A Germanwings-tragédia helyszínére látogatott a Lufthansa vezére

-

Carsten Spohr, a Lufthansa német légitársaság elnöke a francia Alpokba utazott, az az előző héten történt repülőgép-katasztrófa helyszínére. Köszönetet mondott a mentőalakulatoknak és folyamatos segítséget ígért a jövőben is a 150 áldozat hozzátartozójának.


Hálásak vagyunk. Nagyon köszönöm" - mondta franciául a Lufthansa vezetője, miután Thomas Winkelmann-nal, a Germanwings diszkont-légitársaság elnökével együtt megkoszorúzta az áldozatok emlékére felállított emlékművet, amelyet a szerencsétlenséghez legközelebbi településen, Le Vernet faluban állítottak fel.

„A segítségünk nem fog véget érni ezen a héten. Addig fogunk segíteni, ameddig csak szükséges" - tette hozzá Spohr, aki azóta védekezésre szorul, amióta kiderült, hogy a német repülőgépet feltehetően szándékosan a hegynek vezető másodpilóta pszichiátriai problémákkal küzdött. „Azért is vagyunk ma itt a Germainwings és a Lufthansa nevében, hogy megköszönjük a több száz embernek a fantasztikus munkát, amivel az elmúlt héten segítettek nekünk" - mondta, és külön megemlítette a francia rendőrséget, csendőrséget, hadsereget és az orvosokat, akik az áldozatok azonosításában működnek közre, valamint a helyi lakosokat.


Carsten Spohr reggel helikopteren érkezett a mentőalakulatok központjába, Seyne-les-Alpes-be, majd a környékbeli falvak polgármestereivel együtt a Le Vernet-i iskolában kialakított kápolnában emlékezett az áldozatokra. Ezt követően intézett néhány szót a helyszínen nagy számban megjelent újságírókhoz, de a kérdésekre nem kívánt válaszolni.