A fegyvered lesz a csajod – interjú egy mesterlövésszel

Forrás: InterCom

-

Interjúalanyunk évekkel ezelőtt mesterlövészként szolgált a Közel-Keleten. Hogy pontosan hol és melyik ország szolgálatában, azt nem írhatjuk le, az viszont világosan kiderül a beszélgetésből, hogy a háborúból már egy másik ember jött vissza. Hogyan lesz valakiből mesterlövész? Milyen érzés heteken át távcsövön figyelni valakit, majd parancsra meghúzni a ravaszt? Mi az, amit még ennél is nehezebb feldolgozni, és a szörnyűségek ellenére mit adhat mégis egy embernek a háború?


Miért pont mesterlövész akartál lenni?


Kicsit mindig is felnéztem a mesterlövészekre, érdekelt, amit csináltak. Misztikusnak és profinak láttam őket. A hadsereg előtt csak filmekben láttam mesterlövészt, ott pedig valahogy mindig fontos szerep jut nekik. De nem úgy működik, hogy te eldöntöd, mi akarsz lenni a seregben, és az is leszel.

Először van egy általános harci képzés, és az ott nyújtott teljesítményed alapján kapod meg a súlyodat, vagyis, hogy mi lesz a fegyvernemed – rádiós, golyószórós, tankelhárítós vagy bármi más. Aki jól lő, abból lehet éleslövész, ami tulajdonképpen a mesterlövészet előszobája. A kettő közt a legnagyobb különbség a távolság, valamint az éleslövész fegyvere egy távcsővel felszerelt automata puska, nem pedig egy kimondottan mesterlövészfegyver. Mire a beosztásra került a sor, én addigra már könyörögtem, hogy éleslövész lehessek, a mesterlövészet akkor még végtelenül távoli célnak tűnt. Nagy megtiszteltetés volt, mikor végül beválogattak a mesterlövészek közé.

Milyen volt a kiképzés?

A mesterlövészképzés egy kőkemény dolog: keveset alszol, rengeteget tanulsz, és mikor vége van a napnak, mehetsz őrködni. Eleinte csak száraz, tantermi tanulás van, de olyan, hogy elalszol órákon. Beléd verik az anyagot pont, mint a gimiben. Végig az volt bennünk, hogy a francba is, háborúzni jöttünk, nem matekozni! Adjatok a kezembe egy fegyvert, és tanítsatok meg lőni! De ez nem így megy, mert minél nagyobb a távolság, annál többet kell számolnod. Azonban egy idő után már ez is rutinná válik, és nem kell annyit számolgatni – a szélerősséghez szórsz egy marék homokot, vagy ránézel a falevelekre, a kiteregetett ruhákra, szemre belövöd a távolságot, és klik-klik-klik, elvégzed a szükséges beállításokat a távcsövön. Ez azonban nem jön azonnal.

Aztán elkezdődik az éles képzés: lövészet, türelemjátékok, bujkálások. Egy hétig például csak álcázást tanultunk, ami egy nagyon fontos része a mesterlövész eszköztárának. Ha kell, sarat, ágakat, faleveleket, hálókat használsz, akármit, de eggyé kell válnod a környezeteddel. Minél laposabbra álcázod magad, annál jobb. Egy képzett mesterlövész már akkor észrevehet, ha másképpen rezdül meg egy falevél. Ráadásul nemcsak magadat és a fegyveredet álcázod, hanem az egész rejtekhelyedet. Az is hatalmas élmény, mikor először lősz keresztül pár száz méterről egy 20 forintos méretű érmét. Pedig ez egy mesterlövészpuskával nagyjából olyan, mintha az orrod előtt lenne, de eleinte nagyon nagy számnak érzed.

A képzés végén megkapod a fegyvered, onnantól ő lesz a csajod. Ő az egyik olyan dolog, ami a következő néhány évben ugyanaz marad körülötted. Ő lesz a párnád, a mankód, ha kell. Ő fogja megmenteni az életed. Mivel teljesen csupaszon kapod meg, neked kell testre szabnod. Rakhatsz rá tölténytartót, zsebeket, mindenfélét. Te festegeted le terepszínűre is – a csajodat sem engednéd, hogy valaki más festegesse.


Milyen feladatai vannak egy mesterlövésznek?


