A DKV-t olvasva kiderül, hogy az utas érdeke a büntetés a vízivásért

-

Balesetveszélyes a vízivás, magyarázza közleményben a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., hogy miért büntettek meg az ellenőrök 3000 forintra egy férfit, aki üvegéből néhány korty ásványvizet ivott a villamoson. Azért megvizsgálják, tehetnek-e kivételt az evés-ivás általános tilalma alól.


Cserháti Zoltán újságíró szerdán számolt be arról a Facebookon, hogy megbüntették a debreceni villamoson, amiért két korty vizet ivott egy üvegből. A Debreceni Közlekedési Zrt. úgy reagált: balesetveszélyes, sőt életveszélyes lehet akár egy korty ital is.


A közlekedés veszélyes üzem, ebből adódóan a DKV Zrt.-é minden felelősség! Bármikor előfordulhat baleset és ilyenkor éppen akár egy korty folyadékból tragédia lehet. Egy hirtelen fékezés vagy manőver közben történő étel-, vagy italfogyasztás során félrenyelhet az utas, mely szélsőséges esetben fulladáshoz is vezethet

– írták. A közlekedési vállalat megvizsgálja, hogyan lehet legalább „egészségügyi okok esetén” vizet inni, de addig tilos marad bárminemű étel- vagy italfogyasztás.