A fater véletlenül beleesett a húsdarálóba

Forrás: EC Comics

-

Az EC Comics vérben és belsőségekben tobzódó képregényei megreformálták a horror műfaját, még mielőtt a cenzúra miatt megszűntek volna. Közben az ötvenes évek bigott és konzervatív Amerikáját is kigúnyolták. Hatvanöt évvel ezelőtt, 1950 őszén jelent meg először a Tales from the Crypt.


A világ leghíresebb horrorképregényei eredetileg nem horrornak indultak. Éppen ellenkezőleg: az EC Comics először képregényre adaptált bibliai történeteket adott ki. A kiadó neve hivatalosan ekkor még Educational Comics volt, egy Max Gaines nevű ember alapította. Korábban Gaines volt az All-American Comics vezetője, amely az amerikai képregények megszületésében is jelentős szerepet játszott, sőt, egyes források szerint Gaines adta ki az első igazi képregényfüzetet.


A Zöld Lámpás színre lép!


Kiadójánál jelentek meg a Flash, Zöld Lámpás és Csodanő (Wonder Woman) kalandjai, aztán Gaines 1946-ban eladta a jogokat a DC Comicsnak, akik néhány évvel korábban váratlan sikert arattak Superman, majd Batman kalandjaival. A DC-nél így összeállhatott a leghíresebb szuperhőscsapat, az Igazság Ligája.

Gainest azonban ez már nem érdekelte, inkább a Képes Bibliával foglalkozott, persze úgy, hogy a történeteket közelítse a szuperhős- és kalandképregények narratívájához. Az első szám borítójára ezért Mózes került, amint pofán vág egy egyiptomi harcost.


A Picture Stories from the Bible 1. száma


A bibliai képregények nem mentek rosszul, Max Gaines azonban 1947-ben meghalt hajóbalesetben: a New York-i Lake Placiden csónakázott, amikor egy motorcsónak nekiütközött. A kiadót 25 éves fia, a hadseregből nem sokkal korábban hazatért William Gaines vette át, akinek nem sok kedve volt képregényekkel foglalkozni, mert kémiatanárnak készült. Viszont sürgősen pénzre volt szüksége, ezért úgy döntött, kipróbálja magát üzletemberként. Őt nem foglalkoztatta a Biblia, inkább a kalandos és fantasztikus műfajok érdekelték.

A negyvenes évek végén ezért úgy döntött, az Educational Comics nevét Entertaining Comicsra változtatja, és nagyüzemben kezd el horrorképregényeket kiadni.


A Tales from the Crypt 20. száma


Egy korszak, amikor még értettek a szórakoztatáshoz

1950 őszén jelent meg a Tales of the Crypt 20. száma, az első füzet ezen a címen (korábban Crime Patrolnak hívták a lapot, és bűnügyi történeteket tartalmazott). Ezzel vált teljessé az EC horrorpanteonja, kiegészülve a szintén 1950-ben indult Vault of Horrorral és a Haunt of Fearrel.

Nem túlzás azt állítani, hogy ezek a képregények megújították a műfajt. Addig a fősodorbeli horror szinte kizárólagosan misztikus lények (mint Drakula vagy Frankentein szörnye) fenyegetéséről és képen kívüli kegyetlenkedésekről szólt – a vásznon vagy a képregények lapjain a lényeget sosem láthattuk.


Egy jelenet a Tales from the Cryptből


Ezzel az ábrázolási konvencióval szakított Gaines és csapata, élén az íróként és rajzolóként, majd szerkesztőként is aktív Al Feldsteinnel. A negyvenes évek végén már léteztek horrorképregények (például az Eerie), de az EC füzetei voltak az elsők, amelyek folyamatosan, következetes szerkesztői koncepció mentén sokkolták újabb és újabb rémségekkel az olvasókat.


tales from the crypt


Az általános recept szerint a történetek hétköznapinak indultak, majd kisvártatva eldurvultak: a főhős halott ismerősei tértek vissza zombiként, borzasztó baleset ért valakit, vagy a melodrámai szenvelgésre szerelemféltésből elkövetett brutális gyilkosság következett. Az egyes sztorikat felvezető, visszatérő figurák (mint a Kripta őre vagy a Vault of Horror boszorkánya) pedig mindig levonták a tanulságot.


tales from the crypt


1953-ra a EC horrorképregényeit számonként 400 ezer példányban nyomtatták. A népszerűséghez az is kellett, hogy Gaines és Feldstein a legjobb rajzolókat alkalmazzák, akik a képregényiparban addig egyáltalán nem megszokott feltételek mellett dolgozhattak. A szerkesztők arra bátorították őket, hogy a saját stílusukat használják, ne az egyes kiadóknál vagy sorozatoknál megszokott egyenrajzokat adják le. A nevüket is aláírhatták, ezzel végre teljes értékű szerzővé válhattak – korábban a képregényrajzolók felcserélhető, névtelen szakmunkásoknak számítottak.


vault of horror


Az EC-nél viszont végre kiteljesedhettek, és mindenkinek megvolt a maga területe: Graham Ingels például az oszlásnak indult hullák és vériszamos testek szakértője volt, Johnny Craig pedig a jólfésült kisvárosi miliőbe bekúszó borzalom mesterének számított. De sokan mások is itt kezdték a szakmát a ma már legendás rajzolók közül, többek között Wally Wood (az ember, aki kitalálta Daredevil jelmezét), a 20. századi fantasy arculatát sok szempontból meghatározó Frank Frazetta, és Al Williamson, az első Star Wars-képregények rajzolója is.


vault of horror


Úristen, megöltem a lányom!

A kiadónál ugyanakkor nemcsak horrorsorozatok jelentek meg, Gaines megpróbálkozott más műfajokkal is. A ShockSuspenStories-ban társadalmilag érzékeny történetek jelentek meg, amelyekben az alkotók persze durván kizsákmányolták a korszak közéleti témáit. Ezek egyébként szórakoztatóbb képregények voltak, mint a horrorsztorik, mert azokban főleg a gusztustalan rajzokon volt a hangsúly, itt viszont a liberális írók kedvükre élcelődhettek a korabeli Amerika vaskalaposságán.

A 14. számban olvasható a The Whipping című történet, amely tömören összefoglalja, mitől volt jó ez a sorozat: ebben egy rasszista férfi („Középkorú, enyhén kopaszodó férfi volt” – így a felütés) tévedésből agyonveri a saját lányát, mert a sötétben összekeveri őt a lány mexikói barátjával.


shocksuspenstories

A ShockSuspenStories 14. utolsó képkockái


Némelyik történet országos botrányt kavart, például az, amelyben egy fekete bőrű űrhajós szerepelt. Gainest be is perelték emiatt a füzet miatt, és rá akarták venni, cserélje le a főszereplőt fehér emberre. A kiadó vezetője erre nem volt hajlandó, mire a bíró telefonon kérte őt, hogy akkor legalább az izzadságcsöppeket tüntesse el az arcáról. Gaines átkozódva levágta a telefont.


EC sci-fi

A botrányos képkocka a Weird Fantasy 18. számából


A horrorképregények ocsmányságai és a bigott amerikaiakat gúnyoló egyéb történetek miatt az EC Comicst a kezdetektől számos kritika érte. A kiadó sorozatai végül Fredic Wertham hírhedt tanulmánya, a Seduction of the Innocent, illetve a nyomában támadt közfelháborodás miatt fejeződtek be.

Ez volt az a könyv, amelyben a jeles pszichológus figyelme a képregények felé fordult, és amellett érvelt, hogy a filléres füzetekben olvasható erőszakos történetek hatására a gyerekek könnyen fiatalkorú bűnözőkké válhatnak, és általában véve elbutulnak, ha ezeket olvassák. Több politikus is Wertham nézeteit kezdte visszhangozni, mire a képregénykiadók elkezdték cenzúrázni magukat. Innentől kezdve például a „horror” vagy a „crime” szavakat se lehetett leírni a címlapon, így az EC sikercímei megszűnésre voltak ítélve – 1955-re mindhárom horrorszéria véget ért.


tales from the crypt


A képregényekkel foglalkozó elemzők szerint az az öt év, amíg a Tales from the Crypt és társai futottak, elég is volt ezekből a címekből, mert az egyébként is önismétlő történetek ennyi idő alatt unalmassá váltak. Hatásukat azonban nehezen lehetne túlbecsülni.

Az ötvenes évek második felében, Roger Corman produceri felügyelete alatt számos olyan kisköltségvetésű horrorfilm készült, amelyeken egyértelműen látszik az EC-képregények nyoma, például a Bucket of Blood vagy a Rémségek kicsiny boltja. Az explicit erőszakábrázolás, vagyis a gore a korszak más filmjeibe is átszivárgott, elsőként talán Herschell Gordon Lewis Véres lakoma című klasszikus filmjébe. Később tévésorozatok is készültek az EC-horrorokból, ahogy egy antológiafilm is, a Stephen King által írt, George Romero rendezte Creepshow – A rémségek könyve.



Noha az EC horrorképregényei csak szűk öt éven át voltak kaphatóak, ennyi idő elég volt, hogy megreformálják a horror műfaját. A mai napig folyamatosan adják ki ezeknek a sorozatoknak a gyűjteményes változatait – ilyen régi képregények közül általában csak a Supermant és a Batmant nyomják újra. Az Entertainment Comics pedig átalakult a MAD nevű kultikus vicclap kiadójává – de az már egy másik történet.


mad

A MAD első száma


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!