Sokan azt hiszik, hogy a mesterlövész mindenkit lelövöldöz, akit meglát. Túl azon, hogy nagyon szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy kire lehet lőni – és akkor is csak parancsra –, sokszor csak megfigyelsz. Napokig, akár hetekig nézel valakit a távcsöveden át. A mesterlövész legnagyobb fegyvere a távolság, még akkor is, ha nem lő le senkit. Több száz méterre vagy a célponttól, ráadásul álcázva – te látod őt, de ő nem láthat téged. A bevonulást és a kivonulást is fedeznie kell a mesterlövésznek, sőt, sokszor közelharcban is részt vesz, ezért mindig volt egy gépfegyver is nálam. De nem csak úgy lazán a hátamra dobva, mint ahogy a filmekben van, hanem egy hatalmas golyó- és hőálló táskában. Azt kellett mindenhova cipelnem, és baromira rühelltem, az egész felszerelés volt vagy 30 kiló. Párnának, mondjuk, jó volt.

Mitől lesz valaki jó mesterlövész?

Amikor én mesterlövészeket képeztem ki, akkor tartottam valakit jónak, ha megcsinálta, amit mondtam, türelmes volt, kitartó, éles eszű, jó megfigyelő és jó emberismerő. Az álcázáshoz az sem árt, ha kreatív valaki. Minden más jön a képzés során. Vannak olyan emberek, akik hajlamosak felülírni mások döntéseit. Na, ők nem alkalmasak mesterlövésznek.

Mivel én a Közel-Keleten szolgáltam, azt kell, hogy mondjam, hogy az ellenfél közt is vannak nagyon jó mesterlövészek. Egyrészt, ellentétben egy reguláris hadsereg katonájával, ők arra lőnek, akire akarnak. Másrészt konkrétan fegyverrel a kezükben nőnek fel, ezért vannak, akik ügyesebbé válnak, mint egy profin, de pár hónap alatt kiképzett mesterlövész. Lehet, hogy bizonyos technikai eszközök nem állnak a rendelkezésükre, de primitívebb fegyverrel is sokkal jobban operálnak.


Nem rég jött ki az Amerikai mesterlövész című film, amely elég megosztott fogadtatást kapott. Te milyennek láttad? Mennyire tartod hitelesnek?


Minden hadsereg más, az amerikai hadsereg pedig sok tekintetben lazább a többinél. Ezzel együtt voltak a filmben olyan dolgok, amelyek szakmailag nem voltak túl hitelesek. Ilyen volt a hetykén homlokra tolt napszemüveg, ilyen egyszerűen nincsen. Ha beköltözöl két hétre mondjuk Falludzsába egy háztetőre, kiépíted az álcád és a fedezéked, minden olyan dolgot kerülsz, ami lebuktathat. Egy becsillanó napszemüveg pedig pont ilyen. A másik, hogy nem telefonálsz haza a terhes feleségednek egy bevetés közepén, ahogy az a filmben volt. Ez végtelenül felelőtlen lenne, hiszen ezer dologra kell figyelned, arról nem beszélve, hogy a parancsnokod végig rádión instruál. Nőkből lehetne nagyon jó mesterlövész.

Ezeket leszámítva viszont szerintem hiteles a film – gondolom, már csak azért is, mert az ilyen nagy költségvetésű háborús filmeknél mindig használnak katonai szakértőket, hogy helyükön legyenek a részletek. Ezenkívül az Amerikai mesterlövész nagyon jól bemutatja az ember és a hadsereg kapcsolatát és hogy mit tesz veled a háború. Két olyan jelenet volt, amely szerintem különösen fontos pontra tapintott rá. Az egyik, amikor a főszereplő kénytelen egy gránáttal a katonák felé rohanó kisfiút lelőni. Ilyen sajnos tényleg van, a mesterlövésznek pedig egyszerűen nincs választása. Egy ilyen eset szétrágja az ember lelkét. A másik, amikor Chris Kyle hazatér Irakból, és nem tud magával mit kezdeni, nem igazán képes visszailleszkedni a civil életbe.


Neked hogyan sikerült visszailleszkedni?


