A Duna TV közvetíti Göncz Árpád temetését

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Tegnap mi is megírtuk az Egyenlítő Blogra hivatkozva, hogy Göncz Árpádot saját és családja kérésére nem a hivatalos, államfőnek járó temetésben részesítik, így a közmédia sem közvetítené a szertartást. Az MTVA közlése szerint azonban a Duna Televízió közvetíti a november 6-i temetést.


A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közleménye szerint a közvetítésről szóló információt az MTVA sajtóosztálya szerdán a hivatalos Facebook-oldalán már közzétette. „Ennek ellenére több sajtóorgánum valótlanul olyan információkat közölt, mely szerint Göncz Árpád temetése nem lesz látható a közmédiában” – írják.


A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA a közleményben újból megerősítette, hogy november 6-án közvetíti a temetést, ezzel is leróva tiszteletét a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök előtt, biztosítva ezzel mindenki számára a méltó megemlékezést.