A főváros egyhangúlag megszavazta a metró-HÉV összekötést

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Vita nélkül támogatták a fővárosi képviselők, hogy a főváros 300 milliárd forintból összekösse a gödöllői HÉV-et a 2-es metróval az Örs vezér terén.


Ellenszavazat nélkül, 21 támogatással ment át a Fővárosi Közgyűlésen a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötéséről szóló előterjesztés. Az egész nem tartott tovább tíz percnél.


Egyedül Horváth Csaba (MSZP) tett fel kérdéseket a projekt hasznosságával, megvalósíthatóságával kapcsolatban. A szocialista képviselő azt tudakolta a városvezetéstől, lesz-e erre és kinek 300 milliárd forintja. A kérdésre Horváth nem kapott választ. A Főmterv által készített megvalósíthatósági tanulmány egyébként azzal számol, hogy a 306 milliárd 350 millió forintból 161-et az EU, 145 milliárdot az állam fog kifizetni.

Az ellenzéki politikus azt is felvetette, megéri-e ebből a pénzből a hat perces időspórolás, miközben maximum 100 milliárd forintból megoldható lenne a HÉV felújítása, aminek hatására szintén csökken a menetidő. Horváth a kérdésével a Főmterv-tanulmányra utalt, amely hat percre becsüli azt az időt, amíg az Örs vezér terén az utasok ma átsétálnak a HÉV-től a metróig


Kovács Péter (Fidesz) XVI. kerületi polgármester erre úgy reagált, a belvárosig tartó vonalon összesen 15 perc lesz az időmegtakarítás. Az átszállás bonyolultsága miatt inkább autóba ülnek jelenleg az emberek a kerepesi térségben. Kovács szerint a szakma egységesen támogatja a projektet, csak politikai oldalról támadják.

Riz Levente (Fidesz), a XVII. kerület polgármestere arra emlékeztette az ülésteremből időközben távozott Horváth Csabát, hogy Budapesten és környékén ebben a régióban veszik igénybe legkevesebben a közösségi közlekedést. A fejlesztésének köszönhetően kedvezően változik ez a helyzet.

Karácsony Gergely (PM) zuglói polgármester örömét fejezte ki, hogy elindul a projekt. Szerinte még több hasonló integrált közösségi közlekedési fejlesztésre van szüksége a fővárosnak. Maximális támogatásáról biztosította a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötését.