A CÖF nem örül, hogy Sólyom László ellátogatott a menekültekhez

Fotó: MTI/MTVA / Varga György

-

A kormányhű Civil Összefogás Fórum közleménye szerint a volt köztársasági elnök látogatása a II. János Pál pápa téren ellentétes a "kormányzat azon törekvéseivel, amelynek célja, hogy a menekültáradat ne okozzon szükségtelenül nagy kárt Magyarországnak."


Sólyom László a Máltai Szeretetszolgálatnál önkénteskedett. A CÖF szerint a látogatásának politikai tartalma volt: Sólyom azt demonstrálta, hogy nem ért egyet a kormányzat menekültügyi intézkedéseivel, pedig azokat Európában is egyre több helyen alkalmazzák. A menekültek egyébként is tönkreteszik a volt Köztársaság teret, írja a CÖF.


A civil szervezet azt is kifogásolja, hogy Sólyom László eközben a magyarok bajára kevésbé érzékeny, például "visszafordult a komáromi Duna hídon, noha tudta, hogy a felvidéki – politikailag üldözött – magyarok jelentős számban vártak rá Révkomáromban."