A fiatalok csak a feltűnést keresik, az idősek alkotnak

Fotó: Katona József Színház / Horváth Judit

-

Ascher Tamás Sirály-rendezésében egy izgalmas szereposztás találkozik egy örök klasszikus markáns újraértelmezésével. Mind témájában, mind a gyakorlatban a hagyományos színház megdicsőülése ez.


Ha az ország egyik legelismertebb színházának főrendezője a drámairodalom egyik legelismertebb darabjához nyúl, arra mindenképpen érdemes odafigyelni. Ascher Tamás Sirályában pedig tényleg jelen vannak azok a pozitívumok, amelyek általában jellemzők a Katona József Színház előadásaira: a figurák átgondolt, hiteles megjelenítése és az alapanyag közérthető újragondolása. Csehov Sirálya pedig köztudottan azért is különösen izgalmas választás, mert a színházcsinálásról szól, ezáltal lehetőséget adva arra, hogy az alkotók maguk is elmondhassák, hogy mit gondolnak a színházról.

Idén Budapesten már Fehér Balázs Benő is színpadra állította a drámát; feldolgozása a fiatal Trepljovot helyezte a középpontba az Átrium színpadán, ráadásul a második felvonás látványvilága ott kimondottan emlékeztetett Trepljov előadásbéli rendezésére.


Nagy Ervin, Fullajtár Andrea és Ötvös András a Sirályban


Ascher esetében fordult a kocka, ezúttal sokkal inkább Trepljov édesanyja, Arkagyina tűnik a főhősnek. Az idősödő színésznő (Fullajtár Andrea) majdnem minden neheztelése jogosnak látszik a fiával szemben. Trepljov (Ötvös András) itt valóban hisztérikus és már-már idétlen, aki egy kihangsúlyozott monológban végül le is mond a lázadását fémjelező, új formák elsőbbségéről. Korábbi rendezése Nyinával (Mészáros Blanka) itt meglehetősen béna (a füstgép és a háttérmunkások látszanak a háttérben és az egész produkcióról lerí az erőlködés), anyja visszafogott csipkelődését ezért helyénvalónak érezzük. Ascher egyébként ebben a színház a színházban jelenetben a modernkedő, kívül látványos, belül üres, fiatal előadók alkotásait gúnyolja. Nyina homokban fetreng, vörös fejlámpák jelzik az ördögöt, a nézőknek többször helyezkedniük kell a székükkel ahhoz, hogy lássanak. Igaz, a gúny egyáltalán nem bántó (már csak azért sem lehet az, hiszen Ascher rendezésében is megnehezítették a székek elfoglalását a nézőtér első három sorában a különleges színpadkép miatt).


Mészáros Blanka és Nagy Ervin


A díszletben (Khell Zsolt munkája) is összecsapnak a generációk. A szolid, letisztult, hideg térben bántóan élesen jelennek meg a Trepljov makacs tiltakozását kifejező vörös ikszek és a fekete festékfolt, amelyet felindultságában fröcskölt saját színpadának fehér hátterére. Bár ahogy az idő halad, a szereplők látszólagos lehiggadásával párhuzamosan a színpadkép is változik, üvegfal ereszkedik például Trepljov színháza elé, a középső üres tér azonban megmarad, helyet hagyva a színészi játéknak.


Jordán Adél


És függetlenül bármilyen koncepciótól, az előadás ereje pont abban a megbízható, kicsit konzervatív, realizmuson alapuló színészi munkában rejlik, amit lényegében Arkagyina is képvisel, és amit a Katona évtizedek óta magas színvonalon prezentál. Ezt a kivételesen izgalmas szereposztás csak fokozza: Fullajtár Andrea bár exhibicionista, de példa nélküli módon szerethető Arkagyina, aki körül nem egymás mellett elbeszélő csehovi szólamok, hanem valódi társasági élet folyik. Párjának, a másik nagy művésznek, Trigorinnak remek választás volt Nagy Ervin. A félénk szépfiúból érzékletesen lesz magabiztos macsó, jelleme sokkal izgalmasabban domborodik így ki, mint amikor elefántcsonttoronyban alkotó művészként ábrázolják.

Ötvös András élénk, energikus stílusa (amelynek az egyik vitathatatlan csúcsa A csemegepultos naplója című egyszemélyes előadás) már-már szinte túlfut Trepljov hisztérikusságában. Mészáros Blanka árnyalatlan rajongása ijesztő erővel vált át őrületbe, Máté Gábor pedig meglepően vicces a minden méltóságát elvesztett Szorinként. A többi színész, bár kisebb szerepekben, de hasonló árnyaltsággal teszi tökéletessé az összképet. Ritka, hogy egy előadásban minden egyes szó és apró gesztus ennyire helyénvalónak és indokoltnak tűnjön, minden egyes szerep önmagában is ennyire teljes értékűnek, mint itt.


Ötvös András és Mészáros Blanka


Ascher pedig mindent megtesz, hogy a színészek még jobban kidolgozhassák a karaktereiket. Ilyenek például az alapanyaghoz hozzátoldott, néma jelenetek, amelyek közül talán a legemlékezetesebb, amikor Trepljov búfelejtésként rámászik az egyébként komikusnak ábrázolt, részeges Mására (Jordán Adél). De ugyanilyen izgalmas egy-egy szöveg nélküli átsétálás a színpadon, vagy hosszan kitartott, néma pillantás.

Az előadásban a fiatalok veszte, hogy a feltűnést és a hírnevet keresik, a tömeg fölé helyezik magukat, míg az idősebb generáció teljes természetességgel, belső késztetésből gyártja a műalkotásokat. Arkagyina igazi konfliktusa, hogy minden szeretete ellenére sem érti meg a fiában felhalmozódott, céltalan, gyermeki dühöt. Trepljov ugyanis pont az anyja árnyékától szabadulna és Trigorinétól, aki meghódította a lányt, akit a fiú viszonzatlanul szeretett. A lázadás akarása azonban nem egyenlő a lázadással, kell hozzá tartalom. A Katona színészeinek a játékában ez pedig vitathatatlanul megvan.


A Sirályt december 20-án mutatták be a Katona József Színházban. További információ az előadásról itt található.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!