkas szellemét (El espíritu de la colmena) idézi meg. Del Toro harmadik rendezése humanista kísértethistória, ami magával ragadó gyengédséggel mesél a gyermekkor megpróbáltatásairól a háború poklában egy kamaszfiú szemén keresztül, transzcendens szemszögből nézve pedig az emberi gyarlóság és spirituális megváltás örökérvényű története, amire tekinthetünk úgy is, hogy egy történelmi keretek között zajló hátborzongató beavatási szertartást mesél el.


Más világ (The Others, 2001)

A 2001-es esztendő másik kiemelkedő gótikus kísértetfilmjét Alejandro Amenábarnak köszönhetjük, akinek ez volt az első angol nyelvű rendezése. A Más világ hasonló csavarra épül, mint a két évvel korábbi Hatodik érzék, ám a film hatásából és ijesztő voltából semmit sem von le, ha már ismerjük a finálé fordulatát. Grace (Nicole Kidman) a Jersey szigetén található viktoriánus kastélyban a fénytől elzárva neveli két gyermekét, Charlest és Annát, mivel egy olyan furcsa betegségben szenvednek, ami miatt nem érheti őket napfény. Testi épségük érdekében a három újonnan felvett szolgálónak is szigorúan be kell tartania a szabályokat, ám a gyerekek idővel mégis elkezdik megsejteni a sötét titkot, amitől az édesanyjuk megszállottan igyekszik megkímélni őket.



A spanyol rendezőt a forgatókönyv írása során minden bizonnyal erősen inspirálta Az ártatlanok (The Innocents) című 1961-es klasszikus gótikus horrorfilm, amelynek méltó párdarabját készítette el. A fojtott atmoszféra, a fakó színvilág és a szereplőkre rátelepedő álmosító bágyadtság különös aurát kölcsönöznek ennek a lassan hömpölygő filmnek, ami narratív szempontból ügyesen fordítja ki a zsáner megszokott kliséit, és katartikus módon mutatja be egy család magányát és fájdalmas kálváriáját, ami végül egy megdöbbentő önismereti felismerésbe torkollik.

A nyolc Goya-díjjal jutalmazott míves alkotást Amenábar 17 millió dollárból forgatta, 209 millió dolláros összbevételével pedig a mai napig minden idők legjövedelmezőbb spanyol filmje. Örömteli, hogy a rendező majdnem másfél évtized után visszatért a horror műfajához, Regression című filmjét Európa több országában már be is mutatták.


A 9. szalag (Session 9, 2001)

Sajnos Brad Anderson azok közé a rendezők közé tartozik, akik újabb alkotásaikkal (pl. A hívás) rendre csalódást okoznak, miközben korai munkáik között több remek műfaji filmet is találunk. Az amerikai rendező negyedik filmjében merészkedett először a horror sötét territóriumára, és bár A 9. szalag a bemutatása idején megbukott a kasszáknál, azóta kultikus státuszra tett szert a zsáner rajongói körében. Az alaphelyzet: öt, magánéleti és egyéb problémákkal küszködő munkás az anyagi haszon reményében elvállalja, hogy mindössze egyetlen hét alatt azbesztmentesítenek egy évek óta elhagyatott és lepusztult elmegyógyintézetet.



Az épületben bóklászva egyikük talál egy régi hangfelvételt, ami a pszichiátria egykori páciensével, a disszociatív személyiségzavarban szenvedő Mary Hobbesszal készült álomterápia során. Elkezdi meghallgatni a szalagokat, ezzel párhuzamosan a csapat tagjai között egyre növekszik a feszültség, a megmagyarázhatatlan jelenségek pedig tovább borzolják a kedélyeket. A 9. szalag az első digitális HD kamerával rögzített mozifilmek egyike, amit a denveri állami kórház rémisztő falai között vettek fel, és amelyben Anderson véres jelenetek nélkül is mesteri módon teremti meg a feszült légkört. A hiteles színészi (többek közt David Caruso és Peter Mullan) alakítások mellett dicsérhetjük a forgatókönyvet is, amely korántsem válaszol meg egyértelműen minden kérdést. Anderson méltatlanul keveset emlegetett alkotása puritán kísértetházas mozinak is emlékezetes, de nagyot üt komor hangvételű pszichológiai horrorfilmként is, ami a sérülékeny emberi elme féregjárataiba vezet bennünket.


