A Fidesznek bejött a bevándorlóellenesség, stabilizálta táborát

Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / B

-


Az őszi politikai szezonkezdet előtt is tartja a Fidesz-KDNP az elmúlt fél évben stabilizálódott táborát. Ez derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből, amelyet a Heti Válasz megbízásából készítettek augusztus 14–19. között

1000 fő telefonos megkérdezésével. A reprezentatív felmérés szerint a többi párt támogatottsága sem változott érdemben.

A kormányhoz közel álló Nézőpont Intézet szerint a bevándorláselles politikának is köszönhető a Fidesz-KDNP táborának tartós stabilitása. A kormánypártok támogatottsága augusztusban a teljes népesség körében 29 százalékos volt, ami szinte azonos a júliusi 28 százalékkal.

A Jobbikkal 15 százalék szimpatizál, ami statisztikailag szintén megegyezik a júliusi 13 százalékkal. Az MSZP támogatottsága változatlanul 9, a DK szimpatizánsi tábora pedig 6 százalékos. Az Együtt és a PM is 1-1 százalékpontot gyengült, az Együtt ezzel éppen csak elérte az 1 százalékos szintet, míg a PM augusztusban nem bírt mérhető táborral.

Az LMP tábora szintén nem változott érdemben: a júliusi 4 százalék után most 5 százalékos. Az egyéb párttámogatók aránya 1 százalékot tesz ki. A rejtőzködők és nem szavazók összességében a teljes népesség 34 százalékát teszik ki, érdemi elmozdulás e téren sem volt.