A brit nőknél is megvan a kilencvenszázalékos többség

Fotó: AFP / BEN STANSALL

-

Tíz brit nőből kilenc örül, hogy nőnek született. De félnek attól, hogy mi lesz velük idős korukra.


Sokkal boldogabbak a brit nők a nőiségükkel ma, mint hetven évvel ezelőtt – derült ki a BBC közvélemény-kutatásából. Tízből kilenc örül, hogy nőnek született, míg 1947-ben a brit nőknek csak a fele érzett így. Az 1004 nő megkérdezésével készült kutatás eredményei szerint a nők pozitívabban állnak a házassághoz is: 42 százalékuk gondolja úgy, hogy a nők és a férfiak egyenlő mértékben adják fel szabadságukat a házassággal. Egy 1951-es kutatás alkalmával megkérdezett nőknek – és férfiaknak – csak a negyede érzett így.

A kutatók a házasságról, családi életről, pénzről, munkáról, szexről és megjelenésről alkotott vélemények változására voltak kíváncsiak. A résztvevők 87 százaléka mondta azt, hogy ha visszamehetne az időben, ugyanazzal a partnerrel kötne házasságot. 1949-ben is ugyanezt a kérdést tette fel a Gallup intézet, akkor a nőknek és a férfiaknak is 77 százaléka válaszolt ugyanígy. A felmérés szerint 60 százalékos foglalkoztatottság mellett a nők kétszer annyian dolgoznak most, mint 1951-ben. A nők között a legtöbbet aggódók a 25 és 34 év közöttiek, akik elsősorban saját és családjuk egészsége és a megélhetésük miatt aggódnak, valamint


attól félnek, hogy idős korukra nem lesz elég pénzük.

A kutatás a BBC rádió Woman's Hour című műsora fennállásának 70. évfordulója alkalmából készült. „Izgalmas látni egy ilyen őszinte közvélemény-kutatás eredményeit, hallani a nők véleményét családról, munkáról és kapcsolatokról, és látni, mi változott és mi nem változott az elmúlt hetven évben” – mondta Alice Feinstein, a Woman's Hour programszerkesztője.