A fütyülők voltak a legégetőbb téma a parlamentben

Fotó: Adrián Zoltán

-

Kósa Lajos nem érti, mit akartak üzenni az Orbán Viktort kifütyülők október 23-án.


Nem hozott szerencsét a politikusoknak az országgyűlés őszi évadának 13. ülésnapja: 1956 szelleme ezúttal sem egyesítette a pártok képviselőit. Hiller István szocialista képviselő azt vetette a kormány szemére, hogy a forradalom 60. évfordulóján feltűnően keveset beszéltek a politikai vezetőkről, így például Nagy Imréről. Hozzátette: akik 60 évvel ezelőtt sajtószabadságot követeltek, nem örülnének a Népszabadság bezárásának.

A propaganda minisztérium részéről Dömötör Csaba államtitkár reagált, szerinte a baloldal megint megpróbálta tönkretenni az ünnepet, mint 2006-ban. Kijelentette: az nem szólásszabadság, hogy fütyülnek egy rendezvényen, hanem szégyen.

Az LMP-s Szél Bernadett szabadult csak az ünnep bűvköréből, ő a közszférában tervezett létszámleépítésekről beszélt. Szerinte nem kirúgni kellene a közalkalmazottakat, hanem a fizetésüket emelni, velük ugyanis nem lehet betölteni azt a munkaerőpiaci rést, amelyet a külföldre távozott munkavállalók hagytak maguk után. A kormány több tagjának azonban szakmaváltást javasolt, így Rogán Antalt villanyszerelői pályára küldte, Lázár Jánost pedig futószalag mellé állítaná.

A nemzetgazdasági tárca államtitkára szerint Szél nem tudja, miről beszél, mert még soha nem dolgozott a versenyszférában, nem úgy, mint a válaszoló Cseresnyés Péter. Hozzátette: Magyarországon a munkavállalók 20-30 százalékát foglalkoztatja az állam, szemben a szomszédos országok 10 százalékos részarányával. Mint mondta: „nem akarunk embereket elbocsátani, hanem racionalizálni akarunk, és azt, hogy csökkenjen az állami szférában a foglalkoztatottak száma”.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke kijelentette: a kormányoldal provokátorokat küldött pártja '56-os megemlékezésére, ennek ellenére náluk – ellentétben a központi ünnepséggel – minden rendben volt. Vona szerint ő a kormánypárti sajtó támadása alatt áll, amióta megmondta Orbán Viktornak: csak akkor támogatják az alkotmánymódosítást, ha a kormány visszavonja a letelepedési kötvények rendszerét. „Nem én vagyok hazaáruló, hanem az, aki letelepedési kötvényeken keresztül árulja a hazát” – mondta.

Dömötör Csaba viszont ragaszkodott ahhoz, hogy bizony Vona és mindazok, akik nem szavazzák meg az Orbán kezdeményezte alkotmánymódosítást, a hazaárulók. Az államtitkár szerint „valaki” rávette Vonát, hogy így viselkedjen, márpedig ezzel a baloldalhoz simul.

A kormány álláspontjához jelentősen jobban igazodó felszólalást adott elő a KDNP-s Soltész Miklós. Szerinte is vállalhatatlanul viselkedtek a baloldali pártok vasárnap, majd egyenlőségjelet tett az 1956-os forradalmat leverők és a baloldali pártvezetők közé. Nem maradhatott el a kötelező (2006-ban békés tüntetőket vertek szét) és az őszödi beszéd emlegetése sem. Soltész szerint egyenesen a baloldali politikusok fütyültek vasárnap a Kossuth téren.

Rétvári Bence, az igazságügyi tárca ugyancsak kereszténydemokrata államtitkára felszólalásában leginkább Gyurcsány Ferenc nevét ismételgette, majd köszönetet mondott az állami rendezvényt biztosítóknak, amiért megvédték a békés ünneplőket a rájuk támadt agresszoroktól.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint az ünnepen fejet illik hajtani, fütyülni pedig bárdolatlanság. Sőt, Kósa – mint mondta – azt sem értette, hogy miért csinálják ezt a fütyülők: „Ők az ÁVÓ-val értenek egyet? Esetleg a az '56. októberében a tömegbe lövetőkkel?” A frakcióvezető szerint ha nem akarnak bárdolatlanok lenni, akkor szerveznek maguknak egy rendezvényt, ott fütyörésznek.

Dömötör Csaba – minthogy Kósa majdnem mindent elmondott – nem is a baloldallal és a fütyülőkkel foglalkozott, hanem a menekültekkel, az Európai Tanács záródokumentumával (amely sürgeti a migránsok elosztását), valamint az alkotmánymódosítás fontosságával.