Árvaház (El orfanato, 2007)

Juan Antonio Bayona (A lehetetlen) hét Goya-díjjal jutalmazott, első egész estés filmjének Guillermo del Toro volt a producere, aki azon túl, hogy erőteljesen rajta hagyta a keze nyomát az igényesen megvalósított gótikus kísértetfilmen, segített Bayonának megduplázni a büdzsét és a forgatási időt is. A történet szerint az árvaházban felnőtt Laura (Belén Rueda) férjével és adoptált, HIV-pozitív kisfiával, Simónnal azért tér vissza gyerekkorának helyszínére harminc évvel később, hogy felújíttassa az ódon épületet, amiben korábban fogyatékos gyerekeket gondoztak.


Árvaház


A hétéves Simón hamarosan összebarátkozik egy deformált, a fején zsákot viselő kisfiú, Tomás kísértetével, a megnyitó ünnepség során pedig váratlanul nyoma vész. Miközben Laura saját fájdalmas emlékeivel küzd, felfogad egy Aurora nevű médiumot (Geraldine Chaplin), hogy segítsen neki megtalálni Simónt. Nevelt fia eltűnése azonban szorosan összefügg az árvaház múltjában lappangó szomorú tragédiával, ami Laurát egy súlyos döntés meghozatalára kényszeríti. Az olcsó ijesztgetések helyett Bayona a süppedős atmoszférára és a történet érzelmi-mentális töltetére helyezte a hangsúlyt, filmje pedig közel 80 millió dolláros bevételt ért el nemzetközi szinten.

A New Line Cinema már évek óta tervezi az amerikai remake-et, de egyelőre nem sikerült tető alá hozniuk a projektet. Bayona az elmúlt években tévében dolgozott – két epizódot rendezett A londoni rémtörténetekből –, de jövő ősszel egy különlegesnek ígérkező fantasyvel (A Monster Calls) tér majd vissza a mozivászonra, 2017-ben pedig a Z világháború folytatását rendezi majd.


Insidious (2010)

Nagy kár, hogy James Wan és Leigh Whannell Insidious-trilógiájának pont a legjobb, 2010-es nyitódarabja nem került Magyarországon moziforgalmazásba, mert az egyre alacsonyabb színvonalú folytatások korántsem mérhetőek az intenzív és szuggesztív első filmhez. James Wan 2013-as Démonok közöttjét (The Conjuring) beválogattuk az évtized legjobb horrorfilmjei közé, ezért esett most a választásunk a Fűrész rendezőjének másik letaglózó kísértetfilmjére.


Insidious


Josh (Patrick Wilson) és Renai (Rose Byrne) három gyermekükkel új otthonba költöznek. Kisfiuk, Dalton egyik éjszaka a padlásra megy, ahonnan furcsa zajokat hall, felmászik, majd lezuhan egy létráról, másnap pedig kómába esik. Az orvosok tehetetlenek, ezért a szülők három hónap múlva hazaviszik Daltont, ahol további parajelenségeket észlelnek, amelyeknek még az sem vet véget, hogy új házba költöznek. Végül Josh édesanyja (Barbara Hershey) egy médiumhoz fordul, aki pedig két bogaras szakértő segítségével ered a rejtély nyomába. A hatásos filmzene – egy zongorával kiegészített vonósnégyes rémisztő improvizációja – tovább fokozza az Insidious nyújtotta hátborzongató élményt, a vörös arcú démonnál pedig csak a Távolnak nevezett asztrális síkon tett hideglelős kirándulás emlékezetesebb.


Sinister (2012)

Scott Derrickson filmje a jobban sikerült hollywoodi stúdióhorrorok közé tartozik, Roger Ebert például „tagadhatatlanul ijesztő mozinak” nevezte, de a Sinistert ördögi fordulatai és mainstream filmekhez képest szokatlanul komor fináléja is kiemeli a zsáner tucatdarabjai közül. Ethan Hawke egy írót alakít, aki valódi bűncselekményeket és azok hátterét dolgozza fel dokumentarista könyveiben. Legújabb munkája miatt egy olyan házba költözik feleségével és gyerekeivel, ahol korábban egy egész családot kiirtottak.


Sinister


Egyik nap a padláson egy doboz Super 8-as felvételre bukkan: a bizarr házi videókon családok meggyilkolását örökítette meg valaki. A férfi és szerettei egy ideig dacolnak az egyre ijesztőbbé és veszélyesebbé váló természetfeletti jelenségekkel, ám az életük végül rémálommá változik. Christopher Young kiváló aláfestő zenéje nagyban hozzájárul a fenyegető atmoszféra megteremtéséhez, miközben Derrickson és C. Robert Cargill közösen írt forgatókönyve okosan kerüli a kortárs horror szokványos narratív megoldásait, a pogány babilóniai istenség, Bughuul személyében pedig egy rémisztő és borzalmas módszerekkel dolgozó kísértetet teremtenek meg.


