A francia szélsőjobb tovább menetelhet

Fotó: Getty Images / Thierry Chesnot

-

A 2017-es elnökválasztásra készülő Marine Le Pen pártja az élen végezhet a helyhatósági választások első fordulójában.


Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós helyhatósági választások első fordulója, amelynek során 43 millió választópolgár a 101 megyei tanács tagjait választhatja meg hat évre. A szavazóhelyiségek nyolc órakor nyitottak ki, az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

A felmérések szerint a választóknak kevesebb mint felét érdeklik a helyhatósági választások, ezért a részvétel várhatóan alacsony lesz. Egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérési eredmény szerint a franciák 86 százaléka szerint alig volt választási kampány, 69 százalékuk pedig nincs tisztában a voksolás lényegével. Ennek egyik oka az is, hogy a két legjelentősebb városban, Párizsban és Lyonban, valamint a tengerentúli megyék közül Guyanán és Martinique-on nem tartanak helyhatósági választást, mert ezeken a helyeken az önkormányzat tölti be a megyei tanács szerepét.

A voksolásnak ugyanakkor országos szinten két nagy politikai tétje van: hány megyét veszít el az egyre népszerűtlenebb és megosztott kormánypárti baloldal, amely a 101-ből jelenleg 61-et irányít, és a március 29-i második forduló után a szélsőjobboldalnak mekkora befolyása lesz a megyei tanácsokban, amelyek évi 75 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodnak, jelentős szociális és vállalkozói támogatásokról, valamint infrastrukturális fejlesztésekről döntenek.

A francia gazdaság stagnálása miatti kiábrándulást a kormánypártból és a januári párizsi terrortámadások miatti félelmet a jobboldali ellenzék – amely a baloldalhoz hasonlóan belső megosztottsággal küzd – nem tudta igazán kihasználni, miközben a Marine Le Pen által irányított szélsőjobboldali Nemzeti Front bevándorló- és iszlámellenes megszólalásai egyre inkább visszhangra találnak a gazdasági és társadalmi reformok áldozatainak körében.

Az utolsó közvélemény-kutatási adatok szerint a Nemzeti Front a szavazatok 30 százalékával az élen végezhet az első fordulóban, a jobboldali és centrista ellenzék együtt 29 százalékra, míg a Szocialista Párt alig 19 százalékra számíthat. Ennek ellenére a jövő vasárnapi második fordulónak a jobbközép Népi Mozgalom Uniója lehet a nagy győztese, amely 30-40 megye irányítását átveheti a baloldaltól, a Nemzeti Front pedig egy vagy két megye irányítását szerezheti meg, ami óriási személyes sikert jelentene a már a 2017-es elnökválasztásra készülő Marine Le Pen számára.