A DK papírja szerint a Kehi 2012-ben leállt a Quaestor-vizsgálattal

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

A Demokratikus Koalíció (DK) nem árulja, el, hogyan jutott a dokumentumhoz, amely szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2012 márciusában leállította a győri ETO Park beruházáshoz a Quaestornak nyújtott hitel vizsgálatát.


Gréczy Zsolt, a DK szóvivője bemutatott egy dokumentumot a Kehi-vizsgálat elrendeléséről, amely azt is tartalmazta, milyen ütemezéssel végzi el a vizsgálatot a hivatal. Mint mondta, az ellenőrzést 2011 júliusa és szeptembere között tervezték, majd a helyszíni ellenőrzést 2011 szeptemberében-októberében végezték volna, végül az jelentéstervezetet 2011. október 31-ig kellett volna elkészíteni.

A szóvivő bemutatott egy másik dokumentumot is, amelyben Urbán Zoltánt, az MFB akkori vezérigazgató-helyettesét a Kehi arról tájékoztatja 2012 márciusában, hogy a hivatal felfüggesztette a hitelnyújtás vizsgálatát.

Gréczy Zsolt kérdésre válaszolva nem tudta megmondani, a Kehi részéről ki írta alá a dokumentumot, és azt nem kívánta közölni, honnan származik a levél, azt mondta, számára a dokumentumok hitelesnek tűnnek. A levél fejlécén az volt olvasható: Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Elnök.

Úgy értékelt, hogy bűncselekmények elfedéséről van szó, és a DK azt szeretné megtudni ki és miért állította le a vizsgálatot. Milyen érdekeket szolgált Tarsoly Csaba megmentése? - kérdezte. Elmondta, a kormány legtetején kell keresni azt, aki leállította a Kehi vizsgálatát.