Nehezen. A leszerelésem utáni hónapokban eléggé meg voltam reccsenve. Csak katonai színű ruhákban jártam, azok voltak a színeim. „Szórakozni” csak házibulikba tudtam menni, de ott is csak ültem a sarokban, és meredtem magam elé. Vagy hányásig ittam. Nagyon megijedtem magamtól. Egy barátom szerencsére kezelésbe vett, mindennap találkoztunk, és végül sikerült letérítenie erről az útról. De a tüske bennem maradt, és örökre bennem is fog maradni. De nem azzal kell együtt élnem, hogy mit tettem, hanem hogy esetleg mit nem tettem meg. Hogy esetleg valaki amiatt halt meg, mert én nem tudtam cselekedni. Szerintem a legtöbb volt katona így van ezzel.

Máig pánikrohamaim vannak, de megtanultam kezelni őket. A háború egy kicsit érzelmi analfabétává tett, megtanulod elnyomni magadban a dolgokat. Gépiesítetté váltam, de talán azóta jobban értékelem az életet. Ráadásul, ha az ember megél egy háborút, a mindennapi problémák sokkal jelentéktelenebbeknek tűnnek. Ezenkívül folyamatosan elemzek mindent és mindenkit magam körül, nem tudok kikapcsolni. Mikor figyelsz valakit a távcsöveden keresztül, tudnod kell olvasni a viselkedéséből – ez egy olyan reflex, amely nem múlik el.


Chris Kyle-t, a film főszereplőjét sok kritika érte, hogy emberek helyett barbár célpontoknak tekintette az ellenségeit. Elkerülhetetlen, hogy egy katona megfossza az emberi mivoltától az ellenséget, hogy harcolhasson ellene?


Én embereket láttam, de nem emlékszem arcokra. Egyedül azok maradtak meg, akiket csak megfigyeltem a távcsövön keresztül. Nem attól lesz lelkiismeret-furdalásod, ha likvidálsz valakit, hanem ha tudod, hogy elengedtél valakit, aki sok másik életet olthat ki. Mondjuk úgy, ha valakit távcsőre veszel, annak már oka van. De még akkor is először megfigyelsz, információt gyűjtesz, és várod a parancsot – bízva abban, hogy aki a parancsot adja, józan ésszel dönt.


Hány emberrel végeztél?

Nincs olyan katona, aki válaszolna erre a kérdésre. Én úgy gondolom, hogy az ember alaptermészeténél fogva képtelen gyilkolni – ez a kiképzés során alakul ki benned. Azok a pszichopaták, akik már úgy érkeznek, hogy készek ölni, valószínűleg annyira kezelhetetlenek, hogy alkalmatlanok katonának. Igaz, hogy egy ravasz meghúzása nagyon kis erőkifejtést igényel, de azt egy óriási mentális erőfeszítés előzi meg. Nem arról van szó, hogy belenézel a távcsőbe, és szevasz.


Éreztél halálfélelmet a bevetéseken?


Mikor akció van, nem gondolkozol ilyeneken. Csak a szívverésedet érzed. Lelassul körülötted minden, és megtörténnek a dolgok. Én csinálom, de megtörténnek. Ez pszichológia, valószínűleg elzárok egy csapot, és átkapcsolok robotpilótába. Viszont amikor nem a harc hevében vagy, hanem mondjuk őrségben állsz, és valami zizeg a bokorban, akkor nagyon lehet félni. Fontos még megjegyezni, hogy nagyon sokféle félelem van egy háborúban, a halálfélelem csak az egyik.


Chris Kyle a könyvében nem győzte hangsúlyozni, hogy imádta a háborút. Te hogy voltál ezzel?


A háború maga a pokol. De amikor ott vagy benne, nincs időd azon gondolkozni, hogy ez mennyire jó vagy rossz. Minden bevetés után pszichológusokkal kellett beszélgetni, de még akkor sem tudtunk ezen merengeni, nem tudtuk teljesen kibeszélni. Ott vagy benne, és sok jót is ad a háború: új testvéreket, családot. És leköt. Ami leköt, az jó. Ott a háború abszurditása normálissá vált, felveszed azt a morált. Plusz ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a mesterlövészek ártatlan emberekre lövöldöznek. Viszont most, hogy már nem vagyok benne, máshogy fogom fel. Ennek ellenére sokszor hiányzik a hadsereg, főleg, amikor valami elromlik az életemben. Egy biztos pont. Legbelül a legnagyobb életveszélyben is a legnagyobb biztonságban voltam.

Ha most lennél húszéves, megint bevállalnád?

Persze, csak más távcsövet kérnék.