A fogadósok (The Innkeepers, 2011)

Ti West lassan égő kísértetfilmje nem rendezi újra vagy írja felül a zsáner alapszabályait, ám mégsem hagyja cserben a műfaj rajongóit. Persze csak akkor, ha nem tántorít el bennünket a történet látszólagos eseménytelensége, amiért cserébe viszont bőven kárpótol a kimért tempóban felépített és egyre sűrűbbé váló atmoszféra, ami belengi a filmbeli Jenki Házaló nevű fogadó folyosóit és szobáit. West nemcsak rendezőként, hanem producerként és vágóként is jegyzi ötödik filmjét, amiben a bezárásra váró hotel két utolsó alkalmazottja, Claire (Sara Paxton) és Luke (Pat Healy) igyekszik kideríteni, hogy mi is igaz Madeline O'Malley kísértetének legendájából, aki állítólag az 1800-as években itt akasztotta fel magát, miután a férje elhagyta őt a nászútjukon.


A fogadósok


A két önjelölt kísértetvadásznak egy sikeres színésznőből lett elkötelezett médium segít, de a száz év után bezáró fogadó alaposan próbára teszi mindannyiuk idegzetét. Nem A fogadósok West legjobb filmje – én például Az ördög házára szavaznék –, mégis emlékezetes és ügyes stílusgyakorlat, amiben még Lena Dunham is cameózik egyet.


Az egyezség (The Pact, 2012)

Nicholas McCarthy saját 2011-es rövidfilmjéből forgatta le egy évvel később első nagyjátékfilmjét, amit a 2012-es Sundance filmfesztiválon mutattak be. Habár Az egyezség nem ért el olyan kiugró kritikai és anyagi sikert, mint a Valami követ, attól még erős atmoszférával rendelkező és okos független horror, ami a kis költségvetésnek sem látta kárát.


Az egyezség


A lassan kibontakozó történet két lánytestvérről, Nicole-ról és Annie-ről szól, akik édesanyjuk halála miatt térnek vissza gyerekkori otthonukba. Az egyik éjszaka Nicole eltűnik, miután besétált egy sötét szobába, Annie-nek pedig egyedül kell megoldania a rejtélyt, miközben egyre mélyebbre merül halott anyja sötét titkokkal terhelt múltjában. McCarthy ügyes forgatókönyve visszafogott tempóban adagolja a feszültséget és bővelkedik a természetfeletti talányokban. Kétségkívül nem pörgős film, ám, ha ráhangolódunk, könnyedén beszippanthat bennünket.


Mama (2013)

Andrés Muschietti 2008-as, Mamá című háromperces filmjével keltette fel Guillermo del Toro figyelmét, aki aztán lelkendezve állította, hogy ebben a rövidfilmben látta élete legijesztőbb jelenetét, később pedig producerként segített Muschiettinek, hogy teljes filmet forgathasson saját rövidfilmjéből. A Mama végül spanyol és kanadai koprodukcióban készült el 15 millió dollárból, 146 milliós összbevételével pedig a 2013-as esztendő egyik legsikeresebb horrorfilmje lett.


Mama


A történet főszereplői Annabel (Jessica Chastain) és Lucas (Nikolaj Coster-Waldau), akikhez öt év rejtélyes távollét után kerülnek vissza Lucas halott ikertestvérének szerencsétlen sorsú gyerekei. Mivel unokahúgaik egy faházban szinte teljesen magukra hagyva töltötték gyerekkoruk jelentős részét, meglehetősen elvadult állapotban találnak rájuk, ám ennél is furcsább, hogy Victoria és Lilly azt állítják, egy természetfeletti anyai entitás oltalmazta őket, akit csak mamának szólítanak.

Régies modorú, gyönyörűen fényképezett és hangulatos kísértethistória ez, amelynek vizuális megoldásaiban több klasszikus horrorfilmre is ráismerhetünk (Iszonyat, Ringu – A kör, Az ördögűző), az egyszerre félelmetes és megindító élményt pedig még a helyenként zavaros és kimódolt sztori sem halványítja el. Az argentin rendező egyébként az elmúlt évek egyik legjobb horrorregényéből, a Madarak a dobozbanból készül filmet forgatni, illetve a legfrissebb hírek szerint Cary Fukunaga távozása után ő rendezi majd Stephen King Az (It) című monumentális regényének legújabb, két részesre tervezett filmadaptációját is.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!