A borzalomnak, a száguldásnak és a tébolynak hála

Forrás: Agave

-

A 37 éves Blake Crouch nagyszabású műve, a Wayward Pines-trilógia a Twin Peaks, a Miért éppen Alaszka? és a Lost sorozatokból egyaránt merítő, mégis 900 oldalon keresztül nyaktörő sebességgel száguldó, a különféle műfajokat ügyesen vegyítő és pattanásig feszített pokoljárás, amely szerencsére mellőzi Stephen King szószátyárkodását is. Matt Dillon főszereplésével már be is a mutatták a belőle készült sorozatot. De most a könyvről lesz szó.


Figyelemre méltó Blake Crouch bátorsága, amellyel könyvről könyvre haladva egyre csak tágítja és kifordítja vízióját, ami tulajdonképpen nem más, mint az emberiség elgondolkoztató hattyúdala, illetve fajunk egyetemes történelmének utolsó, keserű morális és filozófiai tapasztalatokat összegző felvonása.

De ne rohanjunk ennyire előre.

Az 1978-ban született amerikai szerző első regénye 26 éves korában, 2004-ben jelent meg (ez volt a Desert Places), amit azóta további 17 regény követett, szóval ha másért nem is, észvesztő munkatempója miatt Blake Crouch tényleg megérdemli, hogy őt tartsák az új Stephen Kingnek. A párhuzam ezen túl viszont nem igazán helytálló, mert Crouch a National Book Awardsszal jutalmazott Kinggel ellentétben korántsem olyan ráérős-kényelmes mesélő, aki kéjes élvezettel veszik el az apró részletek, a már-már lényegtelennek tűnő háttértörténetek és más látszólagos irodalmi semmiségek útvesztőjében. Ha ez valakire igaz, akkor az sokkal inkább Robert Jackson Bennett, akinek Horzsolások című regénye (itt írtunk róla) lényegesen több kapcsolatot mutat Stephen King munkásságával.

Crouch ugyanis egyáltalán nem tököl és nem fűszerezgeti felesleges részletekkel, terjengős leírásokkal történetét, ami ennek köszönhetően egyetlen pillanatra sem torpan meg, miközben megállás zúdulnak ránk a sokszor egynéhány szavas bekezdésekben leírt események.

Nem véletlen, hogy eddigi legnépszerűbb munkája éppen a Wayward Pines-trilógia, ami 2012 és 2014 között született, az Agave pedig tavasszal kiadta mind a három részt (feltehetően nem függetlenül attól, hogy májusban elindult a belőle készült sorozat Matt Dillonnal). Crouch az elmúlt egy évtized és közel másfél tucat regény során érezhetően minden lényeges trükköt és technikát elsajátított a lektűrírás területén, amelyek nélkülözhetetlenek, ha valaki székbe akarja szögezni az olvasót közel ezer oldalon át.



A trilógia főhőse Ethan Burke különleges ügynök, akit azért küld a főnöke az idahói Wayward Pinesba, hogy előkerítse két kollégáját, akiknek egy hónapja veszett nyoma az első pillantásra teljesen idillinek tűnő erdei városkában. Ez az alaphelyzet ismerős lehet, ahogyan sok minden más motívumra, jelenetre és eseményre is ráismerhetünk. Az első könyv utószavában éppen Crouch mutat rá a számára legmeghatározóbb előképekre: elsősorban David Lynch és Mark Frost kultikus szériájára, a Twin Peaksre, de említi még a Miért éppen Alaszka?, a Kisvárosi rejtélyek, az X-akták és a Lost – Eltűntek című sorozatokat is, amelyek jelentős mértékben inspirálták az írás során.

Ethan Burke tehát gyanútlanul megérkezik Wayward Pinesba, ahol makacsságának köszönhetően végül olyan rémisztő titkokra derít fényt, amire vele együtt mi sem vagyunk felkészülve. Nem akarom a meghökkentő, bizarr és véres epizódokban tobzódó cselekményt szétspoilerezni, ezért maradjunk annyiban, hogy a történetben fontos szerephez jut egy közel kétezer éves időutazás és az ezzel járó vakmerő hibernáció, a várost körülölelő elektromos kerítés, a mindenkit lépten-nyomon megfigyelő kamerarendszer és persze az odakint ólálkodó, elkorcsosult lények milliós hada, amelyek darwini eredetével szembesülve Ethan Burke-kel együtt nekünk is jócskán meg kell kapaszkodnunk. Crouch nem törekszik feltétlenül eredetiségre, de ezt könnyedén meg tudjuk neki bocsátani, hiszen az idilli kisváros mögött meghúzódó borzalmak ellensúlyozzák mindezt.

Crouch legnagyobb bravúrja, hogy trilógiájában a detektívtörténetek, a thriller, a horror és a sci-fi rajongóit egyaránt képes kiszolgálni. Crouch kivételes arányérzékkel ötvözi a legütőképesebb zsánereket: az első könyv a rejtélyes-nyomozós, természetfeletti sztorikat, a második a diktatúrák visszásságait bemutató disztópiákat, a harmadik kötet pedig a szörnyes túlélőhorrorokat kedvelő olvasókat fogja beszippantani, a végeredmény pedig egy felejthetetlen fordulatokban bővelkedő lenyűgöző hibrid, amely elvonási tüneteket okoz.

Blake Crouch könyveiből mostanáig egymillió példányt adtak el világszerte, műveit pedig több mint húsz nyelvre fordították le, a Coloradóban élő szerző rajong Thomas Harristért, Cormac McCarthyért és Pat Conroyért, és a letehetetlenül izgalmas Wayward Pines-trilógiával nem csupán a bestsellerszerzővé vált, hanem egyértelműen a legkiválóbb kortárs thrillerszerzők egyikévé is.

Blake Crouch: Wayward Pines, Agave, 2015, 288 oldal; Blake Crouch: A pokol kapujában, Agave, 2015, 336 oldal; Blake Crouch: Az utolsó város, Agave, 2015, 304 oldal