A cseh–osztrák határ ellenőrzését is szigorítják a menekültek miatt

Fotó: MTI/AP/CTK / Igor Zehl

-

Csehország szombaton megerősítette a cseh–osztrák határ őrizetét. Kora reggel óta az összes határátkelőn szúrópróbaszerűen ellenőrzik az áthaladó gépkocsikat, és járőröznek a zöldhatáron is – közölte Katerina Rendlová, az idegenrendészet szóvivője.


A cseh–osztrák határon lévő összesen húsz átkelő közül szeptember közepétől 14 helyen végeztek eddig is szúrópróbaszerű ellenőrzéseket a csehek, ezeket most gyakoribbá tették, és az összes cseh–osztrák határátkelőre, illetve a zöldhatárra is kiterjesztették.

Az idegenrendészetet az állami rendőrség embereivel erősítették meg a határátkelőkön. Rendlová közlése szerint az eddigi 200 rendőr helyett szombat reggel óta 720 rendőr teljesít szolgálatot a cseh–osztrák határokon. A védelmi tárca ugyanakkor bejelentette, hogy a hadsereg három kaszárnyában 650 katonát állomásoztat a cseh–osztrák határ közelében, akik szükség esetén két órán belül bevethetőek a határőrizetbe.

„Az ellenőrzéseket a kisebb határátkelőkre is kiterjesztettük. Biztosak akarunk lenni abban, hogy a migránsok ezeket sem használják az országba való bejutásra” – jelentette ki a szóvivő. Megjegyezte: a cseh rendőrség tapasztalatai szerint a menedékkérők kis csoportokban, autókban, autóbuszokban vagy gyalog próbálnak meg bejutni Csehországba. A vonatokat már nemigen használják, mert ott nagyobb az ellenőrzés.

A cseh belügyi tárca szerint a határőrizet megerősítésének célja, hogy a hatóságok nagyobb áttekintést kapjanak az illegális bevándorlók mozgásáról. Prága attól tart, hogy a térségben lévő más államok határainak fokozatos lezárásával a menekültek a jövőben Csehországon keresztül próbálkozhatnak meg eljutni Németországba. Az illetékesek hangsúlyozzák, hogy a cseh–osztrák határ őrzésének megerősítése összhangban van a schengeni egyezményekkel. Csehország kész arra, hogy a maga részéről még tovább szigorítsa a cseh–osztrák határ őrzését, és megakadályozza az esetleg menekültekkel teli vonatszerelvények áthaladását is Csehországon – magyarázta korábban a belügyi tárca szóvivője.