A hétvégéig élvezheti a nyári hőséget

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

-

Péntekig igen meleg levegő áramlik a Kárpát-medence térségébe, sokfelé emelkedik a hőmérséklet 30 fok fölé. Szombattól markáns lehűléssel egyre hűvösebb levegő zúdul hazánk térségébe, visszatérhet az igazi ősz – a Köpönyeg.hu e heti előrejelzése szerint.


Kedden hajnalban északon, északkeleten még kialakulhat zápor, esetleg zivatar, majd csökken a felhőzet. Napközben változóan felhős időre van kilátás, elszórtan záporokkal. A déli szél élénk lesz. Reggel 12 és 17 fok köré süllyed a hőmérséklet, délután 25 és 30 fok közötti értékeket mérhetünk. Melegfronti jellegű hatással számolhatunk.

Szerdán megerősödő, nyugaton viharossá fokozódó déli, délnyugati széllel még melegebb levegő érkezik Magyarország fölé. A déli tájakon már többfelé mutathatnak a hőmérők 30 fok feletti értékeket. Délnyugat felől változó vastagságú felhőzet sodródik fölénk, de ebből nem alakul ki eső.

Csütörtök tovább melegszik az idő, már csak kevés helyen lehet 30 fok alatt a hőmérséklet, szinte országossá válik a szeptemberi hőség. A délnyugati szél továbbra is sokfelé lesz erős, nyugaton viharos.

Péntek folytatódik a sokéves átlagnál több fokkal melegebb idő. A megnövekvő gomolyfelhőkből már előfordulhat zápor, zivatar. 29 fok körüli meleg valószínű.

Szombaton a megerősödő, majd viharossá fokozódó északnyugati széllel hidegfront érkezik, mely véget vet az őszi kánikulának. Záporok, zivatarok várhatók napközben, aztán este csendes eső kezdődhet.

Vasárnap a nagy bizonytalanság mellett borongós idő lehet, sokfelé kiadós esővel, további lehűléssel.

A folytatásban már átlagos hőmérsékletű szeptemberi idő esélyes, 20–25 fok közötti maximumokkal, hűvös, párás reggelekkel.