A csökkenő munkanélküliség lett a német munkaügyi hivatalnokok veszte

-

Ám a javuló mutatók állítólag nem is nekik köszönhetők. 17 ezret elbocsátanak közülük.


A Szövetségi Munkaügyi Hivatal (BA) keddi bejelentése szerint 2019-ig összesen 17 ezer állást számolnak fel. A szervezetnél tavaly év végén 95 600-an dolgoztak.

A német munkaerőpiac rugalmasságának erősítését célzó reformok első szakaszában, 2005-ben csaknem 5 millió állástalan volt az országban, és a BA-nál egy-egy tanácsadóra 59 munkanélküli jutott. Tavaly ez a szám már csak 30 volt, a munkanélküliek száma pedig 3 millió alá csökkent.

Ugyanakkor a Handelsblatt című üzleti lap keddi összeállítása szerint a BA - a legnagyobb német állami hivatal - alacsony hatékonysággal működik, ezt jelzi, hogy az új állást találó munkanélküliek közül csupán minden 8. helyezkedik el a hivatal közreműködésével.

A legnagyobb gond a bürokrácia. Jelenleg a BA Jobcenter nevű munkaközvetítő ügynökségein minden második munkatárs az állástalanoknak járó leggyakoribb juttatás - az úgynevezett Hartz IV támogatás - kiszámításával, pontos meghatározásával foglalkozik, és nincs ideje segíteni az ügyfeleket az elhelyezkedésben. A hivatal eredetileg úgy tervezte, hogy minden ötödik munkatárs foglalkozik majd a 2005-ben bevezetett Hartz IV támogatás - pénzbeli és egyéb juttatások, például lakbértámogatás - kiszámításával - írta a Handelsblatt.

A BA legutóbbi jelentése szerint márciusban 2 millió 932 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, ami 85 ezerrel kevesebb az egy hónappal korábbinál, és 123 ezres csökkenés az előző évihez képest. A munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal 6,8 százalékra csökkent az év harmadik hónapjában.