A Fidesz feljelenti a plakátrongálások felbujtóit

Fotó: Adam Szedlak

-

Újabb fordulatot vett a plakátháború: a Fidesz szerint bűncselekményre való felbujtás történt, ezért feljelentést tesz.


A Fidesz nem nézi tétlenül a bevándorlásról szóló plakátok rongálást: Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnap bejelentette, hogy bűncselekményre felbujtás miatt feljelentést tesznek.

Németh Szilárd beszélt arról is, hogy a rendőrség hat embert állított elő plakátrongálás miatt. Egyúttal azt is hangsúlyozta: a Fidesz a lehető leghatározottabban elutasítja ezt a „baloldali agressziót”. Németh Szilárd felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy „ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére”.

A kormánypárti politikus azt mondta, jól látható, hogy az emberek többsége a konzultációt választja, még akkor is, ha nem a kormány álláspontjával ért egyet. Eddig több mint 400 ezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, és 200 ezer feldolgozása után elmondható: az emberek 90 százaléka a kormány által képviselteket támogatja.

Németh Szilárd arra is felszólította Szigetvári Viktor, hogy számoljon el a Haza és Haladás Alapítvány pénzeivel. „Komoly külföldi pénzekről (...) van szó”, és szeretnénk tudni, hogy kik támogatják őket és ezért mit kértek cserébe - mondta Németh Szilárd, aki szerint nyilvánvaló, hogy a külföldi támogatásért cserébe akár külföldi érdekek képviseletét is lehet kérni.

Azt mondta, a plakátrongálás „elterelő hadművelet” arról a sok százmillió forintról, amit azért kaptak, hogy "ezt a típusú politikát folytassák Magyarországon".

Az Együtt kedden közölte, hogy mozgalmat szervez a konzultációs óriásplakátok leszaggatására. Az MSZP szombaton közleményben azt írta, „a fröcsögő plakátkampány üzenetét a polgári ellenállás eszközeivel mindenki úgy semlegesítse, ahogy csak tudja”. A DK-nak nincs ellenére a plakátok megrongálását célzó állampolgári akció.

Szigetvári szombaton kijelentette: az Együtt által szervezett polgári engedetlenségből a párt ifjúsági szervezetének aktivistái mellett ő maga is kivette a részét.

„Sajnálom, hogy a kollégáimat előállították. Természetesen az Együtt minden jogi és politikai támogatást megad a barátainak” – mondta az Együtt elnöke, hozzátéve, fontosnak tartják kifejezni azt az „elemi felháborodást”, amit a bevándorlók ellen, a magyar adófizetők pénzéből indított plakátkampány miatt éreznek.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány ebben az ügyben „hergel”, valójában nem hajlandó érdemben foglalkozni a bevándorlókkal. „Orbán Viktort nem a migráció és a bevándorlók érdeklik, hanem a Fidesz csökkenő népszerűsége” – mondta Szigetvári.