A CIA igazgatója védelmébe vette a szíriai menedékkérőket

Fotó: ANADOLU AGENCY / Javi Julio

-

John Brennan kiállt a szíriai menekültek befogadása mellett, miután 31 amerikai szövetségi tagállam kormányzója bejelentette, hogy a párizsi terrortámadásokat követően inkább nem fogadnának be szíriai menedékkérőket.


Védelmébe vette John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója az amerikai kormánynak azt a tervét, amelynek keretében jövő októberig 10 ezer szíriai menekültet fogadnának be az Egyesült Államokban. Brennan egy washingtoni konferencián emlékeztetett rá, hogy hazája mindig szívesen fogadta a bevándorlókat és hangsúlyozta, hogy „nincs még egy ország a Földön, amely inkább olvasztótégely, mint az Egyesült Államok".


Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a biztonsági és hírszerzési szakemberekre a korábbinál is nagyobb felelősség hárul az országba érkező emberek átvilágításában, azt megakadályozandó, hogy a menekültek tömegével terroristák is érkezzenek. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy politikai és jogi szempontból megtalálják azt az egyensúlyt, amely biztosítaná, hogy a kormány „jogszerű szerepet játsszon a polgárok védelmében". Elismerte, hogy komoly vita zajlik arról, hogy az államnak milyen szerepe legyen a digitális világban, amit az elkövetkező évek egyik alapvető kihívásának nevezett. Anélkül hogy megnevezte volna az amerikai hírszerzés titkos adatgyűjtés gyakorlatát leleplező Edward Snowdent, John Brennan kijelentette, hogy a kiszivárogtatások meggyengítették a nemzetbiztonságot.


A CIA-vezér azt követőn szólalt meg, hogy 31 amerikai szövetségi tagállam kormányzója a párizsi terrortámadások nyomán állást foglalt a szíriai migránsok államukba történő betelepítése ellen. Az amerikai médiában szerdán megjelent híradások szerint Mike Pence indianai kormányzó arra utasította államának hatóságait, hogy állítsák le a szíriaiak befogadását.


Egy háromtagú szíriai család, amely 2012 óta vár az amerikai letelepedésre, csütörtökön érkezett volna meg Indianába. Az állam vezetésének ellenkezése miatt azonban - noha annak jogszerűségét nem ismerte el - az Exodus Menekült-bevándorlás elnevezésű cég Connecticutba irányította át őket.

Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke bejelentette, hogy a szövetségi törvényhozás alsóháza csütörtökön szavazni fog egy törvénytervezetről, amelynek értelemében felfüggesztenék a szíriai menekültek befogadását mindaddig, amíg az illetékes hatóságok megállapítják, hogy az alkalmazott átvilágítási rendszer képes-e kiszűrni közülük a terroristákat.