A csimpánzokon úgy lehet segíteni, hogy az embereken segítünk

Fotó: Jane Goodall Innstitute / Michael Neugebauer

-

Állatbarát állatkertről, unatkozó főemlősökről és az emberek és a csimpánzok közös érdekeiről beszélt Budapesten Jane Goodall. De arról is szó esett, miért lett sikeresebb faj az ember, mint a csimpánz.


Itt van a majom? – olyan kérdés, amelyre meg kell próbálni válaszolni. Pláne ha egy Neymar-frizurás, maximum tízéves gyerek teszi fel. Még plánébb, ha az egész délelőttnek valójában tényleg ez volt a központi kérdése.


De kezdjük az elején. Ismét Magyarországra látogatott Jane Goodall, a 81 éves legendás angol csimpánzkutató, aki Tanzániában, a gombéi dzsungelben tanulmányozta évtizedeken keresztül a vadon élő csimpánzokat. Az év legalább háromszáz napját tölti utazással és aktivizmussal, Magyarországra három előadásnyi és egy emléktábla avatásnyi ideje jut.

Az emléktábla a 2014-ben elhunyt Teleki Gézának – az egykori miniszterelnök, Teleki Pál unokájának – állít emléket. Telekivel először 1968-ban találkozott Goodall Tanzániában, aztán Teleki ott ragadt megírni a doktori dolgozatát, később pedig évekig dolgoztak együtt.


Nem csak az emberekkel foglalkozott Budapesten Goodall


Példakép: Tarzan

Goodall tízévesen, egy Tarzan-könyv elolvasása után döntött úgy, hogy az állatok között akar élni, és könyveket írni erről. Ezt a környezete nagyrészt aranyos ötletnek tartotta, édesanyja azonban bátorította – mondta el Goodall az állatkertben tartott előadásán. Végül összegyűjtött annyi pénzt, hogy kiutazzon 1957-ben Kenyába egy iskolatársa meghívására, ahol Louis Leakey neves antropológus vezette körbe a nairobi természettudományi múzeumban. A 23 éves Goodall lenyűgözte az antropológust, aki meghívta az akkor még Tanganyikának hívott Tanzániába kutatónak.

A meghívás és az expedícióra szánt pénz összegyűjtése közti évet a londoni állatkert dokumentumfilmes részlegén bekkelte ki. Itt szembesült azzal, hogy az állatkerti csimpánzok megőrülnek az unalomtól, és a többi főemlős sem érzi jól magát a zsebkendőnyi, betonnal borított kifutóján. „Volt egy gorilla, ami azzal szórakoztatta magát, hogy vizelt, majd egy szalmaszállal felszívta. A hím csimpánz az ujjait számolta órákon keresztül” – mondta Goodall.

Az állatokhoz való hozzáállás lassan kezdett megváltozni. A doktori fokozatának megszerzésére hazaérkező Goodallt még kioktatták a professzorai, hogy egy állatnak nincs személyisége vagy érzelmei, ilyesmivel csak az ember rendelkezik.



A csimpánzokat tanulmányozva arra jöttem rá, hogy nem különölünk el, az állatvilág része vagyunk.

Jane Goodall


A DNS-kutatás kimutatta, hogy egy százaléknyi eltérés van az ember és csimpánz genetikai kódjában. Nagyon hasonló az immunrendszerünk, az agy felépítése is. Még a jelnyelvet is meg lehet tanítani a csimpánzoknak, amelyek hajlandók kommunikációra használni azt.

A legnagyobb különbség is itt húzódik – mondta el egy kérdésre válaszolva Goodall. Az emberi evolúció egy pontján megjelent a beszéd, amellyel jelen nem lévő, múltbeli vagy jövőbeli dolgokról is tudunk beszélni. Ilyenre a csimpánzok nem képesek, a tanulásuk megfigyeléssel, utánzással és gyakorlással működik. A beszéd vezethetett az emberi intellektus ugrásszerű fejlődéséhez – véli Goodall. „Az persze furcsa, hogy egy ilyen okos faj tönkreteszi a saját élőhelyét” – tette hozzá a csimpánzkutató.


Van-e egyáltalán jó állatkert?

Az is furcsa volt persze, hogy az állatokat a vadonban tanulmányozó tudós egy másik vadonban dolgozó tudós tábláját egy állatkertben leplezi le. Erre Heather Lynn McGiffin, Teleki özvegye is utalt az ünnepségen.


Teleki emléktáblája a majomház bejáratához került


„Géza ironikusnak találná, hogy itt vagyunk, nem nagyon volt oda az állatkertekért. A dzsungelben egyedül töltött idő alatt azt hiszem világossá vált neki, hogy mennyire nincs különbség közte és a többi állat között. Ember-emberszabásúként (man-ape) tekintett magára, nem szívesen ment olyan helyre, ahol rácsok mögött látta a rokonait” – mondta McGiffin.

Az állatkertekről Goodall is beszélt, ám nem ennyire elítélően. A kutató által alapított Jane Goodall Intézet több állatkerttel dolgozik együtt, ezek az intézmények úgy tartják emberszabású majmaikat, hogy azok ne őrüljenek meg a kifutó unalmától. Ezt akár olyan eszközökkel – mesterséges, ételt tartalmazó termeszvár, interaktív eszközök – is el lehet érni, amelyek lekötik az állatokat. Ettől függetlenül a kutató úgy tartja, hogy az állatoknak a természetes élőhelyükön a legjobb.


Jane Goodall

A beszéd miatt lettünk sikeresebb faj a csimpánzoknál


Ugyanarra az erdőre pályázik az ember és a majom

„Csak a helyi közösségekkel együttműködve lehet megőrizni az állatok élőhelyét” – mondta Goodall. A felismerés akkor jött, amikor a kilencvenes évek közepén a gombéi nemzeti parkba repült, és látta azokat a csupasz hegyeket, amelyekről a mezőgazdasági termelés reményében vágták ki a fákat.


Amíg az embereknek a túlélésért kell küzdeniük, esélyünk sincs megmenteni a csimpánzokat.

Jane Goodall


Jane Goodall

Ötvenöt éve keződödött meg a Gombéi Nemzeti Parkban a csimpánzok tanulmányozása


A jelenségre válaszul a Goodall Intézet tizenkét környékbeli faluban kezdett holisztikus szemléletű segélyprogramba. Vegyszer nélkül jobb termést értek el a kimerült földeken, és ezzel párhuzamosan rávették az embereket, hogy a meredek, erózió által sújtott hegyeken meg se próbáljanak növényt termeszteni. Emellett mikrohitel rendszerrel, iskolai támogatással segítették a nőket, de adtak családtervezési tanácsokat is.

Ma a program már ötvenegy községben zajlik, Gombe környékén pedig háromszor annyi erdő van, mint a kilencvenes évek közepén volt. A csimpánzok úgy jártak jól, hogy az aktivisták főleg az emberszabásúak közelében lakó embereken segítettek.